Pesti Srácok

Működne a magyar gazdaság uniós források nélkül is - Tusványos'16

Működne a magyar gazdaság uniós források nélkül is - Tusványos'16

Kincs, ami nincs – Gazdaságfejlesztés hazai forrásból címmel tartottak kerekasztal beszélgetést a tusnádfürdői szabadegyetemen hazai és a határon túli gazdasági szakértők. Azt a kérdéskört járták körül, működne –e a magyar gazdaság az uniós források hiánya, kiesése esetén. A résztvevők egyöntetűen úgy vélekedtek, a magyar gazdaságban van pénz, sőt már a Kárpát-medencei gazdaság finanszírozására, a közös gazdasági tér kialakítására is alkalmas. Csak szakképzett munkaerőből van hiány. Emiatt a térség a népességfogyás és az elvándorlás miatt új kihívásokkal kell megküzdjön.

Az uniós ingyenpénz elkényelmesítette a magyar vállalkozókat

Varga Mihály pénzügyminiszter a témával kapcsolatban elöljáróban elmondta, természetesen örülünk a kívülről érkező támogatásoknak, ugyanakkor ezek rendszerint kötöttek, arra kell felhasználni, amire az unió jónak látja. Ez kényelmessé is tette a hazai vállalkozásokat, amelyek rendszerint abban bíznak, a támogatások, azaz az ingyen pénz előbb-utóbb az ő szektorukat is éléri valamilyen formában. Varga Mihály hozzátette, amikor gazdaságfejlesztésről van szó, nemcsak pénzbeli forrásokról beszélünk, hanem a gazdaságpolitika megváltoztatásáról, többek között a munkanélküli segély folyósítási idejének csökkentéséről, a korengedményes nyugdíj felülvizsgálatáról, ezzel szemben a családoknak juttatható források emeléséről.

Továbbra is első helyen az államadósság csökkentése

PestiSracok facebook image

Kincs van – hangsúlyozta Varga Mihály aki kiemelte, a magyar gazdaság mára olyan helyzetbe jutott, hogy 2017-ben komoly forrásokat tud szétosztani a kiemelt négy területekre. Az első területként a pénzügyminiszter az államadósság további csökkentését jelölte meg, amely jelentősen kiszolgáltatja Magyarországot a külföldi hitelezőknek. A 80 százalékos adósságörökséget mára sikerült 75 százalékra csökkenteni, ráadásul ennek már csak 30 százaléka külföldi hitel, a többi a hazai lakosság befektetéseiből tevődik össze. A jövő évtől tovább csökkentik az adókat, csökken az internethasználat, az éttermi szolgáltatások adója, egyes alapvető élelmiszerek áfája, például a tejé, tojásé és a baromfihúsé.

Fotó: origo.hu

Bérfejlesztésben van mit bepótolni

Varga Mihály elismerte, a bérfejlesztésben van mit pótolni, ugyanakkor folytatni fogják a béremeléseket, mert az megerősíti az embereket, hogy a magyar gazdaság jó irányba halad, és mindenki tud lépni egy kicsit előre. A pénzügyminiszter a negyedik támogatandó területként az ipar és vállalkozásfejlesztést jelölte meg, különösen azok tekintetében, akik valamiért kimaradtak az uniós támogatásokból, viszont fejleszteni szeretnének. Ennek köszönhetően 500 új munkalehetőség létesült. Varga Mihály hangsúlyozta, a kormány célja a magyar közösség számára elérhetővé tenni a polgári életminőséget, legyen mindenkinek olyan állása, amiből fönt tudja tartani a családját, és minden évben előrébb tud lépni.

Közös magyar gazdasági tér s Kárpát-medencében

Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke arról beszélt, az anyaországból érkező forrást is belső forrásnak kell tekinteni, és üdvözölte, hogy a magyar gazdaság mára olyan helyzetben van, hogy a határon túli magyar gazdaság fejlesztésre is jut pénz. Mátis Jenő elmondta, a román gazdaság jobb helyzetben van, kisebb az adósságállománya. Mint kifejtette, jelenleg 3,5 millió román állampolgár dolgozik külföldön és küldi haza a pénzt. Ennek köszönhetően jelentősen növekedett a belső fogyasztás, ugyanakkor ez megtévesztő adat.

Baj lesz belőle, hogy külföldön adóznak

Diósi László az OTP Románia vezérigazgatója elmondta, Románia az év első negyedében az EU legmagasabb GDP-növekedését produkálta, és ha a kormány nem rontja el 3-5 százalék közötti tartós gazdasági növekedéssel számolnak. Ugyanakkor a külföldön munkavállalók által hazautalt pénz hiába pörgeti a gazdaságot, ha az egészségügyi illetve a nyugdíjalapba nem fizetnek be, így az egészségügyi szolgáltatás színvonala rohamosan esik. A bankvezér kiemelte, Romániában nagyarányú infrastrukturális fejlesztésre – például csatornázásra - van szüksége, amely kitűnő piac lehet a magyar vállalkozások, beszállítók számára is.

Tánczos Barna, az RMDSZ frakcióvezetője arról beszélt, hiába a román gazdaság fejlődése, ha Erdély gazdasága eközben fokozatosan lemarad. Nincs például a Románia egyik húzóágazatának számító autógyártásnak telephelye, gyára Erdélyben.

Forrás: PestiSrácok.hu Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.