Most elérkezett az idő, hogy ismét a Honvédelmi Minisztériumba integráljunk mindent, és magát a minisztériumot is a honvédelmi és haderőfejlesztési programhoz igazítsuk.

Az államtitkár kifejtette: szakmailag erős minisztérium nélkül nem lesz erős honvédség, és nem lesz sikeres honvédelmi és haderőfejlesztési program. A háború sok mindent megváltoztatott, Magyarország a béke rendezését sürgeti, és megítélése szerint az EU-nak is ebben kellene szerepet vállalni. A nyugati fegyverszállítások azonban épp a háború elhúzódását okozzák.

Korábban a PestiSrácoknak arról beszélt, hogy Magyarország felkerült a világ hadiiparának a térképére és a haderőfejlesztés tekintetében is a NATO-ban az elit klubba tartozik

A békéhez erő kell, amit a hadiipar és a katonák garantálnak

Maróth Gáspár kitért arra, hogy a jelenlegi védelmi költségvetés több mint 40 százalékát a haderő fejlesztésére fordítják; békeidőben a honvédelmi kiadások 20–30 százalékát kell technológiai fejlesztésre fordítani. Miután egy teljesen lefegyverzett Magyar Honvédséget kell újjáépíteni, ezért nagy kihívás annak a meghatározása, hogy milyen forrásokat tudnak erre a célra fordítani. Ezért a honvédelmi költségvetésen belül jelenleg fajsúlyosabbak a technológiai fejlesztések. Korábban a PestiSrácoknak arról beszélt, hogy Magyarország felkerült a világ hadiiparának a térképére és a haderőfejlesztés tekintetében is a NATO-ban az elit klubba tartozik. A Pesti TV műsorában pedig kifejtette: véleménye szerint a negatív paradigmaváltás akkor volt hazánkban, „amikor egy 250 ezer fős haderő lecsökkent a tizedére. Ehhez társult egy politikai elszigetelés, ami a leépítést is hozta magával. Majd ezt követte az, amikor 2015-ben szembesültünk a migrációs problémával.”

Reális veszély volt arra, hogy katonai veszély fenyegeti az országot; aki azt mondja, hogy ez nem így van, az politikai kalandor

– fogalmazott korábban a Hír TV műsorában.

Maróth Gáspár fegyverzeti igazgató 2016-tól kapcsolódott a haderőfejlesztésbe, a vele készített interjúkat ide kattintva olvashatja el a PestiSrácok.hu oldalán. A legfrissebb információkat pedig a Hightechforce közösségi oldalon találják a védelmi fejlesztésekről.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu