Pesti Srácok

Váratlan fordulat az amerikai elnökválasztási kampányban

Váratlan fordulat az amerikai elnökválasztási kampányban

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap találkozik Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölttel. Az izraeli miniszterelnök külön találkozik Trumppal és Clintonnal, mindkettőjükkel New York városában. Tegnap pedig Ted Cruz texasi szenátor bejelentése lepte meg a politikai elemzőket, amikor bejelentette, hogy támogatja pártja elnökjelöltjét, Donald Trumpot.

Az információt több izraeli és amerikai sajtóforrásból megerősítették, s a Clinton-kampány munkatársa is igennel felelt, amikor újságírók erről faggatták. Benjamin Netanjahunak ellentmondásos, egyes források szerint kifejezetten feszült volt a viszonya a leköszönő amerikai elnökkel, Barack Obamával, s amikor Obama 2012-ben az újraválasztására készült, Netanjahu az ellenlábasát, a republikánus Mitt Romneyt támogató nyilatkozatokat tett. A mostani kampányban azonban nem állt ki nyíltan egyik elnökjelölt mellett sem.

Az izraeli-palesztin konfliktus nem volt az amerikai elnökválasztás témája, és egyik elnökjelölt sem jelezte, hogy a kampány idején Izraelbe látogatna

Igaz, Donald Trump eddig már három kampányirodát is nyitott Izraelben, és a megszállt ciszjordániai palesztin területeken élő telepesek is mellette kampányolnak. Az Izraelben készült felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy az izraeliek többsége Hillary Clintont látná szívesebben a Fehér Házban. Az egyik, még szeptember elején készült izraeli közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 43 százaléka Clintont támogatja, míg csupán 34 százalékuk bízik Donald Trumpban.

PestiSracok facebook image
Democratic presidential candidate Hillary Clinton speaks to supporters during a rally at La Escuelita School in Oakland, California, on May 6, 2016. / AFP / GABRIELLE LURIE (Photo credit should read GABRIELLE LURIE/AFP/Getty Images)

Clintonra szavazna az izraeliek többsége, Fotó: CNN

Clinton biztonságot akar a térségben, Trump hallgat az elképzeléseiről

Hillary Clinton a palesztin-izraeli konfliktus megoldására az úgynevezett "kétállami" megoldást támogatja, vagyis az önálló és biztonságos Izraelt és mellette az önálló és biztonságos palesztin államot. Donald Trump elképzeléseiről egyelőre nem sokat tudni. Sokáig semlegesnek mondta magát, kijelentve, hogy ez az álláspont segíthet a két félnek a tárgyalások tető alá hozásában, s végső soron a békemegállapodásban. Aztán - még márciusban egy rendezvényen - leszögezte: a palesztinoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük, mert "tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok és Izrael közötti kapcsolat abszolút és teljesen megbonthatatlan".

netanyahu_trump_wall

"Tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok és Izrael közötti kapcsolat abszolút és teljesen megbonthatatlan"

Ted Cruz váratlan bejelentése meglepte a politikai elemzőket

Ted Cruz texasi szenátor beadta a derekát és bejelentette, hogy támogatja pártja elnökjelöltjét, Donald Trumpot. A bejelentés meglepte a politikai elemzőket és sok politikust. A texasi szenátor - korábban maga is elnökjelölt-aspiráns és Trump egyik legnagyobb vetélytársa volt a Republikánus Pártban - még az elnökjelölt-állító konvención sem biztosította támogatásáról Donald Trumpot.

LAS VEGAS, NV - DECEMBER 15: Republican presidential candidates Donald Trump (L) and Sen. Ted Cruz (R-TX), interact at the conclusion of the CNN republican presidential debate at The Venetian Las Vegas on December 15, 2015 in Las Vegas, Nevada. Thirteen Republican presidential candidates are participating in the fifth set of Republican presidential debates. (Photo by Justin Sullivan/Getty Images)

Hillary Clinton "minden tekintetben teljességgel elfogadhatatlan" Cruz szerint, így Trumpra szavaz majd

A szenátor és az üzletember között kifejezetten rossz a viszony, az elnökjelöltségért folyó küzdelem hónapjaiban keményen sértegették egymást, sőt, egymás házastársait és családtagjait is. Ted Cruz munkatársai például Melania Trumpot, Doanld Trump feleségét támadták, mire maga Trump válaszolt Cruz felesége, Heidi sértegetésével, sőt, azt feszegette, hogy vajon Ted Cruz édesapjának nem volt-e kapcsolata a Kennedy-gyilkosságot elkövető Lee Harvey Oswalddal.

Az ohiói Clevelandban tartott júliusi konvención mondott beszédében Cruz úgy fogalmazott: voksoljon mindenki a lelkiismerete szerint. E döntését a saját pártjában sem támogatták, sokan egyenesen politikai öngyilkosságnak minősítették, és a beszéd elhangzása utáni napon a texasi republikánusok alaposan nekitámadtak Ted Cruznak.

Péntek este a texasi szenátor a Facebook közösségi oldalon tudatta döntését, miszerint:

De hozzátette: azzal együtt döntött így, hogy komoly nézetkülönbségei vannak a jelölttel, de "Hillary Clinton minden tekintetben teljességgel elfogadhatatlan". A támogató megnyilatkozás után Donald Trump és Ted Cruz személyesen is beszélt egymással, Trump pedig közleményben köszönte meg a támogatást. "Megvívtuk a csatát, és ő kemény és briliáns ellenfél volt, várom, hogy az elkövetkező hosszú években együtt dolgozhassunk annak érdekében, hogy Amerikát ismét naggyá tegyük" - fogalmazott Donald Trump a közleményben.

PS/MTI, Fotó:AP

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.