Az Iparművészeti Múzeum szervezésében idén is ingyenes programokkal várja az érdeklődőket A szecesszió fesztiválja. A június 6-tól 10-ig tartó programsorozat elsődleges helyszíne a budapesti Ráth György-villa, ahol az Iparművészeti páratlan szecessziós gyűjteményéből 600 műkincs tekinthető meg. A villán kívül a Sonnenberg-házban és a Scruton Közösségi Térben is lesznek programok, valamint építészeti sétára is sor kerül, ezúttal Terézvárosban.
 
061.HU
 
Merüljünk el a tapintás birodalmában, az idei szecesszió világnapjának témája ugyanis az „anyag” – legyen az üveg, fa, fém, kő vagy bármi más. Az Iparművészeti Múzeum által szervezett fesztiválon kóborolhatunk az art nouveau birodalmában. Szó lesz a híres Bugatti-bútorokról, amelyeket Magyarországon elsőként a Ráth-villában lehet megtekinteni, valamint a fémművességről és a fém fontosságáról, ironmanekről és vasladykről a szecesszióban. Ízelítőt adnak a látogatóknak egy készülő kiállítás-sorozatról, amelyben a főigazgató-kurátor az Iparművészeti Múzeum főépületének felújítása kapcsán mesél az épületkerámiákról. Könyvművészeti alkotásokról és a Zsolnay gyár lüsztermázairól szintén bőséges, izgalmas információt kapunk az előadásokon. Továbbá lesz városi- és épületséta, jógafoglalkozás, a múzeumpedagógusok pedig képkeretkészítő workshoppal, arcfestéssel, illetve a régi szakmák mestereiről, munkáiról szóló programmal készülnek.

A fesztivál programjai – a városi séta kivételével – ingyenesen látogathatók, de regisztrálni szükséges a bit.ly/szecifeszt oldalon.

A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük minden év június 10-én. Ez a nap a századforduló két híres építészéhez kötődik: ekkor halt ugyanis meg Lechner Ödön (1914-ben) és Antoni Gaudí (1926-ban). Ma már a Réseau Art Nouveau Network (RANN) nemzetközi szecessziós szervezet hivatalos programjai közt is szerepel a világnap, amelyhez 2017 óta évről évre egy központi téma mentén csatlakoznak programjaikkal a résztvevő intézmények.

PROGRAMOK:

Bugatti-bútorok Budapesten
2023. június 6., 17:00-18.30 óra
Helyszín: Ráth György-villa, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

Az előadásban a világhírű olasz bútortervező, Carlo Bugatti (1856–1940) munkásságát mutakozik be. A téma aktualitását az adja, hogy a Ráth György-villában A mi szecessziónk című kiállításon lehet Magyarországon először megnézni a művész által tervezett bútorokat. Carlo Bugatti rendkívül sokoldalú, az építészet, a képző- és az iparművészet számos műfajában alkotó, különleges művészegyéniség volt. Bútorművészetének jellegzetes eszköztárát hagyományos készítéstechnikák felfedezésével, újragondolásával és újrafogalmazásával alakította ki, és a felhasznált anyagokban is merész újítónak bizonyult. Minderről az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött Bugatti-bútorok restaurálása során kaptak több információt. 
Előadó: Németh György főrestaurátor, Iparművészeti Múzeum, Budapest

Ironmanek és Vasladyk a szecesszióban – Fémművesség Európában a 19–20. század fordulóján
2023. június 7. 17:00 – 19:00
Helyszín: Ráth György-villa, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

A fém, amit az ókortól kezdődően a mindennapi eszközök és művészeti alkotások elkészítéséhez használtak, fontos szerepet játszott a 19. századi szakrális művészetben is. A templomok enteriőrje és használati tárgyai az épület külső megjelenésével harmonizálva, azzal egységet alkotva készültek. Később, a szecesszió idején ez az összművészeti törekvés a középületekre és a lakóházakra is jellemző volt. A vas építészetben való megjelenésével és megjelenítésével új lehetőségek nyíltak az iparművészetben is. Innentől kezdve a művészeti alkotások tervezői és kivitelezői is ismertté váltak: Joseph Paxton, Archibald Knox, Joseph Monier, René Lalique, hazánkban pedig Árkay Sándor, Beck Ö. Fülöp, Jungfer Gyula vagy Hochmann József. Az épületekben megjelenő kovácsoltvas részletek, például lépcsőkorlátok, csillárok mellett a szobrászatban és az ékszerművészetben is kiemelkedő szerepe volt az ötvösművészetnek, és gyakran fémrátétes elemekkel díszítették a falakat és a bútorokat. Ebből a korból számos női művész alkotásai is ránk maradtak: Sarah Bernhardt, Frances és Margaret McDonald, Alice Chanal és Clara Drisdoll művei.
Előadó: Baldavári Eszter művészettörténész, Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, Budapest

Épületkerámia: funkcionalitás és dekorativitás az Iparművészeti Múzeum épületének tervezett felújítása kapcsán
2023. június 8. 18:00 – 19:30
Helyszín: Scruton Közösségi Tér, 1053 Budapest, Veres Pálné utca 12.

Az Iparművészeti Múzeum rendhagyó kiállítás-sorozatban mutatja be az emblematikus múzeumépület tervezett rekonstrukciójának elemeit. A sorozat koncepciójáról, és azon belül a felújítás kerámiaelemeket érintő kérdéseiről a múzeum főigazgatója beszél. A sorozat első tárlata 2023-ban nyílik meg.
Előadó: Cselovszki Zoltán főigazgató, Iparművészeti Múzeum, Budapest

Szecessziós könyvművészeti alkotások az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében
2023. június 9., 17:00 – 19:00
helyszín: Ráth György-villa, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

Az Iparművészeti Múzeum – az országban egyedülálló módon – a megjelenésük esztétikai értékéért gyűjti a könyveket, emellett pedig iparművészet-történeti szakkönyvtárat is működtet. A múzeum sokszorosan beírta magát a hazai könyvtörténetbe, mindenekelőtt az 1882-es könyvkiállítás, a Magyar Bibliofil Társaság létrehozása és kiállításai, valamint a 20. század második felének kötéstörténeti gyűjteményfejlesztése, kutatómunkája és kiállításai révén. Az előadás a könyvművészeti emlékek között különösen jelentős csoportot alkotó szecessziós műtárgyakat, valamint azok gyűjtésének, kutatásának és bemutatásának történetét vázolja fel.
Előadó: Prékopa Ágnes főmuzeológus, Iparművészeti Múzeum, Budapest

„A hajnal első pírja” – A Zsolnay gyár lüsztermázairól (tematikus tárlatvezetés)
2023. június 10., 10:00 – 11:00
Helyszín: Ráth György-villa, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

Vörös és arany ragyogású, irizáló felületű kerámiák nem csak a Zsolnay gyárban készültek, de a lüszter nálunk Zsolnay Vilmos nevével összeforrva vonult be a köztudatba. A hajnal csodálatos színeihez hasonlított, redukáló égetéssel készült mázak az új stílus, a szecesszió szolgálatába állítva világhírt szereztek a Zsolnay névnek. Milyen előképek alapján és hogyan fejlesztették ki az eosint, majd a historizmus szellemében felelevenített technika miként terjedt el a 20. század hajnalán? Erről szól a Ráth-villa szecessziós kiállításában – vetítéssel is illusztrált – a tárlatvezetés.
Előadó: Radványi Diána főmuzeológus, Iparművészeti Múzeum, Budapest

„Itt nyújt az élet örömet, bánatot, tövist és rózsákat”
2023. június 10.
10: 00 -11:00
11:00 -12:00
14:00 -15:00
16:00-17:00
Helyszín: Sonnenberg-ház, 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 23.

A Sonnenberg-ház múltja, jelene és jövője – a lakóközösség értékmentő összefogásának látványos eredményei címmel várják az érdeklődőket épületbejárásra a ház lakói és a Sonnenberg Házért Alapítvány.
Előadók: Baldavári Eszter művészettörténész, Füri Judit üvegművész-restaurátor, Szinger Margit lakó, a Sonnenberg Házért Alapítvány kuratóriumi elnöke 

További programokért kattints IDE!