Pesti Srácok

„Szabadságharcot” indítottak a magyarországi szcientológusok

„Szabadságharcot” indítottak a magyarországi szcientológusok

Békés demonstrációt tartottak a szcientológusok Budapesten, a Deák téren szombaton. Vasárnap reggel a magát egyháznak tartó, de Magyarországon egyházként el nem ismert szervezet egy közleményt is kiadott, amelyben a szabad vallásgyakorlásukat követelik, és szabadságharcról beszélnek. A demonstráción saját számításaik szerint 800-an voltak.

A szcientológusok továbbra sem törődnek bele, hogy eljárások folynak tevékenységük miatt Magyarországon. A NAV október közepén szállt ki a szervezet központjába, majd 30 különböző helyen tartottak házkutatást, iratokat és eszközöket foglaltak le. Az adatvédelmi biztos azt mondta, olyan súlyos személyiségi jogsértések, visszaélések történhettek a szervezetnél, amilyet még nem látott. Az egyház” a tagjairól, azon kívülálló személyekről is aktát vezetett. A hatóságok szerint a kihallgatások, vagy ahogy ők mondják „auditálások, gyónások” során a tagoktól harmadik személyekről is információkat kértek, azok tudta nélkül és azokat lejegyezték, vezették.

Az „egyházban” az auditálások során használt E-méter egy hazugságvizsgálóhoz hasonló műszer, mely a szakemberek szerint alkalmas lehetett a hazugságvizsgálatra. Amióta eljárás indult a szervezet működése kapcsán, annak tagjai már többször tüntettek és a magyarországi üldöztetésükről panaszkodtak. Korábban demonstráltak már a NAV székháza előtt, most a Deák térről a Nyugati térig vonultak. A szervezet által kiadott közlemény szerint ezúttal az eddigi legnagyobb demonstráción az egy hónapja kezdődött hatósági túlkapások miatt tiltakoztak.

PestiSracok facebook image

Az egyház szóvivője is felszólalt. Miklovicz Attila azt mondta:

Jeff Pomerantz, aki kifejezetten a szcientológusok tüntetésére érkezett Magyarországra, békés szabadságharcról beszélt. Az amerikai színész szerint amit a szcientológiával tettek Magyarországon, az nem hű Magyarország nagyszerű tradíciójához. Amit viszont ők készülnek tenni, az igen.

Forrás: OS/hvg.hu. Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.