Pesti Srácok

Bali szigetén van luxusvillaparkja Demszky volt főtanácsadójának

Bali szigetén van luxusvillaparkja Demszky volt főtanácsadójának

A Privát Kopó információja szerint Mesterházy Ernő öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa. A villapark Bali szigetén, Seminyak üdülőparadicsomban található. Az „ékszerdobozt” Mesterházy egy olasz üzletembertől vásárolta, 2009-ben. A bűnügyi portál úgy értesült, hogy a szabaddemokraták egykori „érdekharmonizációs menedzsere” földterületeket is vásárolt a gyönyörű szigeten.

A Seminyak üdülőparadicsomban lévő villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A Privát Kopó értesülése szerint Mesterházy földterületeket is vásárolt a szigeten, azzal a céllal, hogy azokon idegenforgalmi beruházásokat hajtson végre.

Ismeretes: Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester személyes bizalmasát, 2004-től 2010-ig politikai főtanácsadóját - az úgynevezett Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként - folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A Kecskeméten zajló büntetőperben Mesterházy Ernő tagadta bűnösségét. A vádlott vitatta az ellene folyó eljárás törvényességét. Vallomását írásban nyújtotta be, a tanácsvezető bíró kérdéseire - beszédhibájára és magas vérnyomására hivatkozva - nem kívánt válaszolni. A férfi 2010. február elejétől június végéig volt előzetes letartóztatásban.

PestiSracok facebook image

Mesterházy Ernő - aki egy ideig az SZDSZ tanácsadójaként is tevékenykedett - 1997-ben feleségül vette Mécs Mónikát, Mécs Imre SZDSZ-es politikus lányát és ezzel tagja lett a Mécs-Magyar-Demszky családnak. Demszky Gábor második felesége, Hodosán Róza lett Magyar Bálint felesége, akinek sógora Mécs Imre. (Mécs felesége Magyar Fruzsina, Magyar Bálint a testvére). Mesterházy Ernő 2007-2008-ban tagja volt a TV2 igazgatótanácsának.

A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITT találhat.

privatkopo.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.