A Fidesz-frakció által az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben Rogán Antal arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) szerint ki kell vizsgálni a fővárosi V. kerületi „ingatlanpanamát”. Az ellenzéki párt ezzel kapcsolatban már feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.

„A Demokratikus Koalíció ellen már pert indítottam, most ugyanezeket a rágalmakat ismétlik tovább. Készen állok arra, hogy a bíróság előtt is megvédjem a Belváros önkormányzatát a nyilvánvaló rágalmakkal szemben” – tudatta Rogán Antal. Közölte: minden bérlőnek ugyanannyi kedvezményt adtak, és mindenki csak a jogszabályokban biztosított kedvezményt kaphatta meg. Azt írta: a Belváros jogszabályait és vagyongazdálkodását a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok hatóságai, közigazgatási hivatalai rendszeresen vizsgálták és rendben találták. „Sem engem, sem az önkormányzatot semmilyen vizsgálat során nem marasztaltak el” – tette hozzá.

Rogán Antal szerint a belvárosi önkormányzatot azóta támadják, amióta ő a Fidesz frakcióvezetője. „A politikai hátsó szándék, a mindenáron való lejáratás kísérlete nyilvánvaló, mondhatni, kilóg a lóláb a lejárató közlemények és cikkek mögül” – írta Rogán Antal, hozzátéve, hogy ennek „ékes példája”, amikor megpróbálták összemosni a nevét az alvilággal, és miután pereket indított emiatt, „Portik Tamás rokonai egy csapásra átváltoztak Habony Árpád rokonaivá”.

Közölte, büszke arra, hogy polgármestersége alatt a Belváros megújult és Budapest leggyorsabban fejlődő kerülete lett. Ebben az időszakban a Belváros vagyona nőtt, és nem csökkent – emelte ki Rogán Antal, aki szerint ha rosszul gazdálkodtak volna, ez nyilvánvalóan fordítva lenne. „Minden forintot visszafordítottunk a Belváros fejlesztésére, vagy az ott élők támogatására. Szociális boltok nyíltak, támogattuk az időseket és a gyereket nevelő családokat” – áll a közleményben.

Forrás: MTI/Mno.hu

Fotó: atv.hu