Pesti Srácok

Taxisterror a budapesti éjszakában – megdöbbentő felvételek az erőszakról és az igazságszolgáltatás valódi arcáról

Taxisterror a budapesti éjszakában – megdöbbentő felvételek az erőszakról és az igazságszolgáltatás valódi arcáról

Kisberk Szabolcs, a Hír TV-től nemrégiben az N1TV-hez igazolt riporter és stábja megdöbbentő események tanújává vált. Az eset végződhetett volna az igazságszolgáltatás diadalával is, hiszen minden bizonyíték rendelkezésre állt. Ehelyett a stáb azzal szembesült, hogy nem a rendőr, hanem a taxis az éjszaka igazi ura Budapesten.

Kisberk Szabolcs és stábja éppen a közelben forgatott, amikor észrevették, és filmre is vették, amint taxisok egy csoportja eszméletlenre ver egy embert. Az ájulthoz siető újságírókat az erős emberek szóban és tettlegesen is bántalmazták.

A helyszínre kiérkező rendőr azonban nem a garázdaságot elkövetőket igazoltatta, hanem a stáb tagjait, miközben a taxisok továbbra is durván szidalmazták és fenyegették őket. A közismert rendőr-taxis jóbarátságról és az esetről az N1TV később két volt rendőrt is megszólaltat, akik butának és felkészületlennek nevezik a kiérkező, és intézkedő rendőröket. Véleményük szerint a felvételek egyértelműen bizonyítják a bratyizást, pacsizást a gengszter-taxisokkal, akik közül az egyik még a járőrautó ajtaját is kinyitja. A volt rendőrök súlyos hibának tartják, hogy az intézkedő rendőrök meg sem hallgatják a segítséget kérők panaszát, hanem az igazoltatás után lebeszélik őket a feljelentésről. Félelmetesnek nevezik, hogy a rendőrök nem tudnak és nem is merne intézkedni a taxisokkal szemben.

PestiSracok facebook image

Az N1TV-nek nyilatkozó taxis kamara álláspontja szerint egyelőre nincs semmilyen eszközük arra, hogy a garázda taxisokat, a bűnözőket kiszűrjék a soraik közül. Ellenben nagyon várják már azt az áprilisra ígért törvénymódosítást, amely lehetővé tenné a taxisengedélyek visszavonását.

Fotó: részlet az esetről készült felvételből, N1TV

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.