Pesti Srácok

A rendőrség cáfolja a migránsverést – Úgy tűnik, Soros civiljei szebb meséket írnak, mint Andersen

A rendőrség cáfolja a migránsverést – Úgy tűnik, Soros civiljei szebb meséket írnak, mint Andersen

A PestiSrácok.hu megkeresésére a rendőrség cáfolta a Migszol nevű „migránssimogató” szervezet honlapján megjelent történeteket, amelyek szerint a magyar egyenruhások migránsokat vertek, aláztak volna meg még januárban. A rendőrség kiemelte: senkit nem bántalmaztak, sőt olyan intézkedés sem történt a déli határnál, amelyre ráillenének a „civilek” történetei. A Migszol egyébként a Soros-féle migránsbiznisz-hálózat egyik fontos láncszeme, amelynek neve az illegális bevándorlóknak osztogatott tájékoztatófüzetekben is szerepel. Gyanús egybeesés, hogy a bizonyítékkal alá nem támasztott történetek nem sokkal az amerikai külügyminisztérium Magyarországról kiadott jelentése előtt jelentek meg, amely – szintén bizonyítékok nélkül – utal az állítólagos migránsverésekre.

A Migráns Szolidaritás (Migszol) nevű szervezet február 20-án tett közzé a honlapján hat darab „vallomást”, amelyek Magyarországra illegálisan, a déli határkerítés átvágásával bejutott migránsok történeteit tartalmazzák. A vallomásokhoz nincs odaírva a sértettek neve, és semmilyen más bizonyítékot sem tettek közzé, ami alátámaszthatná az elmondottakat. A számos, egymásnak ellentmondó állítás ellenére abban azért mind a hat beszámoló megegyezik, hogy magyar egyenruhások bántották, megalázták a körülbelül negyven illegális migránst, kutyákat uszítottak rájuk, ruháik egy részét elvették. A hatodik vallomásban például ez szerepel:

Amire van bizonyíték: illegális migránsok támadják a magyar rendőröket 2015. szeptemberében Röszkénél; Fotó: Blikk/Fuszek Gábor
PestiSracok facebook image

S ha ez nem lenne elég: ezután a rendőrök állítólag a táskákban talált vizet a migránsok fejére és ruhájára öntötték. A történet életszerűségét nagyban csökkenti az a tény, amit maga az elbeszélő is megemlít: eközben mínusz hét fok volt a hőmérséklet, havazott. Márpedig ilyen hidegben cipő, zokni, kabát nélkül, egyrétegű öltözetben, jéghideg vízzel leöntve rövid időn belül a legedzettebb emberek is megfagytak volna. (Azt pedig már ne is forszírozzuk, hogy mínusz 7 fokban miért nem fagyott meg a náluk lévő víz.) Mindenesetre a migránsokat végül egy vagy több járművel (a beszámolók ebben sem egységesek) visszavitték a határra, kamerába mondatták velük, hogy nem bántotta őket senki, majd áttoloncolták őket a szerb oldalra. Tovább gyengíti az egész hihetőségét, hogy a negyedik vallomás szerint a határ túloldalán, Horgosnál

Cipők, kabátok, pulcsik nélkül a szabad ég alatt aludni, miközben éjszaka akár mínusz 15-20 fokra is lehűlhet a hőmérséklet? Ez sem hangzik túl életszerűnek. A hatodik történetben szerepel egy olyan momentum, amely a többiben valamiért nem:

Különös, hogy senki másnak nem tűnt föl ez a jelenet, pedig ha valakire fegyvert fognak, az azért emlékezetes marad. A Migszol honlapján olvasható harmadik beszámoló próbálja nagyon érzékletesen leírni, milyen szadisták a magyar rendőrök. Szerinte miközben verték őket, nevettek, és olyanokat vágtak a fejükhöz angolul, hogy „Basszátok meg, muszlimok! A muszlimok állatok!” Aztán így folytatja:

A homoszexuális meneten is ott voltak a migszolosok; Fotó: budapestpride.hu

A harmadik vallomás szerint viszont már fölkelt a nap, mire Szerbiába visszatoloncolták őket, ami ellentmond a negyedik beszámolónak. Az is furcsa, hogy az első és a második vallomás szerint a rendőrök direkt pocsolyába ültették az összes migránst, miközben a másik négy történetben ennek a jelenetnek nyoma sincs. A pocsolyás sztorinak a kegyelemdöfést a mínusz hét fok adja meg: ugyanis a pocsolyák ilyen hidegben befagynak, és maximum korcsolyáztatni lehet rajtuk az illegális migránsokat...

Kíváncsiak voltunk, mit szól mindehhez a rendőrség. A PestiSrácok.hu megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóosztályán határozottan cáfolták, hogy a rendőrök megvertek, megaláztak volna migránsokat bármikor. Sőt, tájékoztatásuk szerint olyan intézkedés sem történt a déli határnál, amelyre ráillenének a „civilek” történetei. Úgy fogalmaztak:

Kerestük az ügyben a Migszolt is. Azt kérdeztük tőlük, milyen bizonyítékokkal tudják alátámasztani a meglehetősen életszerűtlennek tűnő történeteiket, illetve hogy vállalják-e a büntetőjogi következményeit, ha a becsületsértő, rágalmazó állítások miatt esetleg büntetőeljárás indul ellenük. Amint a válaszuk megérkezik, cikkünket frissítjük. (Egyébként a jelek szerint a balliberális orgánumok nagy része is gyanút foghatott, mert a Gépnarancs és a Pesti Bulvár kivételével nem adtak hírt az állítólagos verésekről. Ez a két lap pedig úgy vette át a Migszol történeteit, hogy a rendőrség álláspontjára nem is volt kíváncsi.)

Mint az közismert, a Migszol az Európa migránsokkal való elárasztását rengeteg pénzzel támogató George Soros amerikai spekuláns migránsbiznisz-hálózatának egyik fontos láncszeme. Ez már akkor világossá vált, amikor a Földközi-tengeren érkező illegális bevándorlóknak osztogatott tájékoztató füzetkékbenaz egyik magyarországi kontaktszervezetként pont a Migszol volt föltüntetve. Egyébként a szervezet „civil”, „spontán” jellegét jól mutatja, hogy egy tavaly szeptemberi, szegedi tüntetésükön a tucatnyi migszolos többsége nem is magyar volt, hanem külföldről importálták őket. Mentalitásukra pedig jellemző: ugyanezen a rendezvényen agresszívan rátámadtak Német Ferencre, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara országos elnökére, aki békésen, egy táblával a kezében hirdette: „Refugees not welcome”.

George Soros jól szórakozik; Fotó: yournewswire.com

Feltűnő egybeesés, hogy a bizonyítékokkal alá nem támasztott, ellentmondásos Migszol-történetek nem sokkal az amerikai külügyminisztérium Magyarországról kiadott jelentése előtt jelentek meg, amely – szintén bizonyítékok nélkül – utal az állítólagos migránsverésekre, meg arra, hogy azokat a magyar hatóságok nem vizsgálták ki. Ahhoz, hogy teljesen körbeérjen a történet, már csak az hiányzik, hogy a Migszol is hivatkozzon az amerikai külügy jelentésére...

Vezető kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.