Pesti Srácok

Vonáék hátbaszúrták, „elszabotálták a magyar érdekeket” – Újabb jobbikos szervezet szűnt meg

Vonáék hátbaszúrták, „elszabotálták a magyar érdekeket” – Újabb jobbikos szervezet szűnt meg

A Jobbik föloszlatta a pócsmegyer-surányi szervezetét, hogy így megszabaduljon annak „renitens” (értsd: a Jobbik eredeti szellemiségéhez hű) vezetőjétől, Barsi Évától. A nő a Facebookon közzétett nyílt levelében keményen beolvasott Vona Gábornak és a pártvezetésnek. Az irományban előkerül Vona lakásügye, a CEU-hisztéria, a magyar érdekek elárulása és Balczó Zoltán brüsszeli botrányos fölszólalása is.

Barsi Éva volt elnök elmondása szerint „koncepciós eljárással” érte el a pártvezetőség, hogy a Dunakanyarban elsőként, 2008-ban alapított jobbikos alapszervezetet feloszlassák. Mint nyílt levelében fogalmazott:

Indoklása szerint a vezetőség nem tud szembenézni azzal, hogy vannak, akik átlátnak rajtuk, majd kiemelte:

PestiSracok facebook image

Barsi levelében azt is kérte Vonáéktól, hogy távolítsák el a Pócsmegyer–Surányi internetes oldalukról „a már csak néhányak által bitorolt”, megszégyenített logót, a nevük alatt ne osszanak meg több „demagóg” hírt, s az ő fotóját is vegyék le onnan.

Beszámolójából kiderült, hogy januárban ő adta át Vona Gábornak azt a petíciót, amelyet 25 jobbikos szervezet írt alá, tiltakozva a Jobbik irányváltása ellen. (Erről annak idején a PestiSrácok.hu számolt be elsőként.) A nyílt levélből kiderült, hogy a petíció átadása után azonnal beindult a párton belüli „tisztogatás”, a petíciót aláíró alapszervezeti vezetők zaklatása, s akik egyenes gerinccel vállalták véleményüket, azoknak megtorlásban lett részük:

A Jobbik januári évadnyitóján Barsi Éva átadja a tiltakozó petíciót Vona Gábornak. Kettejük között Szabó Gábor figyel; Fotó: Facebook

Magyar érdekek elszabotálása

Írásában megvádolta Vona Gábort és Szabó Gábor pártigazgatót, hogy „a 2018-as parlamenti választásokon a Magyar érdekek győzelmét elszabotálta! Átjátszotta FIDESZ kezére”, majd kitért a Jobbik Soros-egyetem melletti kiállására is. Megemlítette Balczó Zoltán botrányos brüsszeli fölszólalását:

Barsi szerint a Jobbik legalább kétmillió embernek tartozik: azoknak az embereknek, akik a pártra szavaztak, és akik idejüket, pénzüket áldozták a szervezet előrejutásáért.

Cserbenhagyás

A pócsmegyer-surányi szervezet volt elnöke úgy vélte: Vona lakásgondjai már megoldódtak, láthatóan már nem törekszik a devizahitelesek gondjainak megoldására.

Barsi Éva szerint Vonáék cserben hagyták a gárdistákat, Budaházy Györgyöt és a László Petrát, „a hazáját védő gyenge nőt”.

– írta Barsi, aki levelét bocsánatkéréssel zárta, hogy nem sikerült megállítaniuk ezt az ámokfutást. Ám úgy vélte, van alternatíva, nemzeti ügy nem veszhet el.

A PestiSrácok.hu írta meg elsőként március végén, hogy föloszlatta magát a Jobbik nyírturai alapszervezete is a párt – szerintük – vállalhatatlan irányvonala miatt. Februárban többek között a vámosmikolai szervezet oszlatta föl magát. Április közepén pedig a pomázi szervezet elégelte meg a Jobbik balra fordulását.

Forrás: 888. Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.