Pesti Srácok

Rendőrségen magyarázkodhat majd a férfiak kasztrálását hirdető színésznő

Közösség elleni uszításért feljelentették a férfiak kasztrálásának célszerűségét ecsetelő Fábián Anitát, a Jóban Rosszban című szappanopera egykori „sztárját” – értesült a PestiSrácok.hu. A C-kategóriás színésznő ominózus videójában a szexuális zaklatás kapcsán arról értekezett: szerinte az „ivartalanítás lenne a megoldás a bakoknál”. A feljelentő portálunknak elmondta: lépésével azt szeretné elérni, hogy visszaszoruljon az uszító jellegű gyűlöletbeszéd a közéletből.

Hatalmas felháborodást váltott ki az interneten az a videó, amelyben Fábián Anita a szexuális zaklatások kapcsán szólította meg a nyilvánosságot. Az azóta már törölt (ám például EZEN a linken továbbra is elérhető) videoposztja felvezetőjében elmondta: még „plüsskutyából” is inkább nőneműt választ, mert az „okosabb, intelligensebb és könnyebben kezelhető”. Ezután a színésznő a bakkecskéjével példálódzott, mondván, az kezdetben intelligens és okos volt, „de hát ott volt a lába között ez a két hatalmas, félkilós here, ami aztán belobbant, beindult az ivarérettség”. Úgy fogalmazott, miután a bakkecske agyára leszállt egy „áthatolhatatlan hormonköd”, onnan kezdve egy „büdös, bunkó, paraszt pasi lett belőle, akit csak a dugás érdekelt”. Mindezek után úgy döntött, hogy ivartalaníttatja a kecskét, aki szerinte így újra érzékeny, figyelmes és kedves lett. Ezért a színésznő levonta a végkövetkeztetést:

Ha egy férfi beszélne így nőkről, a média „darabokra tépné”

PestiSracok facebook image

Fábián Anita férfiellenes uszításáról a PestiSrácok.hu is beszámolt. Portálunknak most a névtelenséget kérő feljelentő úgy nyilatkozott: „Felháborítónak tartom, hogy ilyen férfigyűlölő és uszító kijelentéseket tegyen bárki is nyilvánosan”. Hangsúlyozta: vállalhatatlan, hogy valaki jogi következmények nélkül célozgathasson, uszíthasson a férfiak kasztrálására. Szerinte fordítva ezt korántsem tűrné el senki sem; vagyis ha egy férfi közszereplő beszélne így a nőkről, a média azonnal darabjaira tépné az illetőt. Hangsúlyozta:

A rendőrségi eljárás elindítója megjegyezte: olyan világban hisz, ahol nem a származás, a kor, a nem, a társadalmi osztály vagy a szubkultúra számít valakinek a megítélésében, csakis a cselekedetei. „A férfiakkal szembeni kettős mérce csökkenését, és az uszító jellegű gyűlöletbeszéd egyértelmű visszaszorulását várom a közéletben” – jelezte a feljelentő. Emlékeztetett: olyan lesz a világ, amilyenné azt tesszük, tehát ma óriási a felelősség mindenkin, hagyjuk-e, hogy a szélsőséges ideológiák elhatalmasodjanak rajtunk, és tévutakra vezessék a társadalmat. Ezért mernünk kell felelősen meghúzni azokat a bizonyos határokat a békesség medrében, hogy ne a szélsőségek tolják ki őket. Hozzátette:

Szél Bernadett szónokol Antoni Rita feminista aktivista és Szelényi Zsuzsanna korábbi Együtt-képviselő társaságában az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért tartott tüntetésen, 2017 februárjában; Fotó: PS

Ez férfiak elleni gyűlöletbeszéd

Fábián Anita megszólalására a férfiak érdekképviseletére vállalkozó Férfihang Civil Társaság az elsők között reagált. A szervezet elnöke, Csuzi Attila portálunknak úgy nyilatkozott:

Hangsúlyozta, hogy meglepetésükre ilyen felszólításra nem is nagyon volt szükség, mert azok a férfiak, akiknek egyébként nincs túl nagy csoporttudatuk, most nagyon egységesen és intenzíven léptek fel a gyűlöletbeszéd ellen. Így többen is jelezték, rendőrségi bejelentést fognak tenni. Mint kiemelte:

Súlyosan diszkriminatív az Isztambuli Egyezmény

Csuzi Attila arra is fontosnak tartotta ráirányítani a figyelmet, hogy a szexuális bűncselekmények korántsem olyan gyakoriak, mint ahogyan azt például a „metoo”-kampány vagy más morális pánikot keltő kampányok sugallják. „A Belügyminisztérium hivatalos statisztikái szerint az évente előforduló összes bűncselekmény között a nemi erkölcs elleni bűncselekmények aránya hozzávetőleg 0,2 százalék, így ezek ritkábban fordulnak elő, mint például a robbanóanyaggal való visszaélés” – hangsúlyozta. Szerinte a nem várt, de sikeresen visszautasított szexuális közeledést nem szabad összetéveszteni a zaklatással. Talán a férfi szexualitás és a férfi természet démonizálásának hatására máris egészen mást gondolnak az emberek, de a magyar férfitársadalom megbecsüli és kiemelten védi a nőket.

– mondta Csuzi Attila. A metoo-kampány politikai felhangjairól szót ejtve a civil szervezet elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy az elmúlt időszak felfokozott közhangulatát több politikus is arra akarta felhasználni, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálását követelje. (A PestiSrácok.hu többek között EBBEN a cikkben is foglalkozott a témával.) Véleménye szerint az embereket nem tájékoztatták megfelelően erről a súlyosan diszkriminatív egyezményről, amely több mint hatvan ponton különbözteti meg hátrányosan a fiúkat-férfiakat a lányokkal-nőkkel szemben. Az egyezmény kifejezetten csak a lányok-nők védelmére irányoz elő kötelező védelmi intézkedéseket, közintézményeket, holott a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak 66 százaléka fiú. Ha csak ezen az egyezményen múlik, akkor őket akár kiemelt védelem nélkül is hagyhatja a társadalom. Csuzi Attila leszögezte:

Vezető kép: Facebook. Videó: Férfihang Civil Társaság

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.