Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy újra eljöjjön a béke időszaka, visszatérjen a tisztességes és békés nemzetközi együttműködés, ebben viszont az ENSZ-nek is nagy szerepet kellene játszania – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének jövővel foglalkozó csúcstalálkozóján rámutatott, hogy a második világháború óta most a legrosszabb a globális biztonsági helyzet, a terrorveszély erősödik, a migrációs áradatok számos országot jelentős kihívások elé állítanak, és több mint harminc fegyveres konfliktus is zajlik világszerte.
Ezen rendkívül súlyos kihívások leküzdéséhez pedig alapvető változásokra lenne szükség a nemzetközi politikában (…) A kölcsönös tiszteletnek vissza kellene térnie a világpolitikába, a párbeszédnek kellene lennie a legfőbb eszköznek
– szögezte le. “Aki a mainstreamtől eltérő álláspontot képvisel, aki kiáll a nemzeti érdekeiért, aki szuverén véleményt képvisel, azt napjainkban sajnos azonnal megbélyegezik, megvádolják vagy megtámadják. Politikailag, jogilag, sőt akár időnként fizikailag, ahogy történt ebben az országban vagy éppen a szomszédunkban, Szlovákiában” – tette hozzá. “A legszomorúbb, hogy a nemzetközi liberális mainstream mára szitokszóvá tette a ‘békét’, legalábbis Európában” – vélekedett.
Szijjártó Péter sérelmezte, hogy miközben az európai politikusok általában minden fegyveres konfliktus esetében azt hangoztatják, hogy békés rendezésre, diplomáciai megoldásra van szükség, most, amikor a kontinensen tombol a háború, azonnal “megbélyegzik, támadják és bírálják azokat, akik szót emelnek a béke mellett”. Kifejtette, hogy ha minden így megy tovább, akkor szomorú jövő vár az emberiségre:
vagy kirobban a harmadik a világháború, vagy ismét blokkokra szakad a világ.
Utóbbi kapcsán arra emlékeztetett, hogy Magyarország a múltban erősen rajtavesztett Kelet és Nyugat szembenállásán, így nem is csoda, ha ehelyett inkább a konnektivitásban és a tisztességes nemzetközi együttműködés visszatérésében érdekelt, amiből korábban is mindenki sokat profitált. “Úgy gondolom, hogy az ENSZ-nek ebben nagy szerepet kellene játszania” – húzta alá, arra is kitérvén, hogy a világszervezetet nem az azonosan gondolkodó országok klubjaként hozták létre, hanem éppen azért, hogy mindenki tárgyalhasson mindenkivel mindenről.
Az ENSZ-nek vissza kellene nyernie ezt a funkióját. Az a kérdésem, hogy mégis hol kellene beszélnünk a békéről, ha nem itt?
– mondta. “Ezért nem fogadunk el semmifajta korlátozást arra vonatkozóan, hogy kivel találkozhatunk, kivel nem, milyen témáról tárgyalhatunk és milyen témáról nem” – fűzte hozzá. “Mi, magyarok közép-európai békeszerető nemzet vagyunk. Amit meg tudok ígérni, hogy mi, magyarok mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a következő időszak, a jövő a béke korszaka legyen, ahol a nemzetközi együttműködés tisztességes és békés, ahol a ‘béke’ nem szitokszó, és ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert kiáll a béke mellett” – összegzett.
Forrás, fotó: MTI
Solaris
2024-09-24 at 14:49
Diogenész,
Igyál kevesebbet,
kisebb alkoholtartalommal.
Ne hergeld a nagy kutyákat,
ha egyedül vagytok.
Vagy de.
Neked mán mind1.
Diogenész
2024-09-24 at 10:38
A békéről való üres és hamis szólamok még soha nem hoztak valódi fegyvernyugvást a világtörténelemben. Béke csak akkor lesz, ha az orosz agresszor önkritikát gyakorol és kivonul a jogellenesen megszállt ukrán területekről. Mikor szólítja fel a magyar kormány Vlagyimir Putyint a kivonulásra?
ViAM
2024-09-24 at 09:01
“A kölcsönös tiszteletnek vissza kellene térnie a világpolitikába, a párbeszédnek kellene lennie a legfőbb eszköznek.” Ettől az állásponttól nem szabad eltérni, ám a teljesítéshez le kellene cserélni a világ vezetőinek 90 százalékát a háttéri felbújtóikkal együtt. Előbújhatnának már végre azok a karizmatikus férfiak, akik erre képesek lennének – női politikusok nélkül!
Mesterterv
2024-09-24 at 08:56
Azonnali megsemmisítő csapást kell mérni az orosz agresszorra, behatolni az országba és Moszkváig meg sem állni!
Talpra magyar!
2024-09-24 at 00:54
Aki nem a békét akarja az takarodjon el Zelenszkijéért megdögölni a háborúba.
Logikus
2024-09-23 at 23:09
Ahhoz hogy béke legyen legelőbbis el kell szigetelni az USA-t hogy ne szólhasson bele egy ország belügyeibe sem, semmilyen módon. Főleg mert az utóbbi 20 évben 3 háborút is indítottak, aminek következtében emberek milliói haltak meg és váltak hajléktalanná. Elég ha csak Líbiára, Afganisztánra, vagy Szíriára gondolunk…
Kárpáti
2024-09-23 at 21:21
De azt tudod ugye, hogy a béke azt jelenti a ruszki barátaid békén hagyják Ukrajnát? Hazatakarodnak az agresszor elvtársaid és nem sértik meg mások szuverenitását.
Legyen így. Legyen béke!