Pesti Srácok

Új vádirat: fordulatot hozhat a Kulcsár-ügy

Új vádirat: fordulatot hozhat a Kulcsár-ügy

A Kulcsár-ügyben érintett Betonút Rt. korábban kártérítési pert indított a Kulcsár Attilát annak idején foglalkoztató bank ellen, mondván, a bróker elsikkasztotta a pénzüket. Csakhogy egy új vádirat szerint a pénzek a Betonút Rt. képviselőinek tudtával vándoroltak, majd kötöttek ki az első Fidesz-kormány egyik kedvenc autópálya-építő cége tulajdonosának édesanyjánál - írja az Index.

Kulcsár Attilát 2008-ban első fokon elítélte a bíróság sikkasztás miatt, majd 2010-ben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, így meg kellett ismételni az első fokú eljárást, ami azóta is tart.

Az eljárásban érintett Betonút Építő Rt. az első Fidesz-kormány idején piacvezető volt az autópálya-építési bizniszben, mivel a Vegyépszer Rt.-vel együtt alapították a Magyar Autópálya Építő Konzorciumot. A Kulcsár-ügyben a Betonút Rt. többségi tulajdonosa és vezére, Dunai György, valamint helyettese, Garamszegi Gábor is vádlott ugyan, de az ügyészség eddig csak Kulcsár Attilát vádolta azzal, hogy a pénzt elsikkasztotta. Az Index értesülései szerint idén februárban fordult a kocka, ekkor derült ki, hogy egy új vádirat is született, ebben Dunait és Garamszegit is hűtlen kezeléssel és pénzmosással vádolják.

PestiSracok facebook image

Eszerint a Betonút Rt. vezetői fel akarták vásárolni az egyik piaci konkurenst, meg is egyeztek az árban az eladóval. Aztán úgy döntöttek, hogy mégsem a Betonút Rt. fogja közvetlenül megvásárolni, hanem egy offshore cég közbeiktatásával egy másik ciprusi offshore cég (Artalon Enterprises Ltd.), melynek irányítását szintén a vádlottak látták el. Az üzlet megköttetett, a ciprusi cég hozzá is jutott a részvényekhez több mint félmilliárd forintért, majd még aznap tovább is adta a részvényeket a Betonút Rt.-nek közel kétmilliárdért - ismerteti az esetet az Index.

Az offshore cégnél jelentkező busás haszon nem sokáig pihent a ciprusi számlán, merthogy egy hónappal később a vádlottak a pénzt átutalták egy tulajdonukban lévő másik ciprusi offshore cég (Geometax Ltd.) budapesti számlájára. A pénz egy részét Garamszegi Gábor készpénzben felvette, majd 2002. május 14-én 3 millió eurót visszautalt Ciprusra. De még ugyanezen a napon nyolcszázhatvanmillió forintot átvezetett a Betonút bankszámlájáról a Geometax számlájára, majd egy nappal később ebből tovább is utalt hárommillió eurót ugyanarra a ciprusi Geometax-számlára. Azaz a ciprusi számlára 6 millió eurót utalt, melynek egyik fele a vádirat szerint a hűtlen kezelésből származó pénz, míg a másik fele a Betonút pénze, melyet szintén Garamszegi Gábor utalt át a saját offshore cégüknek.

Brókerügyben az ügyészség Kulcsár Attilát ezel a 860 millió forint elsikkasztásával is megvádolta. Tehát a Kulcsár-féle vádirat szerint a tranzakcióról Garamszegi Gábor nem tudott, míg az új vád szerint ezeket az utalásokat éppen Garamszegi intézte. Ami igazán furcsa, hogy mindkét ügyben a Fővárosi Főügyészség emelt vádat.

A Garamszegiéket hűtlen kezeléssel vádoló vádiratban a pénz útját is nyomon lehet követni - írja az Index. Eszerint hatmillió euró, valamint a Geometax más számláiról további egymillió euró, azaz összesen hétmillió euró egy bizonyos Nagy Erzsébet által tulajdonolt offshore cégekhez kerül. Nagy Erzsébet a Vegyépszer tulajdonosának, Nagy Eleknek az azóta elhunyt édesanyja.

A hétmillióból hárommillió eurót a Betonút Rt. számlájára utalták. A brókerügy nyomozása során vizsgálták a Betonút Rt. számlamozgásait, és kiderült, hogy a Betonút Rt. számlájára beérkező pénzek a Vegyépszer Rt.-től származnak.

A második hárommillió euró útja is hasonló volt: Vegyépszer (Nagy Elek) - Betonút (Dunai-Garamszegi) - Geometax (Dunai-Garamszegi) - Artalon (Dunai – Garamszegi) - Nagy Elek édesanyjának offshore cégei.

A pénzek mozgását nem csak a magyar nyomozó szervek követték figyelemmel, az Index úgy tudja, hogy a svájci és liechtensteini társszervek is már hosszú ideje vizsgálódnak pénzmosás után kutatva, a továbblépéshez azonban várják a magyar eljárások végét.

Amennyiben megdőlne azon állítás, mely szerint a Betonút Rt.-t képviselő Dunai György és Garamszegi Gábor sem tudott arról, hogy a Betonút Rt. számlájáról saját offshore cégük számlájára került 860 millió forint, akkor lényeges fordulat állhat be a polgári perben is, amelynek tétje kamatokkal együtt már most több tízmilliárd forint. (Forrás: Index)

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."