Pesti Srácok

Súlyos gondban a Spéder-birodalom? - Cégtársai ellenében árusítaná ki ingatlanvagyonát a médiamogul

A cég szétlopását és elherdálását felháborítónak tartom, amely miatt pert indítok – mondta a PestiSrácok.hu-nak Ungár Anna, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. kisebbségi tulajdonosa a közismert ingatlanbefektető vállalat pénteki botrányos közgyűlése után, ahol a többségi befolyásra szert tevő Spéder Zoltán-Nobolis Kristóf páros áterőszakolta a cég vagyonának kiárusítását. A számos ismert ingatlanfejlesztést kivitelező, 2014-ben még kétmilliárd forintnál is nagyobb árbevételt elérő társaság szanálása a Spéder-biroldalom anyagi gondjairól szóló híreket erősíti, amely hírek tovább nehezíthetik az amúgy is egyre kétesebben alakuló takarékszövetkezeti integráció beteljesítését. Az Index-tulajdonos Spéder által irányított FHB-bankcsoport lenne az integráció zászlóvivője, azonban a cégcsoport a Magyar Posta harmincmilliárd forintos befektetése ellenére is kudarcosan, tízmilliárd forint fölötti veszteséggel zárta a tavalyi évet. A zajosan építkező bankár az FHB körüli húza-vona miatt Orbán Viktor nyilvános rosszallását is kivívta. Mindez nem gátolta meg Spéderéket abban, hogy a BIF szanálásának kikényszerítéséhez az abban meglévő FHB-részvénycsomagot is felhasználják. A tegnapi botrányról és az FHB-ügyekről megpróbáltuk megkérdezni Spédert és Nobilis Kristófot, ám a PestiSrácok.hu videóstábjának megjelenésére zárt ülést rendeltek el, riporterünket és operatőrünket a biztonsági szolgálat segítségével előbb az épületből, majd az udvarról is száműzték. Kérdéseink hallatán Spéder hallgatásba burkolózott.

Érdekes és botrányos közgyűlésről tudósíthatott volna a PestiSrácok.hu, azt szerettük volna dokumentálni, hogy hova fajult a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. körül kirobbant háború, a tulajdonosoknak mik a terveik a céggel. Információink szerint ugyanis meg vannak számlálva a milliárdos ingatlanportfólióval bíró cég napjai, a cég tulajdonosai közötti feszülő érdekellentét mögött már egyre nyíltabban a többségi részvényesek szándéka áll, hogy további befektetések helyett kiárusítsák a cég ingatlanportfólióját, s kimenekítsék az abból származó bevételt.

A BIF-et 1994-ben alapították, a vállalatot a néhai Ungár András közgazdász vitte sikerre. A társaság elsősorban fővárosi ingatlanportfólióval rendelkezik, ezeket hasznosítja, találhatóak köztük irodaházak, parkolóház, telkek és kastélyszálló is. Fejlesztései között olyan beruházások vannak, mint a sokat emlegetett budai Pasa park, a Castrum Ház, vagy az Andrássy út 82. teljes felújítása. 2014-ben az árbevétele 2,3 milliárd forint volt, üzleti eredménye pedig 267 milliót tett ki.

PestiSracok facebook image

A BIF részvényeinek túlnyomó többségét ma Spéder Zoltán bankár, az Index tulajdonosa és az ő nyilvános strómanjaként ismert nagyvállalkozó, Nobilis Kristóf érdekeltségei birtokolják. Alig marad el mögöttük a PIÓ-21 Kft., amelyet Ungár Anna, a Terror Háza főigazgatójának, Schmitt Máriának a lánya vezet. A PIÓ-21 Kft. tavaly egy magánjogi kontraktus keretében megvásárolta az állam a BIF-ben meglévő öt százalékos részvénycsomagját, de ma kiderült, hogy az így elért 29,81 százalékos arány is kevés lehet a Spéder-féle kiárusítás meggátolásához. Nobilis Kristófnak két cégén, a DonaDöme Kft.-n (24,48 százalék) és a Halmi út 46. Kft.-n (9,99 százalék) keresztül 34,47 százalékja, Spéder Zoltánnak pedig a Budapest Ingatlan Holding Vagyonkezelő Zrt.-n (14,99 százalék) és a részben a szintén közvetetten általa résztulajdonolt FHB Zrt.-n (10,01 százalék) keresztül 25 százalékos befolyása van. Ezen kívül a BIF-részvények között több mint tíz százalék a közkézhányad.

