Budapestnél már tetőzött a Duna, hihetetlen sok munka és összefogás révén hazánkban nem követelt emberéletet a brutális és pusztító árvíz. Azonban újabb tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, és kicsit fura volt szembesülni, hogy Magyar Péter aljasságban képes lepipálni Gyurcsány Ferencet is, hiszen a szemkilövető kiscserkésznek tűnt a vadiúj lapát forgatója mellett. Magyar annyira imádta magát, hogy már annak az embernek is nyíltan beszólt, aki mögötte lapátolta a homokot a zsákba, miközben a nárcisztikus árvízkirály épp a bölcsességet mondta volna a magyar nemzet tagjainak. Magyar Péter annyira túllőtte a szerepét, hogy talán egy-két szektás is megdöbbent azon a hangnemen és pózon, amit a zsebmegváltó csúcsra járatott. Persze az átlag csodaváró számára minden csak tökéletes lehet, így a homokot és sarat nem látott vadiúj lapát, a százezres gumicsizma és hasonló árú széldzseki meg sem karcolta a kis lelküket, az elképesztő és elmebeteg rajongás azonban senkinek sem tesz jót, főleg a magyaroknak nem. A magát csodaszarvasnak is képzelő Magyar Péter pedig tovább csavart az önimádó gombon, saját magát jelölte ki az árvízvédelem irányítójának és a honvédségtől kezdve a katasztrófavédelemig mindenkihez volt egy-két keresetlen szava. Vajon az ápolók merre vannak ilyenkor, szükség lenne rájuk. Nézzétek meg a rendhagyó Karanténvlogot!
Facebook hozzászólás
aladin
2024-09-21 at 17:10
Mesiás Magyar Péter te köpöcsésze, elmész te abba a hazug ku….a jó édes anyádba, mondta ezt egy volt hodolod.
Keljfel Julcsi
2024-09-21 at 17:00
Béla, habár nem értettem meg minden szavadat ( nem is kell- nem itt nőttem fel), gondolom rettenetesen imponálnak általad kreált kifejezéseid, annyit megértettem hogy te is bedőltél egy nárcisztikus pszichopatának, aki az országot a teljes csődbe vinné.
O.k. Béla – neked mindegy lenne, ha ide becsődölnének a gyilkos migrik. Ma olvastam Németországban már mindennap 14 késelés van..
Ha a gyerekeket már az óvodában szexuális neveléssel tömnék, ha az Ukrán háború kiterjedne…stb, stb, mert te úgyse élsz már itt!!!
t
2024-09-21 at 16:53
tipikus ps cikk.
A ps állít valamit MP-ről mintha azt MP mondta vagy csinálta volna, majd ezen lovagol folyamatosan.
Tényleg nagy a baj ragyástóni szintjén.
Éjjjen a béke
2024-09-21 at 15:56
Ennyi szarevő egy helyen…nem tudom kik vagytok, de tudom kire szavaztok .
túródóra
2024-09-21 at 15:54
Ha ez a féreg is lehetne miniszterelnök , úgy hol vannak Magyarországon az okos , vezetőképes emberek? Elnéznénk, hogy egy ilyen beteg állat vezessen bennünket? Ennek kizártnak kell lennie.
matrix
2024-09-21 at 15:46
Bela
2024-09-21 at 15:04
👉 Te primitiv agyhalott buta tahó szardarab !
👉 Elvböl Ateista vsgyok (de nem kersztény gyülölö
👉 Még soha nem voltam Fidesz válsztó szavató
👉 De mivel ellentében veled és a magadfajta parazta virussal fertözött bunkó prolikkal
👉 Ismerem a történelmi “elözményeket ” a jelenlegi bezzeg multi kulti multi gender buzi nyugat
Soros GAYBUZI népcsere és faj keverék Kényszer KVOTA ÈU értek terveket !
👉 Ami egy IQ csóró buta bunkó elbutitott naiv magyarrnak Orbán /Fidesz propaganda az nekem realitás és valóság !
👉 Csak a lumpi proli “parasztoka”t lehet parasztvakítani a vakulásig írigység és parazita virussal fertözött agyhalottakat !
👉Ismerem a sziria gaz olaj háború okait kik szervezték és miért
👉tudom hogy mi történt ukrajnában kit tervezték a majdan puccsot
👉ismerem a soros buzi globális patkány hálozatát brüsszelben is
👉 ismerem a jelenlegi bezzeg genderbuzi multi kulti germania parszvakíto fake DEMOKRACIAT szóllászabadságot (ami ma nincs nicsevó bezzegisztánban !!)
👉 Azt is tudom,hogy mi áll az UN/ENSZ 32 oldalas “Migráncsomagban! amit már évekóta hazánra akarnak eröszakolni kényszerítení !
👉 Te meg egy buta IQ csóró paraszt vagy !
👉 az olaszországról is kuss pofa be a neved vagy válaszold meg a másik kommentemben az
egyszerü alapvetö tudást igénylö kérdéseket az olaszországgal kapcsolatban !
Pöcs a ³³ -on !
matrix
2024-09-21 at 15:05
Sperma Peti TISZA soha !
👉 A celeb “James Bond 007” A vágyvezérelt primitivek paraziták buzik vezér bikája !
👉 Naponta a Muraközi csődör fszt szopat az agyhalott buzi prosztó proli parazitákkal !
👉 Szopnak mint a torkos Borz a mézesmadzagon ! 😂
👉 Miröl álmodik egy TISZA primitiv bunkó tahó ?? 😂
👉 Hogy a Fidesz szavazók követik öket a TISZA iszap mocsár agyhalálban !😂
👉 IQ-csórók 😂
👉 Bunkó tahó primitivek ez csak vágyálom!😂
Bela
2024-09-21 at 15:04
Keljfel Julcsi2024-09-21 at 13:59
“A Tisza párt választói igyis úgyis szellemi fogyatékossággal vagy határtalan Orbán gyűlölettel rendelkeznek, őket így nem lehet meggyőzni.”
Ez nettó igaz a fideszzombikra azzal a különbséggel, hogy náluk a főni iránti mérhetetlen fanatikusság áll fenn anélkül, hogy megkérdőjeleznék valamelyik, bármelyik netán egy döntését!
Az ellenzéki oldalon lényegesen több az értelemmel rendelkező ember és ez lehet az oka, hogy hiány van a valódi szaktudással rendelkező aktuáliselvtársakból a főni környezetében (lásd a digisportbemondó menczer, mint külügyi államtitkár most meg kommunikációs mittudoménmi)!
Utolsó sorban a főni tényleg nyakigöss___zefosikálta magát MPtől és a tiszától, mivel a babazsúrján maga emelte fel kihívójának őket és T.Petronellás kibukásával meg egyértelműen jelezte, hogy pelenkát kell már nálla cserélni a streetfighterszuverénninjánál!
Sas
2024-09-21 at 14:56
Galgóca………..hülyeséget írsz…………MP az ellenzéki szavazókat szerezte meg-és nem a sok fideszes cikk miatt-hanem azért mert az –óbaloldal-béna.
Sas
2024-09-21 at 14:53
Csak be kell mutatni , hogy mit tett az szdsz-pont azt tenné a Tisza is-a bázisa ugyanaz a pesti klikk-az a ÁVH-s gyökérzetű helytartó-réteg.
Galgóczy Bendegúz
2024-09-21 at 14:48
Keljfel Julcsi
2024-09-21 at 13:59
Végre egy értelmes hozzászóló. Poloskát ezzel a nagy publicitással felemelik Orbán mellé, kvázi legitimálják, mint Orbán veszélyes kihívóját.
És ez a, tényleg az ’50-es éveket idéző, újságírói stílus nagyon sok kulturált Fidesz szavazót kiábrándít. Persze a Fideszhez csapódott panelprolikat, akik ezen az oldalon is nagy számban tobzódnak, remekül hecceli.
Sas
2024-09-21 at 14:46
A Tisza az új szdsz.Nulla az önállósága-csak másol.Helyi érdeket nem ismer.Árnyalt megközelítéseket nem használ-nem helyi irányító, hanem cseléd akar lenni.Minden marhaságot-minden nemzetközi önzést ideológiával-hamis utópiával lefedve.”AZ EMBERISÉGBEN GONDOLKODIK”-ezt ismerjük.A csúnya nemzetállamok leküzdése -humán szándékkal-mivel a nemzetállamok a háborúk okozói………….ez az ideológiai máz-lakkréteg.Csakhogy a puszta nemzetállami szintet másként-normálisan is meg lehet haladni-a nemzetállamok együttműködésével.
matrix
2024-09-21 at 14:44
Bela
2024-09-21 at 12:50
Primitiv drogos cefre kancsó koszos parazita putris-“C”
matrix
2024-09-21 at 14:40
Bela
2024-09-21 at 12:5
Primitiv Putris “C” takarodj dolgozni te parazita hulladék !
Dobrev Klára búvárruhája
2024-09-21 at 14:38
magyar péter
2024-09-21 at 13:41
Nem tudsz te semmit. A Fidesz azért van besz@rva Poloskától (dehogy építik őt), mert Gyurcsánnyal ellentétben, akinek ráégett a homlokára Öszöd és a rendőrterror, ő egyesíteni tudja és kibővíteni az libsi oldal szavazóbázisát. Ezért Sorosék most már beálltak mögé és Fletót lesöprik, aki eddig biztosítéka volt a Fidesz 2/3-nak. Ezért nyüszít egész nap a Rogán-média és ezért nyüszít Fletó is.
Sas
2024-09-21 at 14:35
Amennyiben választást nyerne ez a nyomorúlt, akkor semmilyen lényeges gazdasági-kereskedelmi ügyben nem dönthetnénk-a saját-helyi érdekeink szerint-a helyi tőkésréteget megsemmisítenék-hazug vádakkal-helyükre idegen tőkések lépnének-nem lenne önálló energia politikánk-nem lenne önálló bíráskodási jogunk-azt, hogy mi számít korrupciónak nyugati vállalati érdek határozná meg-semmilyen üzleti kérdést nem dönthetnénk mi el-a centrum döntene az itteni beruházásokról-a saját vállalati preferenciáik szerint-az itteni népesség összetételét is saját-idegen -érdekek mentén kezelnék.Ezt nem lehet holmi jótékony bölcsész-utópiaként felfogni.Ez nem egy magasabb szervezettségi szint-ez puszta gyarmatosítás.A pesti marha egyszerűen a globális elit tagja akar lenni-nem érdekli az itteni emberek sorsa.IRÁNYÍTANI SEM AKAR-hiszen lemondana szinte minden nemzeti jogosítványról.JÓL FIZETETT CSELÉD AKAR LENNI.NEM NORMÁLIS- morálisan nem beszámítható-.
Vágyvezérelt büdös bunkó drogos alkesz hulladék
2024-09-21 at 14:30
Ellemzék !
Primitiv parazita söpredék buzik !
hazaáruó patkányok!
puncuis pinatus
2024-09-21 at 14:29
Cölöpnek leverni valamelyik gátbál!
Sas
2024-09-21 at 14:26
Az elmúlt ezer évben ennél nagyobb veszély nem fenyegette az országot.A Tisza párt a kereskedelempolitikától kezdve a bíráskodásig-a gazdasági stratégiától a népesedési politikáig mindent kiszervezne az uniós központnak-egy az USA ÁLTAL IRÁNYÍTOTT CSELÉDSÉGNEK.Itt-helyi szinten-csak a segély-kiosztás joga maradna-a helyi politikusok minden önálló döntési lehetősége megszűnne -A BAERBOCK SZINTŰ FOGYATÉKOSOK döntenének rólunk-nélkülünk.Ez a pesti barom viszont úszna a pénzben.A Tisza vezetői egy ún. globális elithez akarnak tartozni.Ennyi a céljuk-fütyűlnek a valós-helyi érdekekre.
