Pesti Srácok

Szabadlábra helyezték a Romkert felgyújtásával gyanúsított Tanyi Györgyöt

Szabadlábra helyezték a Romkert felgyújtásával gyanúsított Tanyi Györgyöt

Kiengedte az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Törvényszék az éjszakai élet egyik ismert alakját, Tanyi Györgyöt – tudta meg a PestiSrácok.hu a férfi ügyvédjétől, Retteghy Istvántól.

A jogi képviselő elmondta, ügyfelét a napokban helyezték házi őrizetbe, mivel befejezték a vele szemben testi sértés bűntette miatt indult nyomozást, ezért nem tartotta indokoltnak a másodfokú döntés a legsúlyosabb kényszerintézkedést. Retteghy István hozzátette azt is, hogy ugyan védencét felbujtóként gyanúsítják a Romkert 2007-es felgyújtásával is, de azt - a lényegesen súlyosabb – ügyet taktikai okokból nem vonta össze a nyomozóhatóság a fentebb említett eljárással, ezért abban előzetes fogva tartását sem kezdeményezték.

Emlékezetes, hogy 2007 áprilisában ismeretlenek, a szezonnyitó előtti napon felgyújtották a Rudas gyógyfürdő melletti Romkert szórakozóhelyet, amely így porig égett és 12 millió forintos kár keletkezett. A felépítményben tartózkodott egy biztonsági őr, a 48 éves S. István, akit ugyan az arra járó német turisták kimentettek, de testfelületének kilencven százaléka megégett, s másnap a kórházban életét vesztette. A rendőrség akkor közveszély okozás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, mivel a helyszínen a tűzvizsgáló azt állapította meg, hogy nagy valószínűséggel gyújtogatás történt, és szemtanúk két alakot is láttak elszaladni. Csaknem hét év telt el addig, amíg a rendőrség megnevezte Tanyi Györgyöt mint felbujtót, és társát, mint tettest. Ezt is állítólag csupán egy tanú vallomása alapján. A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy a rendőrségi korrupciós botrány nyomozásában, azaz a Vizoviczki László és társai ellen folyó eljárásban tettek vallomást a Romkert felgyújtása ügyében. Más források szerint azonban Tanyi és társa éjszakai taxisoktól szedett védelmi pénzt, a Romkert tulajdonosa azonban nem engedélyezte, hogy szórakozóhelye előtt Tanyi Györgyék taxisai álljanak, ezért haragudott meg a nehézfiú.

PestiSracok facebook image

Szöveg: Pámer Dávid - PestiSrácok.hu

Fotó: Borsonline.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.