Ungár Annát a közgyűlés után telefonon értük el:

A BIF tulajdonosát a közgyűlésen történtekről és a közgyűlési döntésekről is megkérdeztük. Ungár Anna kifejtette, a közgyűlésen a másik két tulajdonos, Nobilis Kristóf és Spéder Zoltán javaslatára olyan stratégia végrehajtását hagyták jóvá, amely döntés értelmében a közeljövőben értékesítik a BIF ingatlanjait.

Kifejtette azt is, hogy Spéderék már öt évvel ezelőtt is az ő rovására döntöttek akkor, amikor arról határoztak, hogy ő nem lehet a cég audit bizottságának a tagja, abban csak Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf foglalhat helyet. „Milyen érdekes, hogy akkori döntésük értelmében az audit bizottsági tagok havi 300 ezer forintot kapnak munkájukért, miközben az IT-tagoknak egy fillér sem jár. Spéder és Nobilis biztosan nagyon meg voltak szorulva, hogy szükségük volt arra a havi 300 ezerre” – ismertette Ungár Anna.

Szerettük volna Spéder Zoltánt és Nobilis Kristófot is megszólaltatni. A kísérletünk eredménye a PestiSrácok.hu videóriportjában látható.

Spéderék merészsége amúgy azért is furcsa, mert vélhetően azt az FHB-részesedést is felhasználták tervük áterőszakolásához, amely mögött súlyos állami befektetések és a takarékszövetkezeti integráción keresztül számos szövetkezeti partner pénze áll. A PestiSrácok.hu több oknyomozó cikkben is rávilágított a takarékszövetkezeti integráció zászlóshajójának kikiáltott FHB-bankcsoport belső gondjaira, a cégbe a Magyar Posta Zrt-n keresztül átláthatatlan körülmények között befektetett 28,5 milliárd forint közpénzre (amit ráadásul egy FHB leánycég kisebbségi részvénycsomagjáért adtak oda), illetve arra a szilveszter előtti szintén botrányos közgyűlésre, amelyen megpróbálták kiszorítani a magyar államot a bankcsoportból, és ami miatt Orbán Viktor miniszterelnök szokatlanul kemény szavakkal ostorozta január 8-i rádióinterjújában Spéderéket. A miniszterelnök csalódása egyáltalán nem meglepő annak tükrében, hogy a kormányzat mindent megtett a magyar tulajdonú bankszektor megerősítéséért, aminek során a takarékszövetkezeti integrációban résztvevő pénzintézetek jelentős állami segítséget kaptak. A fő integrátor FHB-bankcsoportból azonban kifolyhatott a pénz, mert a tavalyi évet is brutális, tízmilliárd forint fölötti veszteséggel zárták.

Az ellenzékinek mondott média legbefolyásosabb vállalkozója máskor sem válogat a módszerekben. A mai BIF-közgyűléshez hasonlóan botrányos volt a Spéder-társaság válasza az FHB karácsonyi botrányára. Akkor az Index.hu és a hozzá tartozó Portfolio.hu hasábjain régi időket felidéző stílusban üzentek az FHB üzletpolitikáját kritizálóknak. Gyakorlatilag azt állították, hogy a takarékszövetkezeti integráció a miniszterelnök korábbi akarata szerint megy végbe, s így aki azt bírálja, vagy gátolja (beleértve az állami vagyonkezelőt is) Orbán Viktorral kerül szembe. Vélhetően ez a "pravdás" médiaüzenet váltotta ki a miniszterelnök fent idézett január 8-i kemény válaszát. Minderről írásainkat ITT és ITT találják.

Szöveg: Szarvas Szilveszter, PS Mozi: Szarvas Szilveszter és Kerekes András. A vezető képen Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.