Pesti Srácok

Varga Mihály: Magyarország kikerült a "veszélyzónából"

Varga Mihály: Magyarország kikerült a "veszélyzónából"

Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése - derül ki a 888.hu cikkéből, amelyben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter értekezett Magyarország jelen gazdasági helyzetéről, szombaton, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.

A "Biztonságos jelen-versenyképes jövő" című előadásában a miniszter hangsúlyozta:

arról érdemes beszélni, milyen út van mögöttünk, milyen sikerrel járt az államháztartás konszolidációja, de elsősorban azért, hogy ebből milyen további lépések következnek.

Varga Mihály szerint az elért eredmények megőrzése és a további előrelépés alapvető feltétele az innovatív, akár a tankönyvekben leírtaktól is eltérni képes gazdaságpolitika és az újításokra nyitott, ezáltal versenyképes vállalkozói szektor.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, az ország felzárkózó pályán van, a gazdaság több mint 4 éve bővül, ma 4 százalékkal, ami duplája az EU átlagnak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Varga Mihály.

Közölte, 7 év alatt a GDP 83 százalékáról 74 százalékra csökkent az államadósság és 4,2-ről 3,2 százalékra az adósságszolgálat, amellyel Magyarország "kikerült a veszélyzónából". Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi szint még mindig magas és kitettebbé teszi Magyarországot közvetlen versenytársainál, a környező országoknál.

– jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ez 2020-ra megvalósítható.

Varga Mihály emlékeztetett: 2010 óta a munkanélküliség 11-ről 4 százalék körüli szintre csökkent, 3,8-ról 4,4 millióra növekedett a munkavállalók száma. Az export volumen tavaly rekordot ért el. Az ipar kezd kiegyenlítettebb képet mutatni, cél, hogy e tendenciát folytatva csökkenjen a járműipari függőség - mondta. A jelentkező munkaerőhiánnyal kapcsolatban megjegyezte: miközben hatvanezer üres álláshely van, az 50 ezer külföldi munkavállalóra szóló kvótának csak harmadát veszik igénybe, és még mindig van 40-50 ezer közfoglalkoztatott, aki képes visszatérni a munka világába.

Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy az év eleje óta 12,5 százalékkal nőttek a bruttó keresetek Magyarországon, a visszafogott infláció időszaka pedig továbbra is tarthatónak tűnik. Ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával és a vállalkozói elektronikus adóbevallások adóhivatal általi elkészítésének lehetővé tételével. Utóbbi téma kapcsán az idei SZJA bevallást nagy sikernek nevezve kijelentette: a NAV összesen 4,8 millió bevallást készített el, 1,5 millió adózónak egyetlen percet sem kellett e feladattal töltenie.

Forrás: 888.hu
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.