Sas
2024-09-21 at 14:19
Az un.Tisza párt az Európai Egyesült Államok híve-ergo minden fontos kérdésben a döntéshozatalt kiszervezné az unió központjába-megszűnne a kereskedelempolitikai szuverenitásunk, megszűnne a bíráskodási szuverenitásunk, a gazdasági-stratégia szuverenitásunk, és az országot betelepítenék afrikaiakkal-arabokkal.EZ A TISZA PÁRT PROGRAMJA-.Ezt-ma már-csak bolondok és gazemberek támogatják.Ez-ma már-nem tekinthető holmi jámbor-bölcsész-társadalommérnöki utópiának-ez-ma már tudatos rombolás, mivel az unió vezetése KONTRASZELEKTÁLT ÉS CSELÉDMENTALITÁSÚ.DRAGHI JELENTÉSE SZERINT ÉPPEN felszámolják az önálló-hatékony európai gazdaságot.A Tisza mindezzel nem törődik-teljes alárendelődést akar-ez egy idióta párt-idióta vezetővel.
Keljfel Julcsi
2024-09-21 at 13:59
Tisztelt PS szerkesztőség,
Ha jól számoltam hat cikk foglalkozik csak a mai napon Magyar P. vel. Nem gondolják, hogy ez egy kicsit sok???
Eleinte még felhívta érdeklődésemet a személye: “na megint mit művelt a pszicho.”.. Ma már el sem olvasom a cikkek többségét.
Gondolom nem csak bennem kelti ki ezt a reaktív hatást ez a néha banális tényekkel hergelő cikksorozat.
A gond csak azzal van, hogy vannak billegő, labilis jellemű lelkek, akik pont emiatt az “áldozat” oldalára fognak állni!!!!
Sokkal értelmesebb és taktikailag meggondoltabb lenne Peti nagyobb disznóságairól néha – néha beszámolni. Mert különben az emberek elfásulnak, és a cikkeket a napi PS “propagandájával” letudják.
A Tisza párt választói igyis úgyis szellemi fogyatékossággal vagy határtalan Orbán gyűlölettel rendelkeznek, őket így nem lehet meggyőzni.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-21 at 13:44
elemes lámpa: végre valaki, aki pont úgy látja a dolgokat, mint én, és pont ugyanazokra és/vagy hasonlókra következtetett az elmúlt időszakból! Most vagy én vagyok teljesen konteós, vagy más is, vagy egyikünk sem. De nem is számít, találtam egy hasonszőrűt, tehát lehet igazságmag a mondandómban! Üdv!
ezer százalék
2024-09-21 at 13:44
—-elemeslámpa—- attól tartok öreg majd te fogod bevenni…mégpedig jó mélyen
elemeslampa
2024-09-21 at 13:43
@Tomi
Ideküldik őket. Van amikor ugyanahhoz a cikkhez amugy nem tartozó hírt teszik be a kommentmezőbe 2 néven pár perc különbséggel.
Távirányított ostoba bohócok, már a jobbikosok is ezt csinálták.
magyar péter
2024-09-21 at 13:41
……így védekezik egyébként a fidesz hogy besztárolja felépíti az új jövevényt aki gyurcsány helyét a mumusét (kénytelen) átvenni -mert sajna őt kiszavazták a homokozóból- megpróbálja a kormány média olyan szintre húzni a napi 56-98 posztjával meg 1-2 milliárd pengő forintért/ hó facebook hirdetésért magyar pétert hogy a ’26-os választást még sikerüljön nekik abszolválni..tehát magyar péter átvette -soros a háború a globalizmus az árvíz meg minden létező baj forrását…nincs más…magyar péter….elfogyott a krumli..magyar péter…..esik az eső..magyar péter….lassan megy a vonat..magyar péter….injekció helye fáj..magyar péter
elemeslampa
2024-09-21 at 13:38
@Bela
álmodozz csak.. Lesz ebből még 4/5-d is Orbánnak, jó úton haaladtok.
A messiásodra most adta a ki a CIA a kilövési engedélyt.. Éppen most írta meg a ‘szabad’ európa hogy a csávó kiknek fizetgetett a DH élén.
Ez azt jelenti mentek a levesbe.
Az ok is eléggé érthető Várhelyi az egészségügyi biztosi címet kapja brüsszelben.. Az ő lábát csokolgatja, majd az összes korrupt kis biotech / gyógyszeripari lobbista..
Ugyanazok is akik megvesztegették von den Lűgent. És ő dönti el majd ki jöhet vagy mehet.
A tisza szolgalelkek gyülekezete kurvának álltak hát meg fogják baszni őket…
Jó szórakozást.
