Pesti Srácok

Tavares-ügy: Meghökkentő szocialista önleleplezés

Tavares-ügy: Meghökkentő szocialista önleleplezés

Miközben az MSZP vezetői, köztük Mesterházy Attila hónapokon át tagadták, hogy közük lenne a Magyarországot egyfajta féldiktatúraként bemutató és hazánk ellen uniós szankciókat kilátásba helyező Tavares-jelentéshez, Herczog Edit, a szocialista párt európai parlamenti képviselője meglepő önleleplezést vitt véghez a saját honlapján.

„Az MSZP elnöksége politikai utasítást adott az EP-frakciónak, hogy tegyen meg mindent annak érdekében: semmilyen olyan intézkedés ne mehessen végbe, amely bármilyen szankciót jelent Magyarország számára” – hangsúlyozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszabadság tudósítása szerint idén májusban, közvetlenül Rui Tavares portugál uniós képviselő jelentésének parlamenti vitája előtt. Mesterházy kifejezetten utalt rá, hogy a Magyarország uniós jogait korlátozó, meglebegtetett szankciók miatt elfogadhatatlan pártja számára a jelentés. Emlékezetes, hogy a kormányt az állítólagos alkotmányos és emberi jogi sérelmek miatt durván elítélő jelentést végül megszavazta az Európai Parlament baloldali-liberális-zöld többsége, pedig számos hazai és külföldi politikus és értelmiségi tiltakozott a sok tárgyi tévedést is tartalmazó, egyesek szerint pamfletszerű diktátum ellen. Kathy Horváth Lajos hegedűművész, a Fővárosi Roma és Kulturális Oktatási Központ igazgatója például kikérte magának, hogy a Tavares-jelentés megfogalmazói "eszközként használják a romákat Magyarország lejáratására."

Ehhez képest a PestiSrácok.hu szerzője kissé meghökkenve olvasta el Herczog Edit EP-képviselő a saját honlapjára kitett pályázatát, amellyel (új gyakorlatot teremtve a hazai közéletben) a nyilvánosság előtt száll harcba az uniós képviselői újrajelöléséért a párton belül. A pályázatban Herczog hosszú flekkeken keresztül sorolja az érdemeit, és teljességgel ellentmondva Mesterházy fent idézett szavainak, bevallja, hogy képviselőtársaival együtt nagyon sokat tett a Tavares-jelentés elfogadásáért.

PestiSracok facebook image

Herczog a pályázatában ezekkel a szavakkal polírozza az érdemeit a Tavares-jelentés című fejezetben: "Külön szólnék róla, mert – bizonyos hozzám eljutó információk szerint -, bár négyünk (az MSZP EP-képviselői - PS) munkájának mintegy bizonyítványa, hiszen az Európai Parlament kétharmados többséggel ítélte az Európai Unió lényegi ismérveitől eltérőnek az Orbán-kormány politikai irányvonalát és utasította el azt, kételyeket ébresztett itthoni – párton belüli – megítélésünkben. Összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindannyian részt vettünk, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettünk. A jobboldal központilag szervezett e-mail akciókkal (naponta mintegy 600 darab), durva, megfélemlítő – lakcímre küldött – levelekkel igyekezett nyomást gyakorolni, miközben nyilvánosan hazaárulónak aposztrofált bennünket. Magam nyílt levélben tettem szóvá az egyik szegedi egyetemi oktató-kutató minősíthetetlen hangú többes számban írodott e-mailjét az MTA elnökénél és a szegedi egyetem rektoránál. Szeretném leszögezni: fellépésünk a Tavares-jelentés elfogadása során pártszerű, szakmailag előkészített és megalapozott volt, mindenben megfelelt vállalásainknak. Az Európai Szocialisták Pártjának vezetésében, az EP S&D frakciójában növelte a Magyar Szocialista Párt tekintélyét."

Részlet Herczog Edit pályázatából

HUTH GERGELY - PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.