Pesti Srácok

Tovább dagad az offshore-botrány?

A Jobbik szerint az elmúlt másfél évben több milliárd forintnyi fejlesztési pénz vándorolt különböző hátterű offshore cégekbe.

A Jobbik fideszes offshore ügyeket vizsgáló munkacsoportjának munkájáról, eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Szilágyi György, a csoport egyik vezetője elmondta, hogy a pályázatokon résztvevő cégek mintegy 10 százalékát vizsgálta meg a csoport. Már ez alapján is látszik, hogy az elmúlt évek legsúlyosabb, és legnagyobb visszaélési ügye lehet a jelenlegi - mondta Szilágyi György.

A képviselő emlékeztetett, a Tocsik-ügy 800 milliós sikerdíjába a Horn-kormány belebukott, ez a jelenlegi ügy viszont - bár még csak az elején járnak - már hússzorosa a kilencvenes évek legnagyobb visszhangot kiváltó botrányának. A csoport ezért tovább vizsgálódik, annak ellenére, hogy Szilágyi szerint a kormánypárt és az MSZP "nagykoalícióban próbálja megakadályozni", ellehetetleníteni. Szilágyi hozzátette: az előző héten a Jobbik benyújtott egy határozati javaslatot, azzal kapcsolatban, hogy az általuk feltárt ügyekben az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytathasson. Ezt a Fidesz és az MSZP kart karba öltve leszavazták - közölte Szilágy György. A képviselő véleménye szerint a két párt azért akarja mindenáron megakadályozni a vizsgálatokat, mert minden valószínűséggel érintettek lehetnek, mint ahogyan az elmúlt 23 évben minden gazdasági visszaélésben szintén felmerült az érintettségük - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Ezt támasztja alá, hogy az egyik feltárt ügyben egy fideszes balmazújvárosi képviselő cége szerepel, illetve egy MSZP-s országgyűlési képviselő, Neményi András által 2003-ben alapított cég. Újabb törvénytelenséget vet fel az is, hogy több pályázó céget egyszerűen eltüntettek az adatbázisból - mondta.

A képviselő emlékeztetett: a párt írásbeli kérdést nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez, amely újabb, összértékben kétmilliárd forint megítélt pályázatnak a sorsát firtatja, vagyis azt, hogy az általunk feltárt cégek, amelyek átláthatatlan szervezetnek minősülnek, hogy nyerhettek a pályázatokon, amikor mind az alaptörvény, mind a nemzeti vagyonról szóló 2011-es törvény ezt tiltja.

A Jobbik tegnap feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségnél, amelyben hivatali visszaélés, valamint különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen - mondta a képviselő.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.