Tomi
2024-09-21 at 13:35
Ideszoktak SzarosköcsögPeti szektás hívei? A DK-ban már unalmas volt?
Ghandi
2024-09-21 at 13:34
F.e.l.c.s.ú.t.i Grófo
2024-09-21 at 12:37
2010. óta az elenzéki média teljes spektrumában médiumonként minimum napi egy cikk/hír jelenik meg, ami orbánt gyalázza, rágalmazza. Érdekes, sosem hisztiztek, hogy ebből már elég. Ha egy héten egy jobbos médium megemlíti Sorost,máris nyekeregtek, hogy már megint sorosoznak. Orbánt 14 éve naponta tucatszor emlegetik a tieitek. Vajon miért gondolja a magyar társadalom javarésze, hogy rendkívül buta, gyűlölködő emberek vagytok?
elemeslampa
2024-09-21 at 13:31
@ezer százalék – 2024-09-21 at 13:29
Öreg te vagy olyan gyógyszert nem vettél be amit kéne vagy olyat vettél be amit nem kéne…
elemeslampa
2024-09-21 at 13:29
@kékdunakeringő
“Az azért sokatmondó, ahogy a miniszterelnök árvíz-vizitjén a dunakanyarbeli térség nagyobb városait kihagyta a látogatásból”
A helyedben vigyáznék mit mondok mert a szarosgatyás proli is hamar pofára esett.
“De meglesz ennek még a böjtje. A víz elvonul, de majd jönnek a választások…”
Most aztán nagyon keményen becsicskitottál mindenkit.. Hú, de kibasznak majd az ostoba bosszúszomjas prolik Orbánnal, amikor hazaáruló brüsszelbérenc tetvekre szavaznak akik 2 év alatt államcsődöt csinálnak ahogy Medgyessiék csinálták…
Baromira ki fognak baszni amikor az összes kedvezményes családtámogatást levágják minden EU pénzt ellopnak és 40 centis kilátókat építenek belőle és a tetves buzulás folyik majd mindenhonnan.
ezer százalék
2024-09-21 at 13:29
…a nemsokára bekövetkező fidesz utáni világba aztán a földi még az országban maradni akaró polgárnak aztán még belegondolni is rossz mi vár rá….mivel minden mozditható dolgot a fidesz a tömeggyilkos terrorista fehér faj ellenes apartheid zsidó rezsim kezére jétszott….az elkövetkezendő bábkormányok az idők végezetéig+ 1 nap fujhatják majd hogy sajnos azért kell elvenni a paraszttól a fizetések 86%-át mert a fidesz…de esetleg olyat hogy akkor nosza ne a paraszttól vegyük el a bérét hanem a lopott vagyont vegyük vissza ezektől…na olyan egészen biztos nem fog egyetlen új bábkormány eszében járni efelől minden dolgozo embert ezer százalékig biztosíthatok
Bela
2024-09-21 at 13:27
kanigunda2024-09-21 at 13:14
Wow, azta a ku..va! Láttam már pár nagyképű fideszombi hozzászólást, de ez a legjobb háromban benne van! Nagyképűség, beképzeltdég és majd ő jobban tudja a bukáshoz vezető út kapaszkodói.
Azt azért vedd figyelembe, hogy 3 hónapos párt 30% aránnyal még nem végzett semmilyen választáson és a főnid “mozgósítási világrekkorddal” csak 2 millió szavazót tudott összekaparni júni. 9.-én!
elemeslampa
2024-09-21 at 13:23
Jólvan most célszerű ütni poloskáékat.
Mert miket is mond ez a lófaszházi, hogy poloska a DH élén a haveri cégbe csurgatta az állami zsét túlárazott szerződésekkel? És Rogán ott sem vóóóót??
Wow és már nem csak lófaszházi mondja hanem a CIA kurva szabadeurópa is?
Ráadásul összeáll a szivárványnagykoalició budapesten a vétézi átbaszta a fideszes szavazókat az LMP-s csávóval az élen?!
