Pesti Srácok

Újabb pénzügyi cég dőlt be

Újabb pénzügyi cég dőlt be

A vállalat vezetőjéről, „a köztiszteletben álló karcagi emberről” nem tudni, hogy hol van. A rendőrség nyomoz, az NGM vizsgálatot rendelt el.

Szerda délelőtt többen álltak a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft. karcagi fiókja előtt, amely be volt zárva. A polgármester, Dobos László a helyszínen nyilatkozva szomorúnak és meglepőnek nevezte a helyzetet, ugyanis – mint mondta – az utazási iroda vezetőjéről, „a köztiszteletben álló karcagi emberről”, akinek azóta nyoma veszett, senki sem feltételezte a történteket.

Mostanáig 195 feljelentést tettek annak a pénzügyi szolgáltatással is foglalkozó karcagi utazási irodának a károsultjai, amelynél a rendőrség is nyomozást rendelt el – közölte Karcag polgármestere szerda délelőtt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t. A minisztériumi közlés szerint az ellenőrzésnek ki kell terjednie arra, hogy a cég utazásszervezési tevékenysége miatt kerülhetett-e bárki veszélybe, vagy kára származhatott-e abból. A vizsgálatnak tisztáznia kell azt is, hogy a cég működése során nyújtott-e szabálytalan módon, engedély nélkül pénzügyi szolgáltatást – hangsúlyozta az NGM.

A Police.hu kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz.

A Police.hu-n megjelent közlemény szerint többen személyesen tettek bejelentést április 14-én a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert egy – többek között – pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában befektetési szándékkal elhelyezett pénzükhöz a lekötési idő lejárta után nem fértek hozzá.

A feljelentők a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű szolgáltató kft.-nél a közlemény szerint, amely a céget nem nevezte meg.

A tájékoztatás szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást ismeretlen tettes ellen folytatja, és vizsgálja az ügy körülményeit. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozó hatóság előtt nem ismert.

Jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fő tevékenysége szerint utazásszervezéssel foglalkozó Kun-Mediátor Szolgáltató Kft.-nél – közölte a felügyeleti hatóság szerdán az MTI-vel.

Helybeliként megdöbbentőnek nevezte a történteket, és az eddigi információk alapján „okosan kitalált bűncselekményről" beszélt, a károsultaknak pedig eredményes felderítő munkát és jogi segítséget ígért a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Karcagon élő elnöke a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. helyi fiókja ügyében a városházán szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Kovács Sándor (Fidesz–KDNP) hangsúlyozta: a legfrissebb adatok szerint 200-nál több károsultról tudnak, ám ez a szám „percről percre nő”. Jelenleg kétmilliárd forint körülire becsülhető az az összeg, amelynek sorsáról és hollétéről nem tudnak – tette hozzá.

Elmondta, Karcag kis város, ahol néhány tízmillió forint elköltése vagy befektetése is feltűnik az embereknek. Mivel ilyesmit nem tapasztaltak, feltételezhető, hogy „a pénz nem itt van” – fogalmazott, aláhúzva, hogy bárhová vitték is a cég közismert, helybeli tulajdonosai a pénzt, azt „így vagy úgy, de meg lehet és meg kell találni és visszaadni a károsultaknak".

Forrás: mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.