Pesti Srácok

Vona Orbánnal vitatkozna a nyugdíjasokról, akik szerinte "elvadultak és nem tudnak viselkedni"

null

A Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt. Vona Gábor ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jelezve: élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne.

Az ellenzéki politikus azt is elmondta, hogy a vitának valódi kérdésekről kell szólnia, például a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről és a demenciáról. Értékelése szerint a szakmai testületek - például az Idősek Tanácsa - beszorultak a "pártpolitika erőterébe",

a kormányt pedig nem érdekli az idősek véleménye, nem hisz bennük, ami óriási tiszteletlenség.

Vona Gábor felvetné azt is, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke csökkent a reálbérekhez képest, és megindult egyfajta polarizáció, amely differenciált nyugdíjemelést kíván. Fontos az is, hogy csökkenjen a mindennapi megélhetéshez szükséges termékek áfája - tette hozzá. A jobbikos politikus beszélt arról, hogy

a nyugdíjrendszert csak kellő járulékbefizetéssel lehet fenntartani,

ez pedig összefüggésben áll az európai bérunióról szóló kezdeményezésükkel, a tisztességes bérek ugyanis fenntartható nyugdíjakhoz vezetnek. A férfiak alacsony várható élettartamával indokolta

a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjról szóló javaslatot, amely elmondása szerint nem kényszer, hanem lehetőség

PestiSracok facebook image

. Vona Gábor kiemelte azt is, hogy nemcsak az anyagi biztonság, hanem

a lelki nyugalom

is fontos. Megfelelő hátteret kell biztosítani az otthoni és intézményi idősgondozásnak - jelentette ki, hozzátéve: ma már nem az a helyzet, hogy beköltözik egy idős ember és "kellemes társaságban, harmonikus körülmények között tölti idős éveit, hanem egyre inkább elárasztja az idősotthonokat a demencia problémája". Szóvá tette, hogy a kormány nem készített stratégiát erre. A Jobbik elnöke emellett lépéseket ígért a kis falvakban élő idősek közbiztonsága területén, és

egy nemzeti vándorszínház

létrehozását sürgette az érintettek minőségi szórakozása érdekében. Mint mondta,

a kormánypártokkal ellentétben nem szavazóként, hanem családtagként tekintenek a nyugdíjasokra.

A politikust kérdezték

korábbi blogbejegyzéséről is, amely több nyugdíjas szervezet tiltakozását váltotta ki

. Azt felelte:

az írás konkrét személyekről szólt, s nem szerinte nem neki, hanem a miniszterelnöknek kell bocsánatot kérnie,

amiért folyamatosan hergeli az időseket.

- fogalmazott. Megkérdezték arról is, hogy a Jobbik

miért nem szavazta meg korábban a nők 40 év munkaviszony

utáni nyugdíjlehetőségét. Erre válaszul közölte, tartózkodtak, ugyanis még szélesebb körre szerették volna kiterjeszteni a lehetőséget. Egy másik kérdésre azt is mondta: nem a Jobbik a megrendelője a bérunióról szóló plakátoknak, s bírálta, hogy a Nemzeti Választási Iroda még nem adta ki az előzetes hozzájárulást az aláírásgyűjtéshez. Közölte azt is, hogy

a Jobbik frakciója támogatja az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést a devizahitelesek ügyéről,

és készek a szakmai vitára.

PS/MTI