Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője is részt vesz az olasz Liga párt október 6-i találkozóján – jelentette be Matteo Salvini, a Liga vezetője hétfőn, aki korábban Orbán Viktor jelenlétét is megerősítette.
Matteo Salvini a közösségi oldalain jelentette be, hogy Geert Wilders is felszólal a Liga párteseményén.
Nagyon örülök, hogy részt vehetek és felszólalhatok a Liga Pontidában tartott gyűlésén október 6-án, vasárnap, kedves barátaimmal és szövetségeseimmel, Matteo Salvinivel és Orbán Viktorral
-jelent meg Geert Wilders üzenete Salvini és pártja oldalain. A Liga vezetője hozzátette, az eseményt a szabadságnak, a biztonságnak és az igazságnak szentelik “emelt fővel, félelem nélkül”.
Matteo Salvini vasárnap Orbán Viktorral közös videofelvételt közölt, amellyel bejelentették a magyar miniszterelnök részvételét.
A Matteo Salvini vezette Liga, a Geert Wilders irányította Szabadságpárt és az Orbán Viktor vezette Fidesz júliustól közös európai parlamenti család tagja, amely a Patrióták Európáért nevet kapta.
Matteo Salvini azt követően szólította szövetségeseit a Liga október 6-i találkozójára, hogy a szicíliai Palermo ügyészsége hat év börtönt kért rá az Open Arms spanyol civilhajó 2019-es feltartóztatásáért. “Nem követtem el bűncselekményt, egyetlen bűnöm, hogy Olaszország határait és az olaszok biztonságát védtem” – hangoztatta Salvini, aki öt évvel ezelőtt belügyminiszterként megszigorította a Földközi-tengeren aktív, nem kormányzati szervezetek olaszországi kikötésének feltételeit. Pontida a lombardiai Bergamo közelében található. A valamivel több mint háromezer lakosú város a Liga jelképes szülőhelyének számít. A lombardiai városok itt alapították meg a Lombárd Ligát, és felesküdtek 1167-ben a II. Frigyes német-római császár elleni harcra. A mai Liga elődpártja, az Északi Liga vezetője, Umberto Bossi 1990-ben Pontidából indította el az akkor még kizárólag az észak-olaszországi autonómiáért küzdő pártot. Azóta a Liga majdnem minden évben a Pontidához tartozó mezőkön tartja nagygyűlését a párt vezetőinek és szavazótáborának részvételével. Ez lesz a Liga 36. pontidai találkozója.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Klárika
2024-09-24 at 03:13
Naprózsa,
köszi szépen, egyetértek! Már nekem is feltüntek az újabb, tartalmas zsizsikelések a sötét kamrában.
Könnyen meglehet, zsizsikké lett egy régebbi kommentelö, már mind bejárta ismerösen minden polcot, csak az ajtót nem találja.
Naprózsa
2024-09-23 at 22:51
@Zsizsikné!
Már a saját magát jellemző nick névválasztása is árulkodó, hogy magának nincs ki a négy kereke, de egy más helyzetben tett OV nyilatkozattal való példálózás is mutatja, hogy maguknak sátánistáknak a nemcsak az erkölcse, de szellemi kapacitása sincs.
Az akkor megnevezett bevándorlók, azok törvényesen, papírokkal, dolgozni érkezők voltak, vagy ilyeneket vártunk, és nem a magafajta hazudozókat, s az illegális, saját hazájukat is eláruló muzulmán megszállókat.
Bár egy zsizsiktől nem nagyon várunk mást, de azért valami dereng?
Logikus
2024-09-23 at 16:39
Hátha sikerül megálljt parancsolni a mértéktelen ballib agymenésnek!
aladin
2024-09-23 at 15:32
Örülünk neki, Wilders egy karakán egyéniség, hajrá Wilders!
Zsizsikné Wamzer Manyi
2024-09-23 at 15:13
Orbán Viktor mindig következetesen védte a magyarokat a bevándorlástól. Ezért is mondta ezt 2001-ben: “Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét.” https://www.origo.hu/itthon/1899/12/20010608orban
Klárika
2024-09-23 at 14:00
Jó hír, hogy végre mások is kezdeményeznek, nem állunk egyedül egy keskeny sziklán, a viharoszóceánban. Azt sem lehet, hogy nyakra-före büntetnek