Mondjuk soha nem bízz buziban átbasznak…
kékdunakeringő
2024-09-21 at 13:20
Az azért sokatmondó, ahogy a miniszterelnök árvíz-vizitjén a dunakanyarbeli térség nagyobb városait kihagyta a látogatásból illetve a kormánypárti média sem pazarolt rájuk egy betűt sem.
De meglesz ennek még a böjtje. A víz elvonul, de majd jönnek a választások…
kanigunda
2024-09-21 at 13:14
“… ahányszor leírjátok a nevét, kiteszitek a képét ….” blablabla
Asszem a selyemmajmocska meg a tettei gyomorforgatóak, nem a híradások.
Egyrészről büszke a slepp arra az összekoldult áll. 30%-ra, ha valaki ennek megfelelően viszonyul
hozzájuk akkor azt meg tilos. Hogy is van ez? Közszerepló a csóka, ha akarjuk (én nem) ha nem. Ennyi.
Már el lett mondva: a kb. 40% nem FIDESZ szimpatizáns, a szépfarkú dandy-gyerek ezeket az uszadékfákat
gyűjti össze. Pár politikai-itt-a-piros-hol-a-piros-al 20%-ot kapásból mindig össze lehet gereblyézni.
Még a háromtökű görények pártikája is kerületet vezet a fővárosban.
kanigunda
2024-09-21 at 13:03
“… akik szervezetten és azonnal mentek segíteni! …”
Na persze, a tiszások már csak ilyenek.
Akkor a HVG meg a 444 & Co. orrvérzésig tele lenne ezekkel hősökkel.
Mackóanyám! De egyszerű pár hibbantnak a világ!
Szürke Farkasok
2024-09-21 at 12:58
Ez a “Tisza Párt” a Tisza holtága.
Benne evickél Poloska,amíg egy hal be nem kapja.
Bela
2024-09-21 at 12:50
TalEle2024-09-21 at 12:40
A főnidnek már 2016ban le kellett volna mondania és végleg befejezni politikai karrierjét mikor kifizette az államkasszából a vejkó 13 milliárdos számláját az Elios ügy kapcsán! Mivel annak az ügynek btk-s vonzatai is vannak (lézerjankó terhelő vallomást tett magára és a miniszterelnöki vőre), így még egy böri (felfüggesztett) is kinézett volna neki!
Tiszás bohóc
2024-09-21 at 12:46
Azért az már tényleg durva, hogy napi 2-3 cikk a tiszás vezérbohócról. Már a PS-t is finanszírozza Soros bácsi…?
Sajnálatos
2024-09-21 at 12:43
Kárpáti
Ez a szerencsétlen beteg tényleg azt képzeli magáról, hogy szellemes, jópofa. Van, aki azt képzeli magáról, hogy Napóleon, van, aki azt, hogy szellemes. Kárpáti elvtárs beteg lélek, méltó a sajnálatunkra.
Bela
2024-09-21 at 12:43
Ez a cikk nagyon erölködés szagú, sőt már az az érzése támad az olvasónak, hogy még a szerző se hisz benne!
Elfelejtik (direkte vagy csak tudatlanságból) azt az ezer Tisza párt aktivistát, akik szervezetten és azonnal mentek segíteni! Fidesz részéről nem láttam ilyen szervezettdéget, csak pár díszfaszt szintén zsírúj felszereléssel élére vasalt gatyában melózni makkoscipőben!
TalEle
2024-09-21 at 12:40
Orbánék nem veszik elég komolyan a világ leghatalmasabb közösségi médiabirodalmával, a Sorosék által résztulajdonolt Meta/Facebook-al folytatott proxiháborút! Nyáron, amikor a levitézlett, garázda NER lovag 5keres botrányától volt hangos az összes kormányoldali média, akkor tudott a korrupt, f@szopó Facebook huszár pártja 5%-ot erősödni… Egy normális, és nem egy Facebook által vezérelt, demokráciában, ilyen skandalum után egy politikus pályafutásának vége szokott lenni! Ez is jól mutatja, hogy Magyarországon a Facebook-nak a titkos algoritmusok segítségével, tökéletesen áthatolhatatlan „falat” sikerült felhúznia a Facebook faló, lakosság egyharmadát kitevő csőcselék és az ország többi része közé…. Ha így folytatódik, 2026-ra Orbánék, mint a lusta, tohonya béka a forró vízben, lassan megfőnek a Facebook által gondosan melegített fazékban…
F.e.l.c.s.ú.t.i Grófo
2024-09-21 at 12:37
Ma hány Poloska-hír lesz? 15-20-25?
Szerencsétlenek, ahányszor leírjátok a nevét, kiteszitek a képét annyival nő a népszerűsége.
Miért? Mert annyira szervilisen, gusztustalanul, a normális ember számára gyomorforgató stílusban és tempóban teszitek ezt, hogy aki eddig nem tudta ki Magyar Petike, rögtön szimpatikussá válik, ha ennyire ordenáré módon köpköditek.
A Fidesz és a, most már valóban azt kell mondjam, lakájmédiája elveszti minden kapcsolatát a polgári értékrenddel és a Jobbikos prolik szintjére süllyed. Felmutatott példaképeik Kis Grófo és a büntetett előéletű békemenetes Győzike.
#bántjákapetit
2024-09-21 at 12:31
Dinnye
2024-09-21 at 11:56
“amikor a nemzeti média próbálja ellehetetleníteni a Tisza párt vezetöjét, akkor a párt támogatottsága csak nö”
Akkor mi a toszért kell állandóan visítoznotok miatta? Eléggé elkeseredett önámításnak tűnik, mikor a kaumussiásotok minden hazugságára ezzel reagáltok. 😀
Talpra magyar!
2024-09-21 at 12:24
Hajrá Peti! Osszad a fideszes birka elvtársakat!
Apadjon a Duna, nőjjön a Tisza!
Szekler Norbert
2024-09-21 at 12:16
Kedves Mindenki!
Ez a faszkalap – messiás peti -kiment két napja is pózolni a gátakra semmit sem csinált, sőt feltartotta a munkát- a vízügyes küldte el, mert csak kárt okoz a védekezésben. A sok önkéntes pedig dolgozik-köztük diákok is gáton vannak-tanáruknak mesélték, mondták el- hogy ott pózolt a tv-felvételért. A EU-us képviselőjüknek van pofája azt mondani az Eu-ban , hogy ez a görény segíti az árvíz védekezést. Erősebb cáfolatot várnék el a kormánytól és az őket képviselőktől, legalább felszólalás szintjén az Eu parlamentjében, mert a “Tisza itthon árad” főleg a hazudozásban.
Zoltán
2024-09-21 at 12:15
Az ember elhűl, mikor ilyen hozzászólásokat olvas. Egyébként makkal álmodik az, aki a Tisza párt népszerűségének folyamatos emelkedéséról beszél. Ennyire gyorsan nem épülnek le a szavazók. Magyar Péter mindent meg is tesz, hogy előbb-utóbb kinyíljon az emberek szeme és kiábránduljanak belőle.
Bandi
2024-09-21 at 12:04
Mozogni könnyebb volt nyilván a kigyúrtan ifjabb, ám ettől még belpesti jellegű izomzatával a derék poloskásnak, de, hogy gátat épített volna, az kissé elfogult túlzásnak tűnik a rögvalóság tükrében (részt vett az árvízi védekezésben, röpke időszakokra, médiaképes napszakban és ruházatban, megfelelő telefonnal).
Kárpáti
2024-09-21 at 12:04
Orbán kiment a gátra homokot lopni a hatvanypusztai palota építkezéséhez, de Péter elkergette!
Dinnye
2024-09-21 at 11:56
Kedves Gergö,
a nemzeti érzésü magyar ember, a Fidesznek elkötelezett tollforgató még mindig nem vette észre, hogy minden nap, amikor a nemzeti média próbálja ellehetetleníteni a Tisza párt vezetöjét, akkor a párt támogatottsága csak nö.
Tudom, hogy e kormánypropaganda mainstreamje Magyar Péter állandó szapulását írja elö, ezért kell ezt a PS-nél is csinálni. De ez egy kontraproduktív próbálgatás. A Tisza párt nö.
Egyébként Magyar Péter nem tett kevesebbet a gát építésében, mint a karizmatikus magyar miniszterelnök. Magyar Péternek talán könnyebb is volt mozogni.