Pesti Srácok

Sorra jelentik fel Pintért a nyugdíjas rendőrök-Az ügyészség nem nyomoz

Sorra jelentik fel Pintért a nyugdíjas rendőrök-Az ügyészség nem nyomoz

Nem rendelt el nyomozást az ügyészség Pintér Sándor ellen, bár több volt rendőr is feljelentette a minisztert az egyik, Népszabadságnak adott interjújában tett kijelentése miatt. A volt szolgálati nyugdíjasoknak egyenként kell elégtételt venniük a bíróság előtt.

Nem rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség azt követően, hogy a mintegy féltucat egykori szolgálati nyugdíjas rendőr rágalmazásért feljelentette Pintér Sándor belügyminisztert a Népszabadságnak adott egyik interjújában tett kijelentéséért. Továbbították a feljelentéseket a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol a volt rendőröknek majd egyenként kell megvívniuk a belügyminiszterrel.

„Ami a szolgálati nyugdíjasokkal történt, része annak a rendteremtésnek, amit a választások után elkezdtünk. Számomra a kérdés az, hogy ezek az emberek éltek vagy visszaéltek a jogaikkal. Minden egyes esetet megvizsgáltattam, és nem találtunk olyan ügyet, amelyben ne merült volna fel valamiféle visszaélés gyanúja." – Ez volt az a pár mondat, amelyek annyira felháborítottak több egykori szolgálati nyugdíjast, hogy többen közülük tollat ragadtak és feljelentették a tárcavezetőt.

PestiSracok facebook image

Egyikük, Teplán Tibor, a 2424.hunak azt mondta: „Szolgálati viszonya 2006. március 5-én a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján nyugállományba helyezéssel szűnt meg. Erről a budapesti rendőrfőkapitány parancsot hozott, a Belügyminisztérium pedig kiállította a szolgálati nyugdíj megállapításáról szóló határozatot. Ezeket a dokumentumokat nem helyezték hatályon kívül".

Mások, köztük ma is aktív rendőrök is sérelmezték a miniszter fent idézett kijelentéseit, és közülük többen kilátásba helyezték, hogy feljelentik, ezt végül csak hatan tették meg. A Központi Nyomozó Főügyészség – ahová április közepén a feljelentések befutottak – a Belügyminisztérium székhelye szerint illetékes V-XIII. kerületi ügyészségre továbbította az összes feljelentést, hogy ott döntsék el, elrendelik-e a nyomozást vagy sem.

Az ügyészség pedig úgy döntött, hogy nem kell nyomozni. A feljelentések mind magánvádas rágalmazási ügyeknek minősülnek, ezért az ügyészek az összes feljelentést áttették a PKKB-ra, ahol majd külön-külön vehetnek elégtételt a rendőrök a belügyminiszteren.

Forrás: Népszabadság

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?