Pesti Srácok

Simicska miatt a Class FM hírigazgatója is távozik - Újabb rovatvezető mondott fel a Nemzetnél

Simicska miatt a Class FM hírigazgatója is távozik - Újabb rovatvezető mondott fel a Nemzetnél

A Simicska-ügy miatt távozik a Class FM-től Mezei Zsolt, a rádió hírigazgatója - értesült a PestiSrácok.hu. A hírigazgató ma mondott fel a rádiónál. Portálunk információi szerint Mezeinél kiverte a biztosítékot, hogy Simicska legecizte Orbán Viktort, mint ahogy az sem tetszett a hírigazgatónak, hogy a nagyvállalkozó nyílt médiaháborúba kezdett a kormánnyal. Úgy tudjuk, Mezei Zsolt már korábban, február 6-a után eldöntötte, hogy távozik Simicska médiabirodalmából, felmondását azért időzítette mára, mert a rádió előző igazgatója szabadságon volt, így ezidáig nem tudott vele személyesen beszélni. Mezei Zsoltot tehát nem a Célpont stábjának felmondása inspirálta, de hozzájuk hasonlóan ő sem akar Simicska Lajos “ökleként” szolgálni az információink szerint hamarosan induló, Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fidesz holdudvarának több befolyásos emberét célzó etikátlan támadásokban.

mezei zsolt
Mezei Zsoltot is kerestük, de elérni nem tudtuk. Ismerősei ugyanakkor megerősítették a PestiSrácok.hu információit.az ő nevéhez fűződik a rádió hírszerkesztési elveinek a kialakítása. Mezei Zsolt a leghallgatottabb, reggeli, a Sebestyén Balázsék fémjelezte Moorning Show-tól népszerű műsorsávban elhangzó hírek szerkesztéséért is felelt, amely időszakban például napi kétmillió rádióhallgatóhoz jutnak el a Class FM hírei.

Emlékezetes, február hatodikán mondtak fel a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Lánchíd rádió vezetői: Liszkay Gábor, Szikszai Péter, Gajdics Ottó és Csermely Péter, mert állításuk szerint Simicska Lajos nagyvállalkozó, a médiacsoport rejtett tulajdonosa “180 fokos” fordulatra akarta kényszeríteni a szerkesztőségeket. Ez a gyakorlatban a hírek szerint például Orbán Viktor családjának a támadását jelentette volna. Később többen is követték őket, köztük Villányi Károly, a Magyar Nemzet lapszerkesztője, Kovács Andrea, a Hír Tv műsorvezetője és Vas István Zoltán, a Lánchíd Rádió “hangja”. Simicska a felmondások hallatán indulatosan nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, majd több más lapnak, kijelentve, hogy "kib@szok minden orbánistát", maga Orbán Viktor pedig egy g@ci”. Tegnap a Hír Tv legnépszerűbb műsora, a Célpont teljes stábja is felállt, mert szerintük "Orbán nem geci". Ismerte, a PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy Simicska Lajos kedden éjszaka telefonon még arról győzködte a Célpont egyik munkatársát, hogy ne álljanak fel és folytassák a műsor készítését, majd miután nem ért célt azt közölte: "bemegyek baszd meg és megtakarlak!"

PestiSracok facebook image
Nánási Tamás

Újabb rovatvezető távozik a Nemzettől

A PestiSrácok.hu azt is megtudta, hogy Villányi Károly után újabb rovatvezető mondott fel a Magyar Nemzetnél.

A jobboldali napilaptól Nánási Tamás, a Gazdaság rovat vezetője is távozik. Nánási Tamás megerősítette portálunk információit, ugyanakkor leszögezte, felmondása semmilyen összefüggésben nem áll Simicska Lajossal és a február 6-i, majd az azt követő eseményekkel. Nánási Tamás 2005-től vezette a Magyar Nemzet gazdasági rovatát, a napilapnál korábban aranytollal díjazták munkáját, és a Hír Tv Lapzárta című műsorában is többször szerepelt.

"Én az egész magyar médiának felmondtam. A közigazgatásban fogok elhelyezkedni, az életemben most jött egy olyan lehetőség, hogy pályát módosítsak. 2012-től járok egyetemre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója vagyok. Felmondásom nem része a jelenlegi folyamatoknak. Szerettem és szeretem a Magyar Nemzetet. A lapnak minden jót kívánok a jövőben is, és meggyőződésem a Magyar Nemzet hosszú távon is érték lesz Magyarországon. Az egy hónapos felmondási időmet természetesen kitöltöm és a napilapnál legjobb tudásommal fogom ledolgozni a hátralévő időt" - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Nánási Tamás.

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.