Pesti Srácok

Vona már Sólyommal karöltve aggódik a CEU-ért

Vona már Sólyommal karöltve aggódik a CEU-ért

Ide jutott az egykori nemzeti radikális Jobbik: a Magyarország belügyeibe beleavatkozó, társadalmi rendjét átalakítani próbáló George Soros egyeteméért aggódik Vona Gábor pártelnök – közben pedig azt magyarázza, hogy nem is Sorosért áll ki, csak a felsőoktatásért. Sólyom László volt államfő is előkerült, és közleményében szintén a CEU-t félti, a Soros-egyetem rektora pedig alig burkoltan fenyegetőzik. Közben a DK ifjúsági tagozata ezúttal a Parlament előtt próbált tüntetni: stílszerűen néhány nyugdíjas képviselte az „ifjakat”. De ez legalább vicces volt.

Vona Gábor tagadta, hogy George Soros mellett állna ki a Jobbik, amikor holnap nem szavazza meg a kormánypártok felsőoktatási törvényt módosító javaslatát. A Jobbik elnöke a 24.hu-nak azt nyilatkozta, ők valójában nem Soros mellett, hanem a magyar felsőoktatásért állnak ki. Úgy fogalmazott:

Vona Gábor mellett Sólyom László volt államfő is megnyilvánult CEU-ügyben, és „meglepetésre” kiállt Soros intézménye mellett (mintha azt bárki fenyegetné). Dagályos közleményében azt írta:

PestiSracok facebook image

Újabb tüntetési kísérlet

A szombati, roppant

viccesre sikeredett tüntetési próbálkozás

után a DK ifjúsági tagozata, az Ifjú Demokraták (Ide) hétfőn újból nekifutott, hogy tüntessen egyet a CEU-ért. Ennek keretében

az ifjúsági tagozat néhány nyugdíjasa kék papírosokat lobogtatva grasszált a Parlament előtti Kossuth téren

, miközben Körmendi István, az IDE elnöke megafonba kiabálta, mennyire félti George Soros egyetemét. Körülbelül annyian lehettek, mint a szombati demonstráción. Íme, egy kép a seregletről:

Ifjú-nyugdíjasok a Kossuth téren; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A CEU rektora ki van akadva

Még a balliberális hvg.hu is „indulatosnak” nevezi azt a cikket, amelyet a CEU rektora, Michael Ignatieff írt a New York Times nemzetközi kiadásába. Szerinte Amerika nem hagyhatja, hogy egyik egyetemét támadják, ráadásul EU- és NATO-tag ország először tesz ilyet. A cikk Fenyegetik az oktatási szabadságot Európában címmel jelent meg. Ebben a rektor leszögezi: az oktatás szabadsága a szabad és demokratikus társadalmak sarokköve.

– fogalmazott Ignatieff, és példaként természetesen Putyint, Erdogant és Orbán Viktort említette. Majd azt hazudja, hogy a törvényjavaslat megszüntetné a CEU-t. (A valóságban erről szó sincs: a CEU-nak, miként a 27 másik külföldi intézménynek teljesítenie kell majd az új, eddigieknél szigorúbb, de egyébként teljesíthető, racionális szabályokat.) A rektor közölte: a CEU kuratóriuma elfogadhatatlannak tartja a törvényt. A kormány a törvénytervezetet lejárató kampánnyal megspékelve nyújtotta be, azt állítva, hogy a CEU csal, miközben pontosan tudják, hogy a törvényeknek megfelelően működik. Úgy fogalmazott:

Ignatieff szerint a Trump-adminisztráció sem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagy egy ilyen támadást, amire az EU és az Európai Bizottság ugyancsak reagálni fog. Végül azt jósolta: az amerikaiak szintén egyet fognak érteni abban, hogy senki nem félemlíthet meg semmilyen amerikai szervezetet. A CEU semmilyen szervezeti egysége soha nem fogja feladni az oktatási szabadságát senki előtt, záródik Ignatieff cikke. Vagyis burkoltan arra céloz, hogy Magyarország majd jól megnézheti magát, ha szigorítani merészeli a saját felsőoktatási törvényét.

Forrás: MTI, 24.hu, hvg.hu. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?