A magyar pornóipart is megihlethetné az az alázás, amit Gulyás Gergely adott a 444.munkatársának


Egyszerű, mint a ruhafogas és kemény, mint a kád széle. Nagyjából így tudnánk jellemezni a 444. Czinkóczi Sándor névre hallgató munkatársát, aki nagy mellénnyel állt bele a Miniszterelnökséget vezető miniszterbe a kormányinfón, de olyan alázásban volt végül része, hogy még a mellette ücsörgő Telexes elvtársa is kiröhögte, a magyar pornóipar pedig jobban teszi, ha árgus szemekkel figyeli, hogyan néz ki egy olyan alázás, amire 2,5 millió szavazó gerjed. Sanyika a menet végén köpni, nyelni nem tudott, ahogyan mi sem, hiszen sírva röhögtük ki a szakma nagy igazságkereső morálbajnokát, aki ezúttal antiszemita köpenybe szerette volna bújtatni Gulyás Gergelyt. 

A 444.hu munkatársaitól már megszokhattuk, hogy a klaviatúra biztonságában nagyon szeretnek erősen fogalmazni, bírálni, cikizni másokat. Személyesen ez a vakmerő bátorság azonban nem mindig valósul meg, pedig feltehetően kisördögként érzik a vállukon főszerkesztőjük, a fityma rabbizós Uj Péter erőteljes nyomásgyakorlását, aki egyébként maga is egy papírtigris bátorságával van megáldva az eddigi tapasztalatok szerint. 

Ifjú munkatársát Péterünk, ma az elé a kihívás elé állította, hogy menjen el a kormányinfóra, legyen lazán flegma, amolyan pólós gyerek és egy-két bemelegítő kérdés után húzza rá az antiszemita lepedőt a Miniszterelnökséget vezető miniszterre azért, mert kitűntette a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével Siklósi Beatrixot, a Kossuth Rádió csatornaigazgatóját eddigi munkásságáért. Azt a Siklósi Beatrixot, aki ellen antiszemita vádakat fogalmazott meg több baloldali orgánum is. A 444. munkatársa szerint viszont, ha a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, akkor most miért tüntették ki Siklósit? Teszi fel a kérdést az az újságíró, akinek főnöke a munkatársainak szánt e-mail tárgyaként azt írta: buzik, zsidók, vegetáriánusok kíméljenek. Egy másik alkalommal pedig fityma rabbizott, kok zsidózott vagy épp judeopatázott. 

Gulyás Gergely kezdetben ész érvekre próbálta rávilágítani a laza, mégis menő pólós gyereket, miszerint Siklósi munkássága kimagasló, a 2006-os áldozatok mellett is kiállt abban az időszakban amikor a jogállamiság hazánkban, kis túlzás nélkül, de tulajdonképpen ködként szállt fel. Erre Sanyi már kicsit makogva, de még mindig kereste a kákán a csomót, hiszen fityma rabbizós, kok zsidózós főnöke ezt kérte tőle, de agyban látszik, hogy már ő is elvesztette saját fonalát. Végezetül Gulyás -a további értetlenkedés lezárásaképpen – szellemi fölényével jobban megalázta Sanyit a plénum előtt, mintha szegecses ostorral esett volna az újságíró farának. Pedig csak annyit kérdezett Sanyitól, hogy becsüli-e Winston Churchillt? Ezzel akarta ugyanis gondolkodásra sarkallni a szakma neves képviselőjét, de hiába. Mivel a meglepetéstől válasz aligha érkezett és már a Telexes elvtárs is kacarászott a szomszédságában helyet foglaló kolléga szenvedésén, Sanyi addig habzó szája kiszáradt, és némaságba burkolózott. A kegyelemdöfést pedig Szentkirályi Alexandra adta meg neki azzal a kérdéssel, hogy: mehetünk tovább? Minden pillanatát imádtuk.

(A jelenet 1:11:10-nél kezdődik.)

 


  Nyilvánvaló Kapitány

7 hozzászólás

  1. Ezen a linken valóban megtekinthető a Cinkóczi-gyerek szólózása 1:10-től:
    https://www.youtube.com/watch?v=Z165jim0Kiw
    A Siklósizás 1:13-nál kezdődik.

  2. Czinkoczi te mikor felszólalsz, fingod sincs hogy miröl beszélsz, nem zsenánt neked, hogy minden megjelenésedkor már mindenki téged röhög. Miért tartanak téged a 444-nél, hogy csak fizessenek neked. Nincs egy normális hozzászolásod csak kiröhögteted magad és lejáratod a 444-e,t is.

  3. Szépen besült a hülye gyerek Churchillnél. 🙂
    Tényleg oltári nagyot égett.

  4. Gulyás Gergely sziporkázott a tőle megszokott visszafogott hangon, de ahogy lezárta az egész megaláztatását ennek a ficsúrnak, az volt a csúcs. Csak annyit mondott: “..akkor inkább olvassa el Churchill életrajzát…”

  5. csakafidesz

    Ha minden antiszemita olyan szelid ember lenne, mint Siklósi Beatrix. Szóval nálunk komoly antiszemitizmus jelenleg nincsen, legfeljebb verbális szinten folyik nlhány megjegyzés erejéig. Nyugat Európában veszélyes kimenni tradicionális zsidó öltözékben az utcára, nálunk senki sem reflektál erre. Mikor is volt itt komoly antiszemitizmus? Ja, mondjuk az 1930-as évek második felében, mokpr bementek a Király utcai zsidó kereskedőhöz és husángokkal szétverték a berendezést. Feleim, ebben a boldog országban tettleges antiszemita bűncselekmény nem fordult elő már sok-sok éve. Senkit sem vernek meg az utcán, mert zsidó. Sőt, nem is kiabálnak utána.. A TEV évente alig néhány ügyet talál, azok is csak szájaskodások. Én személy szerint örülök annak, hogy a TEV-nek kevés a munkája, mert elég rosszul tűröm az elhunyt édesapámra tett megjegyzéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük