A magyar külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ Közgyűlése után erősítette meg, hogy ukrán kollégája újra Budapestre érkezik tárgyalni.
hiszen az ukrán diplomácia vezetője a jövő héten Budapestre érkezik. A várható témák között kiemelt helyen szerepel a kisebbségi törvény is
– erősítette meg az Indexnek a magyar külügyminiszter. Lesznek kétoldalú találkozók is New Yorkban, ezek közül a miniszter a kínai kollégájával és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tervezett megbeszélését emelte ki. Szó volt emellett Magyarország energiaellátásáról is, és arról, miért álszent az Európai Unió egy része, amikor azzal bírálják Budapestet, hogy még mindig nem tudott leszakadni az orosz kőolajról, miközben a nyugat-európai kikötőkbe, terminálokba pedig folyamatosan érkezik tengeren átfejtett orosz kőolaj – átcimkézve.
Forrás: Index; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Zakkantak
2024-09-24 at 10:40
t – Kárpáti
Nektek meg irány az elmeosztály, ha csak máris nem onnét bééégettek agymosott, tiszás birkákként.
K
2024-09-24 at 06:48
–Az AGRESSZOR USA leigázni akar,… és meg akar hódítani többségében oroszok által lakott területeket az uránok segítségével……őrült ötlet.
K
2024-09-24 at 06:46
–Az USA gyarmat bábállam az Ukrajna idejön parancsolgatni Magyarországra, USA fegyverek mögül okoskodni.
******
–Kárpátaljáról az ott élő magyarokat már régen Magyarországra kellett volna telepíteni.
–Az USA leigázni akar,… és meg akar hódítani többségében oroszok által lakott területeket az uránok segítségével……őrült ötlet.
Talpra magyar!
2024-09-24 at 01:01
Parazita korrupt az ukrán politikai …. vezetés.
Veletek
2024-09-23 at 23:38
Mennyibe fog nekünk kerülni ez a “megtisztelő” látogatás, azok után, hogy az olajvezeték időnként “bedugul” ? Ne jöjjünk a kisebbséggel, ami lassan már nincs Kárpátalján ! Aki átmenekült, annak nem szabad visszamennie és a családját is át kell hoznia ! Akit besoroztak, ő már sajnos nagy valószínűséggel nincsen köztünk, mert Zel. a sorozásokat a nemzetiségeinél kezdte. Ukránokkal telitődik Kárpátalja a háború miatt és mivel nem lesz hová visszatérniük, maradnak. Mennyi jelenleg Kárpátalja magyar anyanyelvű lakosságának a létszáma ? Milyenek a lakossági arányok Kárpátalján ? Senki nem tudja, így hogyan lehet kisebbségi jogokról beszélni ? Hatékonyabb és olcsóbb lenne, ha a maradék magyar lakosságot áttelepítenénk Magyarországra és az olajigényünk megoldása után, “leszakadnánk” Ukrajnáról ! Nagyon veszélyes állam !
Logikus
2024-09-23 at 23:05
Szemmel láthatólag a ballib agymosottakat nem érdekli a kisebbségek helyzete…ami elég szomorú…
Dodo
2024-09-23 at 23:05
Ukrán miniszter Magyarországra érkezik. Bla-bla-bla. Csináljunk úgy, mind ketten, mintha történne valami! Régen is szerettük az ukránokat, cigarettát csempésztek, banditizmus, rablás az autópályán, stb. Most még jobban szeretjük őket, mert az unió lényegét ragadják meg: egész pályás letámadásban lopás, csalás, hazugság, gazemberség. El kell ismernünk, hogy teljesen megfelelnek a nyugati (Soros) szemléletnek. Vedd el a másikét! A bűnözőik 30-40 % -a nem harcol, hanem Magyarországon szervezi az ukrán nemzeti maffia leányvállalatát. Az unióban a helye a túlélő maffia tagoknak. Ott aztán pólóban pofázhatnak a 10 évvel fiatalabbra kikészített Ursulának. Egy a színvonal.
apro_marosan_petergabor
2024-09-23 at 22:48
Nem kell erőltetni a megegyezést az ukránokkal, ráér a novemberi elnökválasztás után.
Vagy marad még egy adu a kezünkben, ha nem jól alakulnak a dolgok, vagy még jobban járunk, mint most járnánk.
hozzaszolo
2024-09-23 at 20:44
Kisebbség.
El nem tudom dönteni, hogy az unión kívül történő megállapodás, vagy az unión belüli kisebbségi kezelés a jobb nekünk, vagy a kárpátaljaiaknak. Talán az unión kívüli egy kicsit kevésbé lehet káros, de szerintem mindegy.
🤡
2024-09-23 at 20:33
@ t
Lassan levonul az ár, szabad lesz az út Graz felé, lejár a hosszú eltáv. A fal rugalmas gumi, a muszájdzseki mindig jól állt neked.
A családod most nem vállalom. Bízd másra a takarmányozást, dagonyáztatást!
sorry
2024-09-23 at 20:28
Garanciákat kell kérni szerződésszegés esetére.
Pl.: ha a magyar kisebbségek jogai sérülnek, lezárjuk az elektromos áramot.
ha negatív irányú megkülönböztetés éri az Ukrajna területén élő magyar kisebbséget az Ukrán állam kárpótlást köteles fizetni a sértetteknek.
Lófasz a seggedbe Kárpáti
2024-09-23 at 20:28
Kárpáti tipikusan az a fajta, ha leszopatják az se tetszik neki, ha őt szopják le, az se. Rá kéne már vezetni egy csődört a seggére, talán megelégedne. Bár lehet, akkor meg a ló színével volna a baja.
pm
2024-09-23 at 20:02
A kisebbségi jogok evidencia kellene legyen, nem tárgyalási alap. Megint egy zsarolási kísérlet. Semmilyen komoly dolgot nem ígérnék nekik. Ne felejtsük el , hogy nem tartják a megállapodásokat.
Kárpáti
2024-09-23 at 19:49
Milyen ukázt kaptál Moszkvából te hazaáruló büdöskomcsi?
t
2024-09-23 at 19:34
Másnap irány Moszkva.