Pesti Srácok

Szigorítottan őrzik a Teréz körúti robbantót

Szigorítottan őrzik a Teréz körúti robbantót

A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi szigorított őrzését rendelte el a Központi Nyomozó Főügyészség, tudta meg a hirado.hu. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a férfi nem működik együtt a hatóságokkal, például elfogásakor nem volt hajlandó lábra állni, később pedig több alkalommal megpróbált ellenszegülni.

A 21 éves P. Lászlót ezért a büntetés-végrehajtás már a befogadáskor magas biztonsági kockázatú kategóriába sorolta. Ide azok a fogvatartottak kerülnek, akik esetében ellenszegüléstől, vagy támadástól kell tartani. A hirado.hu értesülései szerint a robbantó zárkájában van egy kamera, amivel 24 órás megfigyelés alatt tartják. Ha el kell hagynia a zárkát, akkor előtte minden esetben megbilincselik, a többi fogvatartottal nem találkozhat.

A hirado.hu úgy tudja, a befogadáskor az orvosi vizsgálat után találkozott a börtönpszichológussal is. Ő próbálja majd meggyőzni arról, hogy jobban jár, ha együttműködik. A robbantót várhatóan a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet legszigorúbban őrzött objektumában, a Venyige utcai börtönben tartják majd fogva.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hirado.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.