A Magyar Szocialista Pártban meg sok a csőlakó görény


Kell legyen a kimondott szavaknak következménye!

Az elmúlt években a kormánypártiak ellen felsorakoztatott töménytelen mennyiségű, jórészt teljesen alaptalan vádaskodások prémium terméke az „ellenfél dehumanizálása” című sopánkodás volt. Azzal vádolta a haladó sajtó és a nyugatosan művelt belvárosi értelmiség az ún. fideszeseket, hogy a politikai ellenfeleiket ellenségnek tartják és nem tekintik embernek, és innen egyenes út vezet a fizikai likvidálásukhoz. Mindenki magából és a saját szakmai múltjából indul ki, ugyebár… A legaljasabb kiadványok egyenesen a 20 évvel ezelőtti ruandai népirtáshoz hasonlították a Fidesz kommunikációját, a párhuzamot pedig abba erőltették bele, hogy Ruandában az RTLMC nevű állami rádióban a műsorvezetők rendszeresen csótánynak, patkánynak, kígyónak nevezték a tuszikat és bozóttisztításra, rovarirtásra ösztönözték a hallgatókat. Eredmény: 800 ezer tuszit öltek meg a paroxizmusig hevített hutuk a polgárháborúk során, jórészt szervezetlenül, háztáji megoldásokkal.

Bangóné Borbély Ildikó lepatkányozott 3 millió magyart, pusztán azért, mert nem úgy voksoltak a tavalyi választáson, ahogy ő azt elvárta volna. Nem a távoli Brüsszel ellen harcra buzdított, nem a Föld túlsó végén, Long Island-en lakó Soros Györgyöt plakátozta ki, hanem a szomszédok, az ismerősök, a rokonok ellen uszította híveit. A legaljasabb polgárháborús uszítást követte el, amire nem lehet mentség az sem, hogy félreértették, nem így gondolta. A csodálkozó (és némileg undorodó) műsorvezetők kérdésére megerősítette, hogy ahogyan Budapesten gondot okoznak a patkányok, úgy vidéken még inkább, mert vidéken nagyon erős a Fidesz.

Kell legyen a kimondott szavaknak következménye!

Múlt héten pont egy patkányos metafora miatt távoznia kellett Braunau-am-Inn FPÖ-s közgyűlési képviselőjének, pedig ő nemcsak a migránsokról írt patkányként, hanem az osztrákokról is. Tulajdonképpen csak egy állatmesét, egy fabulát követett el meglehetősen színvonaltalanul, ám mivel a város leghíresebb szülöttje sajnálatos módon Adolf Hitler, mennie kellett.

Bangóné Borbély Ildikónak is mennie kell!

És miközben megy, meg kell dobálni szarral, mint Cerseit a Királyvárban, hogy a többiek okuljanak a példájából.

Azoknak a médiumoknak, aki ma cinkosan hallgatnak, pedig a ruandai népirtás 20. évfordulóján másról sem cikkeztek, mint a hutuk és Fidesz közötti párhuzamokról, azok is mehetnek Bangóné Borbély Ildikó után!

Vagy ezentúl bátran hívhatjuk őket csőlakó görénynek.


  Nyilvánvaló Kapitány

14 hozzászólás

  1. Tehát nem az a vándorpatkány, aki tömegestül végigvonul két kontinensen, és szeméthegyeket hagyva özönlik Európa leggazdagabb portái felé, hogy élősködjön, s nem az a patkány, aki belemar abba a kézbe, amely eteti, nem az a patkány, akit megvédenek kerítések a vándorpatkányok gyilkos tömegeitől, de nemhogy megbecsülné a biztonságot mind területi, mind politikusi megélhetési szempontból is. Nem az a patkány, amelyiknek semmi kifogása az ellen, hogy területén (országában) idegen invazív fajok mindent, akár őt magát is elpusztítsanak, sőt még le is bontaná parancsra, némi maradék koncért a védőkerítéséket…
    Nem. Azokat a százmilliókat nevezi patkánynak, akiknek csak az a bűnük, hogy saját földjükön, mások leigázása nélkül, és munkából akarnak békében élni.
    Hát ezekre a baloldaliakra a még a patkány szó is dicséret lenne. Egyrészt mert a patkánynak van gerince, van felelősségtudata az utódai jövője irányában, sőt van bátorsága harcolni a beözönlő vándorpatkányokkal szemben, hogy területét védje.
    Ha így vesszük a görény és a patkány is magasabbrendű. Eme nem-patkányokra, kik a hatalomért bogárként fetrengeni is hajlandóak, a még a csótányhoz hasonlítás is dicséret lenne.
    Mi akár büszkék is lehetünk, hogy legalább a gerincesek családjába tartozunk és nem a hazátlan-házatlan nyálkát húzó gerinctelen puhatestűek fajába.

  2. “Vagy ezentúl bátran hívhatjuk őket csőlakó görénynek.”
    Ne hívjuk! Nevezzük! ?
    Hívja őket
    Szép rágcsáló ez a Bingóné.
    Íme, ez is egy durva jó kép:
    Josephoartigasia monesi.
    Érdemes rákeresni.
    Afféle Bingóné ősfos-szília.
    ?

  3. Rohoska István

    Nem hívhatjuk őket csőlakó görénynek, mert mi kultúremberek vagyunk. Ugyanakkor a balliberálisok ámokfutása ellen mielőbb tenni kell.

  4. Bungóné egy Tordai Bence osztályú “politikus”

  5. Köszi, kedves Lupus, a fáradozását. Már azt hittem, bennünk van a hiba, hogy folyton ugyanazokat a szövegeket látjuk bemásolni bárhova a MK, magyarul: Mamármengintanyakunkon Közkedveltünktől, tök függetlenül attól, hogy van-e valami köze az előtte szólóhoz. Csak az a fontos, másik álnevén GG vagyis Gőgös Gúnár Gedeonunknak, hogy működjön, lehetőleg még a kommentek sora elejére utólag napokkal, hónapokkal valaki után odabiggyesztve a válasz gomb.

    Bajba is lenne a MK (vagyis Mindenkit Kioktatok) közkedveltünk, ha lefagyna a “Válasz” gomb.

  6. Szerintem, aki embereket patkánynak nevez, nem méltó arra, hogy részt vegyen a közéletben, akár baloldali, akár jobboldali az illető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük