Pesti Srácok

Vekerdy: Soros minden adósságunkat kifizette volna

Vekerdy: Soros minden adósságunkat kifizette volna

Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan le lehet bontani egy jogállamot – nyilatkozta Vekerdy Tamás. A pszichológus az Origo.hu-nak adott interjúban arról beszél, a gulyáskommunizmus nem volt kudarc, Soros György minden adósságunkat kifizette volna a rendszerváltás után, sőt még Észak-Erdélyt is megkaphattuk volna a szovjetektől, ha mi nem Hitler után masírozunk.

Rendkívül fontos lenne, hogy ne párt- és hatalmi szempontok, hanem a gyerekek releváns szükségletei vezéreljék az oktatás megszervezését – hangsúlyozta a pedagógustüntetésekkel és a Klik-kel kapcsolatban Vekerdy Tamás. A pszichológus hozzátette, a Klik legnagyobb hibája, hogy központosított, hazánknak inkább a finn rendszert kellett volna átvennie, mert ott még tanfelügyelők sincsenek, mégis jobban működik.

A rendszerváltásról szólva a pszichológus elmondta, bár nem volt számára szimpatikus Antall József, mégis képes volt kiépíteni és megszilárdítani a jogállamot. Vekerdy hozzátette, még álmában sem gondolta volna, hogy a Fidesz okulva a 2002-es vereségből ilyen gyorsan le tudja majd azt bontani.

PestiSracok facebook image

Vekerdy szerint mindkét oldal követett el súlyos hibákat, és nincs igazi konzervatív vagy szociáldemokrata párt sem az országban. A pszichológus ugyanakkor arról is beszélt, azért nincsenek már nagy liberális pártok sem hazánkban, sem a világ más részein, mert a liberális eszméket minden párt beépítette a saját programjába sarokkőként.

A pszichológus - aki magát konzervatív nemzeti liberálisnak tartja – elmondása szerint mindig is szemben állt a bolsevizmussal, a Kádár-rendszert mégis mára sokkal jobban becsüli, mint amikor benne élt. Vekerdy szerint a gúlyáskommunizmus nem volt kudarc, és zsákutca is csak azért, mert itt voltak a szovjetek, és mert adósságokba vertük magukat. Hozzátette ugyanakkor, hogy totál lebutított lét volt.

A riportban Vekerdy arról is beszélt, a magyarok mindig rosszul választottak. Példaként említette a szovjet megszállást, amelybe állítása szerint „mi mentünk bele”, amikor Molotov figyelmeztetett bennünket, hogy ne üzenjünk hadat, és még Észak-Erdélyt is odaadta volna. Mi mégis lelkesen Hitler után bevonultunk Ukrajnába, utána meg kikaptunk. A pszichológus felidézte azt is, a rendszerváltás után „Soros György, akit manapság elátkoznak, azt mondta, ő kifizeti ezt az adósságot, de ezt anno nem fogadta el az Antall-kormány.”

Teljes riport itt olvasható.

Forrás: origo.hu Fotó: 168ora.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.