Nemzetközi kapcsolatépítés és a magyarság értékeinek sajátos színpadi megjelenítése – ez a két fontos pillére a Nemzeti Színház következő évadának. A teátrum a MITEM és a Színházi Olimpia kapcsolataiból profitálva tovább erősíti az együttműködést a nemzetközileg jegyzett színházi alkotókkal. A világszínház és a világirodalom kiemelkedő klasszikus műveinek megjelenítése mellett fontosnak tartják a magyar szerzők színpadra állítását, valamint a formanyelvi kísérletezést is. A következő szezonban nyolc bemutatót terveznek.

061.HU

„A mostani évad főként a Színházi Olimpiáról szólt, és még a következő évad elején is lesznek ehhez kapcsolódó programjaink, egészen október második feléig.” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a 2023/2024-es évadkezdettel kapcsolatban. A teátrum vezetője kiemelte, a COVID-járvány után végre teljes évadot terveztek, és bár nem könnyű évek következnek, mégis elmondható, hogy művészi értelemben nem kötöttek kompromisszumot. „Izgalmas alapanyagokat és témákat vetünk fel,

a világunkról, a létezésünkről, a magyarság helyzetéről, az emberi lehetőségeinkről

lehet majd közösen gondolkodnunk.” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

A 2023/2024-es évad első félévében látható majd a Gyulai Várszínházzal közös előadás, amely Rátóti Zoltán rendezésében Molnár Ferenc egyfelvonásosaiból készül, Egy, kettő, három – Az ibolya címmel. Ennek a bemutatója augusztus 16-án lesz Gyulán, és szeptembertől a Nemzetiben is látható majd. A Bánk bán legújabb színpadi adaptációja Vidnyánszky Attila rendezésében mutatkozik be szeptember 10-étől, ez az idei évadról került át a következőre. A teátrum vezetőjének határozott törekvése, hogy a három legfontosabb nagy magyar klasszikus mű, Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde folyamatosan műsoron legyen, ezek közül most a Bánk bán van soron, de hamarosan készül a Tragédia új változata is, és már dolgoznak Szarka Tamással közösen a Csongor és Tünde zenés adaptációján is.

Az évad elején, szeptember 29-én mutatják be a világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz Kurázsi mamáját. Az őszi időszakban visszatér a grúz Avtandil Varszimasvili is, aki az idei, nagy sikerrel játszott A kaukázusi krétakör után ezúttal A revizort állítja színpadra. Ezt a tervek szerint december 2-ától játssza a teátrum. A következő bemutató december 15-én Toót-Holló Tamás: Aranyhajú hármasok című műve lesz, Vidnyánszky Attila rendezésében. Ebben a darabban az ősi magyar hitvilág és mesevilág elevenedik meg. A rendező kiemelte, hogy a dráma olvasása során olyan ősi dimenziók nyíltak meg előtte és olyan összefüggésekre derült fény, mely egy merőben más színházi nyelv. 

Olyan színházi nyelv és megszólalási mód, amit eddig kerestünk, ami a mi egyedi hangunk lehet ebben a globalizált színházi világban, s az itt megszólaltatható és kiteljesíttethető.

A 2024-es év elején, vélhetően február végi bemutatóval, Berettyán Nándor viszi színre Sík Sándor István királyát. Március elején mutatja be a színház az Irredenta kabaré című előadást, Vidnyánszky Attila rendezésében. A produkcióban a 20-as, 30-as évek dalai és irodalmi alkotásai idézik majd meg a Trianon utáni Magyarország időszakát. A Lear királyt pedig Valerij Fokin rendezi a szezon második felében, ez április végétől látható majd a teátrumban.

Ősbemutatóval zárul az évad, hiszen 2024 nyarára tervezi a színház Esthajnal címmel a Szarka Tamás átiratában és zenéjével készülő feldolgozást Gorkij elbeszéléséből, a Makar Csudrából, ez a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Karaván Színházzal közös produkció lesz, amit Vidnyánszky Attila állít majd színpadra.

„A Színházi Olimpia és a MITEM folyamatosan épülő, erős kapcsolatrendszert eredményezett a színház életében, amelyből nagyon sokat profitálhat a teátrum.” – emelte ki Vidnyánszky Attila a nagyrendezvényekkel kapcsolatban. A direktor elmondta, aktív párbeszédet folytat több világhírű rendezővel is, akik szeretnének a Nemzeti Színházban alkotni. „Túlzás nélkül állíthatom, hogy a MITEM a tizedik év végére elhelyezte a Nemzeti Színházat a világ színházi térképén.” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila. (A Színházi Olimpiáról készült Vidnyánszky interjúnkat ITT olvashatod)

Az évadismertetőt követően bejelentették azt is, hogy a Nemzeti Színház társulata három fiatal tehetséggel, Madácsi Istvánnal, Martos Hangával és Szilágyi Ágotával bővül.