Hétfőn kezdetét vette a Ligeti 100 fesztivál a Budapest Music Centerben, ahol világsztárok és a hazai kortárs zenei élet meghatározó előadói és szerzői tisztelegnek a száz éve született Ligeti György emléke előtt. Május 24-én szerdán a Lukács Miklós Cimbiózis Trió a Ligeti Ensemble tagjaival helyezi új kontextusba Ligeti Tíz darab fúvósötösre című művét, és mutatja meg, hogy a kortárs zene és jazz között sokszor igen vékony a határvonal. Interjúnkban Lukács Miklóst arról kérdeztük, mi alapján választott a zeneszerző gazdag életművéből, hogy mi menthető át a Ligeti-attitűdből, de a cimbalomművész arról is beszélt a 061.hu-nak, szerinte értjük-e Ligeti művészetét, egyáltalán nyitottak vagyunk-e a kortárs zenére.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Milyen formációval lép fel, és mi alapján választott a Ligeti-életműből?
Körülbelül egy éve tudom, hogy a Budapest Music Center koncertsorozattal készül a Ligeti-centenáriumra, amelyre nagy örömömre engem is felkértek. Első lépésként meghallgattam majdnem az összes Ligeti-művet, szóval alaposan beleástam magam a munkába. Kerestem, hogy mely korszakának mely műve az, amely legjobban megérint, és inspirálhat egyfajta XXI. századi improvizációs játékmód formájában. Ami a leginkább felkeltette az érdeklődésemet, és amelyre végül a választásom esett, az a Tíz darab fúvósötösre című darabra. Egyrészt, mert egy káprázatos, de igen nehéz műről van szó, igazi kihívás eljátszani. Másrészt olyan szöveteket, zenei íveket tartalmaz, amibe beleláttam egyfajta, a tételeket továbbvivő, vagy azoknak előzményt nyújtó improvizációs lehetőséget. A művet a Ligeti Ensemble fafúvós művészei játsszák és társként a Cimbiózis trióm csatlakozik.

Fontos szempont volt, hogy érintetlenül hagyjam a kompozíciót, amelyet a mester 1968-ban alkotott, azzal viszont elkezdtem játszani, hogy bizonyos tételek alá, fölé, tehát hangulatuk erősítéseként mit tudunk nyújtani a triómmal. Mondhatnám úgy, hogy magában a darabban kiegészítő, színező funkciót látunk el, a tételeket pedig a karakterükhöz illő improvizációkkal kötjük át, vagy épp ellenmegyünk annak.

A művet továbbgondoltam egy hosszabb történetté, amelyben rengeteg szabadzene van. Egy olyan formában gondolkoztam, ahol a megírt anyag és a mi improvizációs technikáink az elejétől a végéig azonos ívet járnak be, de egy bővebb történést jelenítenek meg.

Ligeti a XX. század egyik legizgalmasabb zeneszerzője, aki kerülte a művészetelméleteket, inkább arra törekedett, hogy folyamatosan újraalkossa a zenei nyelvét, a darabjaiban újabb és újabb problémákra keresse a megoldást. A progresszivitása persze olykor elutasítást eredményezett, a Szimfonikus költemény 100 metronómra című művének sugárzását például megtagadta a tévé. Ön szerint mi az, ami átmenthető ebből az attitűdből, illetve mit és miért érdemes átmenteni belőle?
A XX. század első felének egyértelműen Bartók az emblematikus figurája klasszikus zenei tekintetben, ő tette világhírűvé a magyar népzenét, a magyar zenét. A XX. század második felében pedig Ligeti György, Kurtág György és Eötvös Péter szereztek világhírt egyrészt a magyar kultúrának, másrészt pedig egy saját zenei nyelvnek. Ligetinek több korszaka is van, s habár egyik a másiknak az ellentéte, akár a megtagadása is lehet, a saját kompozíciós karakterét megtartja, mint például Sztravinszkij.

Ligeti György művészete és gondolkodása egyértelműen hat a mai kor zenei világára, és nemcsak a kortárs zenére, hanem mindenféle zenére, például a jazzre is.

Hogy egy másik egyszerű példával éljek, a ma igen közkedvelt ambient műfaja meglátásom szerint Ligetitől ered: az a fajta mikropolifonikus gondolkozás, amit Ligeti annak idején felfedezett és kidolgozott, abszolút tetten érhető a ma nagyon közkedvelt ambient zenében. A ‘80-as években Ligeti érdeklődni kezdett a Szaharától délre fekvő afrikai népek zenéje iránt – ez a komplex ritmusvilág megfigyelhető a műveiben -, de ha Európát tekintjük, foglalkoztatta például Korzika, vagy Albánia polifonikus zenéje is. A worldmusic fesztiválokon pedig ma ott vannak ezek a népzenék, amelyekből a klasszikus zene, vagy akár a jazz is merít. 

A kortárs jazzben mennyire érezhető, látható Ligeti hatása?
A mikropolifonikusság, a poliritmikus  gondolkozás, a tonalitás újszerű alkalmazása tekintetében mindenképp. Másrészt a jazz zenészek is bátran mernek kísérletezni, már csak azért is, mert a jazz eredendően egy ilyen műfaj. Amerikában és Európában különböző underground együttesek foglalkoznak Ligeti és Kurtág-művekkel, de Ligeti hatása a kortárs elektronikus zenében is érezhető, a zaj, a zörej , egy hang rezgésével való játék. Egyre több fesztivál épp erre a zenei gondolkodásra helyezi a hangsúlyt, igaz, Magyarország ebből egyelőre nem sokat tapasztal.

