Pesti Srácok

PS Mozi - Előkerült Boros Tamás videóvallomása - Beolvasztás, azaz a maffia beszivárgása a rendőrségre

PS Mozi - Előkerült Boros Tamás videóvallomása - Beolvasztás, azaz a maffia beszivárgása a rendőrségre
Boros Tamás videóra is beszélt a rendőröknek Fotó: PS

Boros Tamás videóvallomásának harmadik részének két rendőr főszereplője Doszpot Péter és Chilko Ferenc. Mindketten a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát vezették, egymást váltva a poszton. Előbbi Boros szerint a méretes csalásokban érintett úszómenedzser, Zemplényi György személyes testőre is volt, majd ezek után visszavették a rendőrséghez, ahol a 1997 előtti robbantások és leszámolások ügyeiben nem tudott eredményt felmutatni. Chilkoról pedig Boros elmondja, hogy Radnai Lászlóékkal együtt alapították a luxusautó kereskedéssel foglalkozó Conti Car Kft -t, amelynek óbudai telephelyét az ex-zsaru telkén hozták létre.

SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu Az 1998 július 2-án, a fővárosi Aranykéz utcában felrobbantott olajos vállalkozó, Boros Tamás videóvallomásának harmadik részében ismét az éjszakai élet szereplőinek segítséget nyújtó rendőrökről beszél. Vallomása két ismertebb, fővárosi nyomozó, Doszpot Péter és Chilkó Ferenc tevékenységének bemutatására szűkül, igaz Boros róluk rendőri és ügyészi kérdésre beszél. Az egykori zsaruk többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályát vezették, egymást váltva. Leszerelése után az MSZP nagykátai képviselőségét elvállaló Doszpotról Boros azt állítja, hogy egy évig a több százmilliós csalásairól elhíresült úszómenedzser, Zemplényi Györgynek volt a testőre, Tasnádi Péterrel együtt. Boros szerint Zemplényi mellett Doszpot sok pénzt keresett, az éjszakai életben pedig kapcsolatokat épített ki. Ezek után visszavették a rendőrséghez, pedig Doszpot kapcsolatai "ide is és oda is" megmaradtak. Talán ennek is köszönhető - veti fel a pentitó -, hogy a fővárosi rendőrség egyik leszámolásos, vagy robbantásos ügyben sem tudott eredményt felmutatni. Ennek ürügyén említi meg Boros a BRFK életvédelmi osztályát Doszpot előtt vezető Chilkó Ferencet, akit éppen azért rúgtak ki a rendőrség kötelékéből, mert Radnai Lászlóékkal együtt megalapították Conti Car Kft-t, Chilko óbudai telkén. Boros állítja, a később a robbantásokkal és leszámolásokkal hírbe hozott conti caros csapat Chilko maguk mellé állításával tette meg az első lépést a "beolvasztásra", azaz a maffia rendőrségbe való beszivárgására. Később a Conti Cartól nagyon sok minden indul el, de persze csak azért mert Budapesten ezt megtehették, vidéken már nem lenne ilyen előnyük - meséli Boros. Aztán a vallomásrészlet végén az ügyésznő még megkérdezi, hogy van-e a Doszpotról még valami. Boros erre egy homályos történetet ad elő, hogy a Tanyi Györgyék valamilyen formában korrumpálják, de ez nem hangzik túl meggyőzőnek.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.