Pesti Srácok

Tüntettek a Fidesz újbudai irodájánál

Tüntettek a Fidesz újbudai irodájánál

Tüntetők vonultak a Fidesz Budafoki úton található irodája elé szombat délután. Több százan voltak a 11. kerületben tartott demonstráción, ami miatt egy időre lezárták a Csiky utcát. A rendezvényre azért került sor, mert pénteken a 444.hu arról számolt be, hogy egyik kollégájukat kitiltották a Fidesz egyik nyilvános fórumáról, majd az esemény egyik szervezője, Szabó László, az újbudai Fidesz tagja, az önkormányzat kabinetvezető-helyettese állítólag inzultálta a riportert. A Fidesz helyi szervezete közleményében cáfolja, a történteket. Azt írják 444.hu munkatársának állításai alaptalanok, és ezt a jelenlévők mellett a biztonsági kamerák felvételei is igazolják majd. Az újbudai Fidesz rágalmazás miatt feljelentést tesz.

A Nem maradunk csendben Facebook-csoport szervezte a Kiállunk a bántalmazott újságíró mellett! elnevezésű demonstrációt szombat délutánra. Az újbudai Fidesz iroda előtt tartott eseményen felszólalt Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa, aki azt mondta:

Diószegi Nóra, a Kettős Mércétől beszédében úgy fogalmazott, 2010 óta nézik ahogy felfalja a kormány a sajtónyilvánosságot. Szerinte fenyegetik és kivéreztetik a magyar sajtópiacot, a 444-re Soros-bélyeget sütnek, az Index ellen hecckampanyt indítanak, a Hir Tv riporterének kezéből kicsavarjak a mikrofont. Diószegi azt követelte, hogy az összes médium újságírója békében végezhesse a munkáját, mert különben sérül a sajtó szabadsága és a mi szabadságunk is.

PestiSracok facebook image

Megint hazudik a 444.hu

Nem bántalmazta senki a 444.hu nevű blogoldal munkatársát, csupán kivezették egy pénteki, sajtó számára zártkörű rendezvényről a XI. kerületben – derül ki a Fidesz helyi szervezetének közleményéből.

A kommüniké szerint nemhogy bántalmazás nem volt, még az újságíró zavarta meg, provokálta a zártkörű, nem sajtónyilvános rendezvényt, ami miatt hangos szóváltásba keveredett a hallgatósággal is. A közlemény leszögezi:

Az újbudai Fidesz felháborítónak tartja, hogy „a 444 szerkesztősége tudósítás címén azért küld embereket különböző eseményekre, hogy ott provokálják a résztvevőket és megzavarják a rendezvényt”. Közleményükből kiderült:

Az újbudai Fidesz visszautasította, hogy a rendezők határozott fellépését erőszakosnak próbálja beállítani a 444 szerkesztősége, amely az ügyről beszámoló cikkben úgy fogalmaz, hogy kollégájukat a „karjánál fogva lerángatták”, „lökdösték”, „rátámadtak”, „megfélemlítették”. Mindezekből semmi nem igaz, amit a helyszínen jelenlévők is tanúsítanak, illetve a gimnázium biztonsági kameráinak felvételei is egyértelműen igazolnak majd – olvasható a közleményben. Egyébként a 444 cikkében a blog riportere, Halász Júlia is beismerte, hogy a rendezvény szervezője közölte vele, nem készíthet felvételeket, ennek ellenére ő mégis készített képeket.

Soros hazugsággyára

A George Soros által eltartott gyűlölködő blogoldal pénteki hazugságaiban semmi rendkívüli nincs, ugyanis ez náluk napi rutin. Csak néhány példa az elmúlt időszak hazugságaiból: itt, itt vagy például itt.

A 444.hu mindig nagyon megsértődik, ha George Soros neve fölbukkan. Személyes érintettségük okán ez érthető is. A Mandiner.hu tavaly megírta: bár a 444.hu klasszikus startup-ként indult, egy évvel az indulásuk után félmillió dolláros tőkebevonással húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Jeti Zrt.-ben az MDIF (Media Development Investment Fund) az egyik befektetési alapján keresztül. Márpedig az MDIF egy Soros-pénzből alapult szervezet, amely 2005 és 2009 között további 15 millió dollárnyi támogatást kapott a Soros-féle Open Society Institute-tól. A Soros-féle MDIF által a 444.hu igazgatóságába delegált egyik tag Marie Nemcova korábban a prágai Soros-alapítvány programigazgatója volt, amit az MDIF kedvéért hagyott ott. Nemcová a 444.hu, illetve a kiadó cég a Magyar Jeti Zrt. igazgatótanácsába is bekerült, sőt az aláírási jog gyakorlásába is bevették. Soros másik embere Valer Kot, aki ugyancsak aláírásra jogosult irányító, vezető tisztviselő a 444 igazgatótanácsában, és egyben megbízható kádere az üzletembernek. Ő vezeti George Soros médiafejlesztési alapjának internetes tanácsadó részlegét.

Forrás: Index/24.hu/HírTV/MTI/Mandiner; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.