Pesti Srácok

Vádat emelt az ügyészség a lövöldöző rendőrrel szemben

Vádat emelt az ügyészség a lövöldöző rendőrrel szemben

Emberölés kísérlete miatt vádat emelt az ügyészség a csepeli társasházban lövöldöző volt budapesti rendőrtiszttel szemben - értesült a Hvg. A férfi tavaly decemberben szolgálaton kívül, ittas állapotban, egy rövid szóváltást követően nyitott tüzet önvédelmi fegyverével.

A hvg információi szerint a férfi előbb a lépcsőház plafonjába lőtt többször, majd célzottan a sértett – a társasházkezelő cég egyik alkalmazottjának – irányába sütötte el a fegyverét, aki a tűzlépcsőház ajtaját éppen csukta be maga mögött, így ekkor már az ajtó mögött állt. A lap szerint csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a lövedék nem találta el a férfit; az átfúródott a tűzlépcsőház ajtaján és a falban állt meg. A vádlott szabálytalanul, az átlagosnál jóval nagyobb roncsolásra képes, úgynevezett expanzív lövedéket használt. A vádlott ezt követően megpróbálta összeszedni az általa kilőtt valamennyi lövedék hüvelyét, majd felment a lakásába, a töltényhüvelyeket a WC-be dobta és lehúzta, hogy eltüntesse őket. A hvg információi szerint a rendőrtiszt – aki akkor még a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatásos állományába tartozott – egy héttel korábban, ugyancsak részegen azzal fenyegetett meg szintén a társasházban dolgozókat, hogy megöli őket, ha nem hagyják abba a fúrást a pincében. Zavarta ugyanis a zaj. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt rendőrrel szemben emberölés bűntett kísérlete, valamint kétrendbeli kényszerítés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot.

PS/hvg, fotó: biztonságpiac.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?