A korrupció észlelésének tudományáról


A társadalomtudományok, szemben a közvélekedéssel, sokkal komolyabb felkészültséget igényelnek, mint a politizálás. Annak ellenére van ez így, hogy mostanában rendre a leghülyébbek próbálnak meg ezen a területen szakképesítést szerezni. A társadalomtudományok ugyanis nem azt akarják megmondani, hogy milyen legyen a jövő, azt nyugodtan lehet a vágyakra és a tudatlanságra alapozni, hanem a jelenre kívánnak érvényes kijelentéseket tenni. A „Mi van?” kérdésre pedig sokkal körülményesebb és nehezebb válaszolni, mint a „Mi legyen?”-re – a második esetében elégséges fátyolos jövő negédes körbeírása.

Ezért is dönthetett úgy a nemzetközi libsizmus hálózatának (ahol köztudomásúlag a társadalomtudományi karokról kiömlő, de a piacon elhelyezkedni képtelen szociológusok és egyéb semmirekellők gyűlnek össze) egyik zászlóshajója, a Transparency International, hogy nem is foglalkozik a valóság megmérésével és ellenőrizhető, más kutatásokkal összevethető leírásával. A nehéz, munkaigényes, sok buktatóval, tévedéssel és csapdával fenyegető tudományos tevékenység helyett inkább megkérdezték önmagukat, hogy mi a véleményük a világról, azon belül is Magyarországról. 

(Ebben az esetben viszont nem tényekről beszélünk, hanem véleményekről. És mivel a vélemények forrása egy meglehetősen szűk kör, szubkulturális képzetekről van szó, amik a legjobb esetben csak olyan kapcsolatban áll a valósággal, mint ateista az örökkévalóval: véleménye van róla.)

A haladó média (a nemzetközi libsizmus hálózatának magyarországi lerakatai) mindezen kétségek és jogos kritikák ellenére évről évre boldogon számol be róla, hogy a nemzetközi libsizmus hálózatának nyugati és magyarországi szereplőinek meglehetősen lesújtó véleménnyel van a magyarországi közállapotokról. Ezt a véleménycsokrot úgy lehet egyszerűen összefoglalni, hogy Magyarországon mindenki korrupt, és legfőképpen a kormány korrupt. Mindezt az eladhatóság kedvéért, mivel a sugalmazások ellenére nem a korrupció szintjéről tesznek kijelentéseket, elnevezték „Korrupció-érzékelési indexnek”, ami annyit tesz, hogy amelyik országot nem szeretik (mert nem megfelelő színezetű a kormányzata), arra kevés pontot adnak, amelyiket meg szeretik, azokat magas pontszámmal jutalmazzák. És mivel az Orbán-kormányt különösen gyűlölik (amennyire csak egy liberális képes gyűlölni, tehát végtelenül), ezért roppant korruptnak tartják, és ehhez mérten pontozták az országot. A haladó média persze a segítségükre siet, igyekszik úgy beállítani a „kutatást”, mintha tényleg a korrupció hazai mértékéről és előfordulásának gyakoriságáról szólna, nem pedig a libsik hatalomból való kiszorulásából táplálkozó dühről és gyűlöletről.

Úgy is lehet fogalmazni, hogy klasszikus fake news-t terjesztenek.

Konkrét korrupciós esetek azonban meglehetősen ritkák, külön módszertani problémát okoz, hogy a tanúk egyúttal alanyai is a korrupciónak, tehát nem nyilatkoznak róla. Maximum a bíróságon. Az átlagember legfeljebb olyankor találkozik ilyesmivel, amikor újságot olvas. És akkor sem a korrupcióval találkozik, hanem vádakkal és sugalmazásokkal, hiszen a haladó média gyakorlatilag mindenben képes meglátni a korrupciót. A valódi korrupció viszont egyre inkább eltűnik a hétköznapokból. Már nem kell borítékot adni az építésügyi hatóság emberének, hogy lepecsételje a házbővítés terveit, mióta csak tudomásul kell venniük a bejelentést. Vállalkozások, üzletek elindításához sem kell már megkenni a polgármesteri hivatalok különböző rendű és rangú dolgozóit, aki becsületesen és törvényesen kíván működni, azok csúszópénzek nélkül leélhetik az egész életüket.

Persze vannak kivételek. Akik nem becsületesen és tisztán akarnak jövedelemhez jutni, azok továbbra is különböző hivatalok különböző munkatársainak a megvesztegetésével jutnak egyről kettőre. Igaz ez a számlát kiállítani nem szerető, de a NAV ellenőrét kacsamájjal lefizetni akaró hentesre és a térkövezésben járatos kispesti vállalkozóra, aki a versenyképes ajánlat helyett inkább negyven százalékokat csenget vissza az önkormányzat szocialista képviselőjének. És igaz pl. a nagy nyugati vállalatokra, akik Demszkyéknek és Medgyessynek jattoltak a közbeszerzések után.

A korrupció egy divatos toposz lett, amivel, hogy bombasztikus címeket adhassanak, szívesen élnek a nemzetközi libsizmus képviselői. Pedig sokkal fontosabb lenne a valóságról beszélni, arról, hogy hivatalban lévő politikusok bizony néha lopnak. Legyenek azok bármilyen párt színeiben páváskodó politikusok. Lopnak, amikor pénzeket vesznek fel olyan tevékenységek és beruházások után, amik a valóságban nem történtek meg. Legyen az klímavédelem vagy S.Gy. (még csak vádlott) kamuépítkezései.

Ha valami ellen tényleg érdemes volna küzdeni, az a lopás, de Magyarország kutatásnak álcázott gyalázása és lejáratása ebben nem segít. Éppen ellenkezőleg. Elvonja a figyelmünket, és míg mi a nemzetközi libsizmus képviselőinek ostoba képzeteivel foglalkozunk, valakik könyékig turkálhatnak a közpénzben.


  Nyilvánvaló Kapitány

14 hozzászólás

  1. Van valamilyen ponttáblázat ezeknél a nemzetközi zseniknél?
    Mondjuk hány fekete pont ha Mészáros megnyer egy magyar építési kiírást?
    vagy:
    Hány fekete pont ha egy másik mészáros megnyer egy nemzetközi tendert?
    Mennyi piros pont ha ugyanezeket nyugati multi nyeri meg?
    Hány fekete pont, ha a bíróság Ahmed H-t elítéli?
    de
    Mennyi piros pont, ha a körúti WC-ben erőszakoló “oltalmazottat” felmentik?
    Mennyi rossz pontot ér, ha nem fizet ki a kormány 2 láthatatlan bangladesinek 23 napért milliókat?
    de hány piros ponttal jutalmazzák az országot, ha a Szeviép felmentő bírákat nem fogják perbe?
    (egyáltalán korrupció-e nagyonnyugaton ha ugyanaz a bíró, mint akit alkalmaz a vádlott?)
    ….
    …és így tovább.
    S eljuthatunk ahhoz a kérdéshez, hogy milyen pontszámot érdemel egy olyan európai operettország, mely 500 ezer lakosa részint abból él fényesen, hogy bagó adót kér a nála bejelentett, de másutt nem adózó multiktól és ebben főszerepet vállalt isiászos miniszterelnökét még brüsszeli vezetéssel is jutalmazza?
    ….aztán mennyi fekete pont jár annak a filantrópnak, aki más országokat tesz tönkre bennfentes valutakereskedelemmel és ebből meg az embercsempészektől kapott “felettébb becsületes” pénzekkel megkeni a Brüsszeli 2/3 parlamentet? Ja, hogy az utóbbi magyar, tehát a mi bűnlajstromunkat húzza le?
    ….Hát akkor jogos is a lista második helyezésünk, ha a nagy Filantrópot is beszámították mihozzánk…

  2. A fejlett Nyugat “kiküszöbölte” a korrupciót, azzal, hogy intézményesítette, pl.alapítványi formában!
    Természetesen az alapítványi forma nem jelent egyben korrupciót, de gyanús ha politikus hozza létre!? (Lásd USA, Killary és a szivaros Billy esete!)
    Egyébként a fejlett Nyugaton is van korrupció, pl. a sógor-szomszéd országról egy rövid történet.
    Magyar munkaerőközvetítő cég minősített szakmunkásokat közvetít, 30-50 fő igénytől függően.
    A szerződést aláíró főnök 1 euró/fő/óra províziót kér a megállapodott órabérből! Lehet számolni: napi 8 euró x min.30 munkás x 20 munkanap x 12 hónap! Az ilyen esetek nyilván kimaradnak a Yuri által pórázon tartott AI felmérésből!?
    Másik példa a belga fogtündér, aki állítólag (?) egy off shore cégtől kapott nem kevés pénzt!
    Gondolom ez sem korrupció, miután a fogtündi Yuri megbízható barátjaként van nyilvántartva!
    https://www.politico.eu/article/guy-verhofstadt-linked-to-paradise-papers-company/

  3. A taposóakna gyártó Soros és maffia hálózata 3 dolgot biztosan tud: 1. Goebbels óta ismert propaganda fogás; ha valamit sokat hallanak az emberek, akkor azt egy idő után készek lesznek tényként elfogadni! (Idestova 10 éve „lőrinceznek” a fake neews médiájukban, így aztán, akik kizárólag csak ezekből tájékozódnak meg vannak győződve arról, hogy a Kormány velejéig korrupt!
    2. Az emberek politikai „emlékező képessége” – állítólag – 3 hónapig tart, azután, adott esetben, nem emlékeznek már arra sem, hogy ki lövette ki a szemüket! (Ez a magyarázata annak, hogy a részeges Gyurcsány és az Antidemokratikus Koalíciója még mindig politikai tényező lehet Magyarországon.) 3. Mivel a kizárólag az internetes médiából tájékozódok köre egyre nő – főleg a fiatalok között – egy kiélezett választási szituációban, mint amilyennek a 2022-as választás ígérkezik, behozhatatlan előnyre tesz szert az a fél, akinek a Facebook megjelenését nem blokkolják majd! (Erre a témára van „kihegyezve” az Avaaz nevezetű szervezete, amely majd a részeges Gyurcsányék törvénytelenül felépített adatbázisát felhasználva, elárasztja álhírekkel az internetes médiát…)

  4. A legkorruptabb a ballibcsi horda.

  5. A teljesítmény nélkül sunyin lapító emberek korrupciót kiáltanak, mert nem tudják elképzelni máshogy az érvényesülésüket. A korrupciót érzékelő index egyben a tehetségtelenségi indexe is lehet a véleményüket nyilvánítóknak. A bölcsészek, a szociológusok valósága egy bebeszélt valóság. Egy önmaguknak bebeszélt valóság.

    Az objektív értékelésen viszont érdemes lenne gondolkozni. Hogyan lehet általánosan tudomást szerezni a korrupció mértékéről anélkül, hogy konkrét korrupciós ügyeket lepleznénk le? Hogyan? Illetve hogyan lehet a korrupcióra vezető alkalmakat elkerülni/elkerültetni ? Hogyan?

  6. Érdekes volt végignézni a TI jogi igazgatójának tegnapi okfejtését a szektatévében.
    “mi tulajdonképpen csak összegezzük a külföldről kapott adatokat”
    ill.
    “objektív mérőszámok mivel olyan szervezetek állapítják meg, amelyek hitelességében nem lehet kételkedni”
    kb ezt volt a lényege.

    ÉRTHETŐ, NEM ?

    (olyanok akik nem is itt élnek, fogalmuk sincs mi van a hétköznapjainkban, nyögnek valamit “objektíven”)
    JA és a másik: ez a korrupciós index 2008-ban csak 44 pont volt, most 70.
    2008-BAN !!! 😀 😀
    Biztos azóta beletették a szegedi bírák teljesítményét is 😀 😀

  7. A Magyarországi korrupció javulását mutatja az MSZP-SZDSZ elszegényedése.
    Hatalom híján
    – nem jutnak az áfa csalások fekete pénzeihez,
    – nem férnek hozzá az Uniós támogatásokhoz, megszűnt az NFÜ kézivezérelt pénzosztása, VKSZI tanácsadó hálózata,
    – nincs minisztériumi tisztviselőknek, politikai aktivistáknak, akkora (bár még mindig túl nagy) oktatási pénz lenyúlási lehetősége, pl OKTAT Bt
    – nincs D.K. vezette PEA (Pályázati Előkészítő Alap) a pályázok megvágásáért,
    – a támogatások elosztásáért felelős szervezet ( NFT) nem Gyurcsótány, hanem a parlament alá van rendelve,
    – nincs a kezükben régiós nagyberuházás, nincs visszaosztás, pl Strabag,
    – nem tudják a közszolgáltatás eszközeit – országutak, erőművek – profitérdekelt külföldi társaságoknak juttatni, pl SUEZ, EON

    Sőt, még a nyugdíj megtakarítások és egészségbiztosítások külföldieknek történő magánosításából sincs több visszaosztás, nem lehet már ellopni a befizetések hozamát, és a tagoknak az inflációt alig elérő többletet fizetve, tőke befizetésüket csökkenteni, áttételesen extra nagy működési hányadot képezve.

    Ez bizony fájhat, a libsi-bolsi-náci politikai közösségeknek és az álcivil-álzöld terrorista társaságoknak, hiszen oda a zsákmány, a lét léje.

    Az pedig, hogy a közpénzek kezelését csak úgy tudják elképzelni, hogy azt ellopják, az bizony az Ő szegénységi bizonyítványuk.

  8. Vajon hány Mészáros egy Gyárfás vagy egy Kunos, vagy egy Puch?

    Leisztinger Tamás, Puch László, Kovács Mihály, dr Kunos Péter, Heisler András, Popper Péter, Princz Gábor, Grósz Károly, Faluvégi Lajos, Nagy Tamás, Józsa István, Sárközy Tamás, Sólyom László, Göncz Árpád, Fenyő János, Gyárfás Tamás, Portik Tamás, Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Szabó Iván, Szokai Imre, Magyar Bálint, Bálint András, Bodor Pál, Mesterházy Ernő, Gőgös Zoltán, Demszky Gábor, Seres István, Kecskés Lászlóné, Tarsoly Csaba, T. Péter 6 év, Gy. János 5 év, P.gyula 4 év, Czeglédy Csaba, stb, stb, stb

  9. Molnár József

    Az FB-s hozzászólások között van egy Elekes Boldizsár, aki azt írja, hogy a korrupció az maga az erkölcsi romlás! Szerintem is! Ennek az erkölcsi romlásnak a következménye, hogy a Karácsony Gergelyt megválasztották főpolgármesternek. Felsorolni is nehéz mindazokat a fejlesztéseket amelyeket Tarlós István főpolgármestersége alatt kaptak a budapestiek. Mégsem ez volt a döntő, hanem az, hogy ez a semmirekellő elsírta, hogy ha ő visszamegy Zuglóba, akkor őt ott (jó szoci szokás szerint) elássák.
    Ekkor úgy döntöttek a választók, hogy ne az ő lelkükön száradjon a karigeri halála.

  10. Tehetetlen Dodó

    Az egész “korrupció-érzet kutatás” nem más, mint egy magasabb szintre emelt weyerbélázás: ezek a nemzetközi hülyelibsi szervezetek és főképp magyarországi lerakataik a nap 24 órájában azzal foglalkoznak, hogy a média összes hullámhosszán korrupciót sikoltoznak a jobb sorsra érdemes magyar és külföldi publikum füleibe.
    Majd ezután felméréseket végeznek az általuk meghülyített libsik, prolik és egyéb agyhalottak között és megállapítják, hogy nagyon magas – no nem a korrupció mértéke! – hanem annak “érzete”.
    Ettől van, hogy méréseik szerint még a csodálatos Oláhország is fényévekkel előz meg bennünket – nem csoda, hiszen köztudott, hogy rakétaként száguldottak el mellettünk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük