A jóérzésű magyar ember nem minden korban érezhette a sajátjának a magyar államot, partnerének a mindennapokban annak intézményrendszerét, megbecsült vezetőinek annak vezetőit – a XX. század jelentős részében jórészt az ezzel ellentétes érzület dominált, tovább élve még a XXI. században is, amikor Kádár nyugdíjasai még kétszer visszatapsolták a színpadra azt a társulatot, amelynél többet senki nem tett az államtól, annak intézményrendszerétől és vezetőitől való elidegenedésünkért. Volt az a 19 ezer forint, amiért cserébe sutba lehetett dobni a jövőt (pedig „a jövő elkezdődött”, ahogy az akkori kormánypárti kampányszlogen állította) – kenőpénz, a hallgatásért cserébe: ne tessék itt, kérem, feszegetni, hogy mi folyik odafent, a Kádár-rendszerben is milyen jól megvolt mindenki politizálás nélkül, akik pedig mégis ezt a roppant unalmas tevékenységet űzik, előbb-utóbb megunják, hazamennek. Ha meg mégsem mennek haza, hát elviszi őket a szirénás IFA valahova, ahol jól meg lesznek statuálva példázatilag, hogy aki csendben maradt, annak biztosan igaza is legyen. Na, ezt a világot hagytuk magunk mögött 2010-ben.
Tévedés ne essék: nem kell szeretni a magyar államot, sem annak éppen aktuális kormányát. Senki nem teszi fel a kérdést Virág elvtárs módjára: „Szereti a mi bölcs vezérünket?” (Vagy a narancsot.) Nem múlik semmi azon az életünkben, hogy tetszik-e a rendszer vagy nem tetszik, mert demokrácia van, és elméletben mindig van más választás. Hogy hol? A választáson. El is lehet menni szavazni, meg otthon is lehet maradni, kinek-kinek a személyes belátása szerint. Nem kötelező politizálni, de nem is tanácsol el tőle senki. A közélet pezseg, a sajtószabadság minden ellentétes híreszteléssel szemben egy létező valami – a meglévő kereteken belül ilyen jó dolga még nemigen volt a magyarságnak. Mégsem hajlik rá a választópolgár, hogy realizálja, történelmi viszonylatban mekkora szerencséje is van – a jót könnyű megszokni, a rosszat még könnyebb elfelejteni. Nem csoda, hogy előbb-utóbb mindig lesznek, akik elkezdik feszegetni azokat a bizonyos meglévő kereteket, és azt állítani, hogy ez az egész olyan, mint a Mátrix, itt minden csak díszlet, hovatovább nemhogy a meccs, az egész bajnokság meg van bundázva, az életünk minden sorskérdését előre elrendezte a háttérhatalom, meg a szokásos lózungok.
A morgás joga?
Az ember egyéni nyomora néha egészen csodálatos reakciókat vált ki, különösen, ha ama nyomor eredőjét véletlenül sem önmagában, a tarthatatlan életvitelében, a saját szaremberségének felismerésében találja meg, hanem mindent ráfog valaki másra, leginkább az államra. Aztán ezek az örök ellenzékiek, akiknek bármelyik rendszerben leginkább semmi se jó, megtalálják egymást és egyesült erőkkel kezdenek várostromba. Először mindig azzal jönnek, hogy „a morgás jogát” nem veheti el tőlük senki – pedig máshoz is lett volna joguk, például dolgozni, normális életet élni, emberségesnek maradni –, aztán már a szabadságjogaik korlátozásával jönnek, és akaratukon kívül kurzust képeznek: hol a Jobbikot juttatják be a parlamentbe, hol a Szent Koronát sajátítják ki maguknak és hirdetnek össznépi érdeklődés hiányában végül valahogy mindig elmaradó alkotmányozó nemzetgyűléseket, hol azt állítják – a népszerű és amúgy vicces BRD-Lüge konteót lenyúlva –, hogy az Alaptörvény elfogadásával a Magyar Köztársaság megszűnt, ergo annak törvényeit nem érzik magukra nézve kötelezőnek, most pedig éppen arról ismerszenek fel, hogy azt hangoztatják, természetesen a SARS-CoV-2 koronavírus sem létezik, mert azt küldte tovább nekik valaki, hogy olyan állat márpedig nincs, és ha az interneten írták, akkor biztos úgy is van. (Nota bene: a koronavírus létezésének a tagadása nem keverendő össze a védőoltásokkal kapcsolatos szkepticizmussal. Az utóbbi, ha cipőkanállal is, de még belefér a közbeszédbe, az előbbi viszont maga az elmebaj.) A talponállók népe a világhálóra költözött, trollkurzus lett belőle, és megfellebezhetetlen magabiztossággal, párját ritkító arroganciával hirdeti, hogy igazuk itt csak a magukfajta örök veszteseknek lehet, aki pedig meri használni Occam borotváját és inkább a kevésbé valószínűtlen eshetőségben hisz, az dögöljön meg. Leginkább többször is, egymás után.
Megjegyzem: vettem részt rendszerkritikus mozgalmakban, éppen 2006 körül. Akkoriban magára valamit is adó embernek magától értetődő volt kritikusnak lenni a magyar állammal szemben. Nekünk út a tyúklétrán felfelé nemigen adódott, sötét volt a jövőképünk, de változtatni akartunk, akkor is, ha nem az volt a legelső kérdésünk, hogy voltaképpen ki is akar becsatornázni bennünket és mire is megy ki a játék. Fiatalok voltunk, tele kreatív energiákkal és értékes gondolatokkal, sejtszerűen működtünk, káoszbrigádokba szerveződve csináltunk mókás dolgokat, de alapvetően még mindig volt veszítenivalónk – na igen, a forradalmárkodás fő gátja voltaképpen ez: senki nem akarta igazán áttörni ezt az üvegplafont, még ha a tévéostromba bele is láttuk a saját ötvenhatunkat, függetlenül attól, hogy ki szervezte, mert hát minden generációnak kell egy saját ötvenhat, amit aztán vagy felkarol egy következő rendszer emlékezetpolitikája, vagy utólag inkább mindenki próbálja letagadni az egészet. Ellenkultúra volt ez, kicsit sárga, kicsit savanyú, sok minden meg is fért benne a radikális zöld gondolatoktól a new age-en át a nettó fasizmusig, de még ez a katyvasz is sokkal vállalhatóbb volt, mint Gyurcsány Ferenc a szolgálati autó hátsó ülésén, ahogy a politikacsinálás tudományát ecseteli. Nekünk legfeljebb a rendőrautó hátsó ülése jutott – a kevésbé szerencsések beülhettek a Gyorskocsiba is.
Nincs magyarság Magyarország nélkül
Anyám mondta mindig: köztisztviselőként neki nem lehet politikai különvéleménye, lojálisnak kell lennie az államhoz. Hogy magánemberként mit érez az egyszeri közszolga, az munkaidőben mellékes, az államnak ugyanis működnie kell, függetlenül az államformától, az éppen regnáló kormány összetételétől vagy attól, hogy valami obskúrus nemzetközi boldogságstatisztikában éppen hányadik helyen áll Magyarország alulról. A lejáró igazolványok helyett újat kell adni, a beérkező pályázatokat elbírálni és a koncessziókat kiosztani, a születéseket és halálozásokat bejegyezni. Ez az, amit a mindent nulláról újrakezdeni akarók nem értenek: hogy jogfolytonosság is van a világon, és hogy miközben a rendszernek forognia kell, minden rendszerből továbbviszünk magunkkal egy kicsit, akár a formaságokban, akár a szívünk mélyén. Egymásra épül a magyar történelem minden rossz és jó fejezete, mindig ez a rétegződés adja ki az éppen aktuális Magyarországot, amiben élünk. És kegyelmi állapot, hogy a jelenlegi magyar állam történelmi viszonylatban is egészen vállalható.
Ezek az életünk keretei. Évszázados közigazgatási hagyományok, a többé-kevésbé ezer éve fennálló megyerendszerünk, de még a Mátyás ideje óta használatos piros-fehér-zöld postai levélzsinór is, amelyből egyes feltételezések szerint a nemzeti lobogónk színei is származnak. És a kisebb javítások a nagy egészen, hogy az értő szemlélő számára még egy kicsit kerekebb és szerethetőbb legyen: a harmincéves hiátus után visszaállított járások, az 1944-es állapotára visszaalakított Kossuth Lajos tér, ahogy mindig is ki kellett volna néznie, vagy akár csak az 1848-as kormányzati irányítószám, amolyan igazi állami easter egg – rejtett poén – gyanánt. Az olyan nagy dolgokról nem is beszélve, mint a magyar állampolgárság bárkinek, aki a szíve mélyén magyar és akinek az őseitől a történelem viharai elvették a formális ide tartozás lehetőségét. Rendkívüli módon szerethető apróságok, külsőségek határozzák meg a magyar államiság jellegét, egyszersmind adnak keretet a nagyobb távlatokban értelmezendő döntéseknek éppúgy, mint a mindennapi életünknek.
Nagyobb nálunk
Nem kötelező mindezt szeretni, nem is lesz senki jobb ember tőle. És valljuk be, néha tényleg kínos egyes politikusokat elnézni, amint a maguk suta módján próbálják megfogni, felerősíteni vagy árnyalni az államisághoz, a magyar jelképrendszerhez fűződő viszonyukat, amikor nemzeti ünnepeken beszédet mondanak, és ordít róluk, hogy semennyire nem kötődnek ehhez az egészhez, pedig ha mást nem is, legalább a kommunista Garai Gábor költő 1982-es, Télelőn című versének vonatkozó sorait megcsócsálhatnák szellemi táplálék gyanánt, mielőtt felböfögnek valami okosat:
Vöröslik már a vadszőlőlevél
az öreg ház falán;
közel a tél, ez a dúló, bakszagú tél –
még túlélem talán.
Túléli biztosan – bárha belerecseg
friss beton-szerkezete, –
túléli az ország, téphetik nyers szelek,
nem dől meg épülete,
nem az a bensőnkben, lelkünkben emelt
valószinűtlen erősség,
mely századokon át mindig életre kelt,
sose hitte el, hogy legyőzték;
ha mongol nyíl vagy török kopja verte
által a testeket,
vagy lánctalpak dörögtek utcaszerte,
s megperzselt ló-tetemek
adattak étkül;
már épült az ország
új váza, az államiság
cölöpjei vagy traverzei rótták
a földbe a hieroglifát,
mit megfejteni nem mi magunk fogunk csak,
de lényege mégse talány:
amőbaként is, ha szétdarabolnak,
élünk, új nép e hazán.
Keserű testvérharcok után is
kiléptek a vakvezetők,
s majd látók mentek a léptük nyomán is,
rendet alapozni merők.
Nem önmagunkért csak, és nem mások ellen,
de míg ez a bolygó forog,
szélcsönd homályán és förgetegekben
fennmaradunk, magyarok.
Nem kötelező szeretni. De alapjaiban megkérdőjelezni, illegitimnek nyilvánítani, az államiság mibenlétét mindenki helyett jobban tudni? Nem érdemes, dőreség. Mindez nagyobb nálunk. Ha egyszer megint rossz gazdái lesznek, ha szanaszét is szakad, mint Trianonban, valamilyen formában akkor is fennmarad az utókornak, és ha aztán jobb napokat lát megint, ismét meg fogja találni benne valaki a szépet és a jót. Talán még arra is rájöhet: a hivatalos Magyarország igazán szerethető.
Fotó: MTI/Komka Péter
vidar
2020-12-28 at 18:55
Nekem pedig most ez jutott eszembe:
A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
Ady Endre
Namond
2020-12-28 at 15:00
Magd@
Köszönöm.
De az érdem, részben Petruska Péteré és a kommenttársaké. Cikke és a hozzászólásaik nélkül nem fejthettem volna ki véleményem.