Gőz László, a BMC igazgatója fogalmazott úgy, hogy “azért dolgozunk, hogy a 20. század kortárs zeneszerzői a 21. század klasszikusaivá váljanak.” Ön szerint hol járunk ezen az úton? Mi kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon?
Gőz László munkája, hite és ereje csodálatra méltó. Visszatérve a kérdéshez, a klasszicizálódáshoz szerintem elsősorban idő kell. Mácsai Pál  jut eszembe most (Lukács Miklósnak És Mácsai Pálnak van egy közös Örkény-estje – a szerk.), aki úgy idéz Örkény kapcsán – azt hiszem Nádas Pétertől – , hogy bár Örkény nem elég régi ahhoz, hogy klasszicizálódjon, viszont már kortársnak sem nevezhető, szóval egy “tetszhalott” állapot jellemezhetné, de nem így van. Hányszor mondjuk ma, hogy ez egy örkényi helyzet! A művészetben ez a “tetszhalott” állapot zeneszerzőkre, így Ligetire is érvényes lehetne, aki még nincs húsz éve, hogy meghalt. Viszont ha belegondolunk, hogy mennyit játsszák és mennyi műfaj, komponista és előadóművész inspirálódik belőle, akkor abszolút azt érzem, hogy jelen van. Örkény itthon van jelen, Ligeti pedig a világban, mivel a zenében nem létezik nyelvi akadály. Ő olyan dolgokkal foglalkozott, amelyeket kicsit később fedezett fel a világ, és később kezdett különböző műfajokba beszivárogni a hatása. Ahhoz, hogy valaki klasszikussá váljon természetesen idő kell, és persze folyamatos jelenlét. Ez Kurtág Györgyre ugyanúgy jellemző, aki hála Istennek még velünk van, ebben az évben 97 éves.

Ligeti vagy Kurtág művei aktív és színes repertoárt nyújtanak a koncertpódiumoknak, sajnos azt kell mondanom, hogy főleg külföldön. Remélem, hogy a Ligeti 100 programsorozat kicsit változtat ezen, és segít abban, hogy rákerüljön a fókusz e gazdag és igen izgalmas életműre itthon is.

Nem vagyunk elég nyitottak Ligetire, vagy Kurtágra? Nem értjük az ő művészetüket?
Nehéz erre választ adni. Képesek lennénk érteni, ha előtérbe hoznánk a műveiket, ha folyamatosan ott lennének a koncertpódiumok repertoárján. Fel kellene mérni a zsenialitásukat, értékelni a tudásukat, és a világ zeneművészetére gyakorolt hatásukat. Egy olyan globális időrendi vonal részei, ami a legnagyobb szerzőktől, gondolkodóktól ered. A mérleg nyelve sokszor billen rosszul hazánkban, ami az igazi művész vagy művészet megítélését illeti.

Cimbiózis Trió: Lukács Miklós, Orbán György és Baló István (Fotó: Zeneakadémia)

Pár műfajt tudok példaként hozni, ami a világhírre képes itthonról, tehát valós alapja lehetne a széleskörű ismertségre és támogatásra: a népzene, a kortárs zene és a jazz. Ezekben a műfajokban a hagyományunk ápolása mellett erősen jelen van egy innovatív, akár progresszívnek nevezhető irány. Ezt kellene először felfogni, aztán értékelni és a megérdemelt helyére emelni idehaza.

Nagyon érdekes, hogy az emberek foglalkoznak az aktuális politikai helyzettel, az aktuális gazdasági helyzettel, az aktuális buszjárathoz, forgalomhoz alkalmazkodik az életünk, az aktuális munkahelyünkre járunk be, de miért nem hallgatjuk meg az aktuális zenét, ami mondjuk nem a töménytelen mennyiségben arcunkba tolt populáris zene? Persze lehet ilyenkor mondani, hogy az előbb felsoroltak hatással vannak életünk alakulására. Véleményem szerint az értékes, gondolatébresztő zene éppúgy hatással lehet ránk, befolyásolhatja életünk alakulását. Némi szenzitív készség persze szükséges hozzá. Színházba eljárunk, három hónapra előre elfogynak a jegyek, sokszor olyan előadásokra is – mondom ezt kicsit irigykedve -, amelyek kortársak, progresszívek, provokatívak és vitákat gerjesztenek. Erre nyitott a közönség, a koncerttermekben viszont inkább a teljes biztonságra törekednek a hallgatók. Nincs bennük az a fajta a kíváncsiság, nyitottság, legyen szó kortárs zenéről vagy akár jazzről. Pedig az igazi csodák ezeken a koncerteken történnek, mert nagyon maiak, aktuális problémákat feszegetnek, gondolkozásra késztetnek, csakúgy, mint egy kortárs darab egy színházban. Igaz, a zene árnyaltabb világ, a kortárs zenéhez pedig lehet, hogy picit több idő kell, de megéri befektetni.

Fotó: Horváth Péter Gyula