Remélem a Pfizer oltással kapcsolatos véleményem is megértésre talált.
Magd@
2020-12-28 at 14:30
@ Namond 12:58
Tetszett (ismét)!
Namond
2020-12-28 at 12:58
A cikk, a teljesség igénye nélkül, nem rossz írás.
“Kádár nyugdíjasai”?
Ki adta ki a jelszót, ki mozgósított azzal, hogy a jobboldal elveszi a vagyonkát, nyugdíját, amit szerzett?
Mondta valaki, hogy ez hazugság?
“mert demokrácia van, és elméletben mindig van más választás. Hogy hol? A választáson.”
ÉS két választás között?
Ha a társadalmi megbízott – képviselő, polgármester, kormány – hazudott magáról és céljáról, ha alkalmatlan és méltatlan?
Mégis a parlamentben ül, bizottsági elnöki tisztséget visel?
Ha képviselőként erőszakoskodik, utcai rendbontásban vesz részt, rátámad a rendfenntartókra?
Ha hagyja garázdálkodni a korrupt politikusokat, felvonulni a többséget provokálni akaró a mainstream terroristákat?
“…az örök ellenzékiek, akiknek bármelyik rendszerben leginkább semmi se jó, megtalálják egymást és egyesült erőkkel kezdenek várostromba. Először mindig azzal jönnek, hogy „a morgás jogát” nem veheti el tőlük senki – pedig máshoz is lett volna joguk, például dolgozni, normális életet élni, emberségesnek maradni –, aztán már a szabadságjogaik korlátozásával jönnek, és akaratukon kívül kurzust képeznek”
Nem az ELTE Társadalom tudományi szakán képzik, edzik és készítik fel ezeket a “kommünár politológusokat”, “filozofikálókat”, “genderista meleg szociológusokat”, zöldkommandósokat, feminácikat?
Nem ott az egyetemen építik ki – OKTATÓI IRÁNYMUTATÁSSAL, pl TGM – ösztöndíjasként kapcsolataikat a meleg szervezetekkel, a Berlini Szabadegyetem és a Politikatudományi intézet, az Antifa verőlegényeivel?
“A talponállók népe a világhálóra költözött, trollkurzus lett belőle”
Amíg a média rázhatja a kolompot Monika show-val, villa lakókkal, Kibeszélő sorozattal, celebesítő vetélkedőkkel, főző és táncikáló műsorokkal, Gáspár Győzőkkel addig bizony nehéz a “talponállók népe” érdeklődését, agilitását és kulturális színvonalát más – jobb – irányba terelni.
Mire is van a Média Hatóság?
Nem az alkotmányos értékek védelmére, nem az emberi önbecsülést sértő, szereplőket, nézőket megalázó műsorok, az LMBTQ, genderista, femináci, szexista reklámok tiltására?
Persze ellehet várni egyfajta öntisztulási folyamatot a kommentelők között.
De miért működne ez másként mint a parlamenti képviselők között, netán másként mint az igazságszolgáltatáson, a BÍRÓI KARON belül?
Itt is ott is emberek vannak a maguk érdekeivel, bár itt van moderátor, aki esetleg egy vitát, mészárlás indokkal magvas hozzászólásokkal együtt töröl.
Míg ugye a parlament, helyhatóságok, bíróságok esetében a moderátor (elnök, BM Főosztály, Kormányhivatal, OBH, OBT, Kúria) nem működik.
Miért van a juhásznak, bojtárja, szamara, kutyái és botja?
A juhász felel ugye az állandóan elkódorgó, szétszéledő nyájért, annak szaporulatáért és a nyáj védelméért, az egészséges és elegendő legelőért.
A bojtár a segítője és a helyettese, aki minden ilyen feladatban részt vesz, informálódik és tájékoztatja főnökét a juhászt.
A szamár cipeli az ellátmányt – lisztet, szalonnát, füstölt húst – a kondért és háromlábat, no meg esetleg a juhászt.
A kutyák irányítják a juhász által meghatározott irányba a nyájat és terelik össze az elkódorgó, kíváncsi és mohó, esetleg tömeget utáló birkákat és választják el a sérült, beteg, agresszívvé vált állatokat.
No és a bot?
Nohát azon azért van kampó, hogy a nyájból kiválasztott beteg, rühes, agresszív állatokat elbotlassza megfogja és ítélkezzen.
Érdemes-e gyógyítani, kiherélni vagy le kell ölni azokat, van-e hasznosítható részük, bundájuk vagy húsuk vagy dögkútba kell dobni őket.
Gondolom ilyen a jó pásztor.
Csak_úgy
2020-12-28 at 12:10
De, van még egy lehetőség: https://nmhh.hu/cikk/190105/Mi_az_Internet_Hotline
Csak_úgy
2020-12-28 at 11:56
“Még mindig vannak kommentelők akik ezt itt bátran megtehetik.” Hagyni kell, ez akkor is így volt mikor gyurcsány “kormányzott.” Görgetni és ott hagyni, fel veszik azt a sáros kesztyűt, amit ide dobálnak. A jónép facebookon erre már kitanítva, a jobboldal többsége nem áll le ilyenekkel, ha mégis, akkor fel kell vállalnia az adok és kapok lehetőséget. De, ezért jön, ez a célja, bomlasztani és el venni az írástól a kedvet, vagy az embereket össze ugrasztani. A másik, odaátról nem teszünk be semmit a saját oldalunkra (PS-nek szólt), hozzuk olyan oldalról, ami nem köthető a baloldalhoz.
SpaceBug
2020-12-28 at 10:32
“Nem kötelező szeretni. De alapjaiban megkérdőjelezni, illegitimnek nyilvánítani, az államiság mibenlétét mindenki helyett jobban tudni?”
Még mindig vannak kommentelők akik ezt itt bátran megtehetik…
Aki visszaemlékszik a PS fél évvel ezelőtti kommentjeire, azok tudják miről beszélek. Volt egy Dk-s agyatlan aki minden cikk alá bemásolta többoldalas agitációs-propaganda irományát.
Mára már javult a helyzet, de még mindig nem vagyunk elég szigorúak a fenti idézettel szemben..
Csak_úgy
2020-12-28 at 10:24
Annyit hozzá tennék az írásodhoz Péter, hogy én mégegyszer nem kezdek mindent előröl vagy megbecsülik ami ma van, vagy.. de ennél szebben nem tudom megfogalmazni ez 2010 előtti években is igaz volt, sokan nem tudják.
“kiléptek a vakvezetők,
s majd látók mentek a léptük nyomán is,
rendet alapozni merők.
Nem önmagunkért csak, és nem mások ellen,
de míg ez a bolygó forog,
szélcsönd homályán és förgetegekben
fennmaradunk, magyarok.”
HUNDUB.COM
2020-12-28 at 10:08
kanabe andras
2020-12-28 at 10:0
Hogy ha már tönkretették a saját hazájukat, prédára hagyva,
nálunk is elvégezzék a dolgukat.
Egyáltalán nem örülök annak, hogy idemenekülnek Nyugat-Európából.
Védték volna meg a hazájukat Merkeltől és a többi gengsztertől.
HUNDUB.COM
2020-12-28 at 10:06
“Kádár nyugdíjasai még kétszer visszatapsolták a színpadra azt a társulatot, ”
Nemcsak ők!
A volt KISZ-esek, munkásőrök, sok pedagógus is.
Most pedig a gyurcsányék prédájára hagyott, évente 40-50 ezer, szavazókorba lépő fiatal. Tíz év alatt cca félmillió szavazó.
kanabe andras
2020-12-28 at 10:05
Környezetembe nagyon sok Osztrák és Német költözőt , vajon miért ?!!!!!!!!!!!!
Magd@
2020-12-28 at 09:56
“ Talán még arra is rájöhet: a hivatalos Magyarország igazán szerethető.”
Ezt kellene a sok kétkedőnek átgondolnia!
Az ellenségeinket ismerjük!