Az életpárti és az életellenes erők küzdelmét bemutató sorozatom mai fejezetében a kultúra szerepéről ejtek szót. A kultúráéról, amelynek jelentősége felbecsülhetetlenül nagy, hiszen a társadalom nézetrendszerének kialakítására és formálására elsősorban ez a terület jelenti a kulcsot. Ezért van hatalmas szerepe annak, hogy ki szab irányt a kultúrának, ki tud annak a zászlaja alatt eszmeiséget, gondolatvilágot terjeszteni, népszerűsíteni, elfogadottá tenni, illetve mely alkotók, művészek alkotását, teljesítményét teszik kiemeltté és helyezik előtérbe. A kultúra mindezek okán a nemzettudat és az évezredes értékek egyik legfontosabb őrzője is, ezért számít az életpárti-életellenes harc kulcsfontosságú területének.
Bár lehet tagadni, lehet nem tudomást venni róla, mégis tény, hogy a kultúra irányításáért Magyarországon valóságos háború zajlik, immáron szűk másfél évszázada. A folyamatot sokan nemes egyszerűséggel csak „kultúrharcnak” nevezik, ami a helyzetet látva igencsak találó kifejezés. Ez a harc a zenétől kezdve a színházi életen és a filmművészeten át egészen az irodalomig és a sajtóig a kultúra minden területén jelen van, ám miután ennek a folyamatnak napjainkban a leglátványosabb terepe a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül zajló eseménysor, és ami mögötte van, ezért elsősorban az SZFE-ügy hátterének megvilágításával szeretnék szólni a kultúra identitásformáló jelentőségéről, valamint arról is, hogy miért lenne életbevágóan fontos végre újrateremteni a keresztény erkölcsiségű, magyar identitású kultúrát és annak kiemelt, vezető szerepet, totális hegemóniát adni!
Idegen szellemiség tört utat a kultúrában
A kultúra szerepe a nemzeti és a nemzetellenes erők küzdelmében nem újkeletű dolog, sőt, immáron több, mint száz évre visszatekintő múltja van. Az 1800-as évek utolsó szakaszában jelent meg a magyar kultúrában egy új irány. Olyan irány, amely a sok évszázados hagyományokkal, a Balassi, Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Kisfaludy, majd Petőfi, Arany, Vörösmarty, Jókai és a többiek nevével fémjelzett, alapvetően nemzeti elköteleződésű irányultságától merőben ellentétes volt.
Ez a félelmetes erővel felemelkedő új erőtér szellemiségében és gondolatiságában egyaránt homlokegyenest mást képviselt, mint amit az előbb felsorolt nagyságaink. Emiatt vált a kultúra – amely addig egységes volt, egységesen nemzeti irányvonalat képviselt, nemzeti gondolatokat tűzött a zászlajára – úgymond hadszíntérré. Hiszen az eredeti szellemiséget képviselők, a nemzeti érdekek szószólói értelemszerűen egyre kevésbé tudtak egy platformra kerülni azokkal, akik az addigiaktól eltérve, az értékrendet átalakítva, sokszor megcsúfolva, kozmopolita és/vagy bolsevik érdekek kiszolgálóivá tették a kultúrát, az irodalmat, a színházakat és a sajtót.
Külön említést érdemel, hogy a sajtó éppen ebben az időszakban indult hatalmas fejlődésnek nálunk, és mivel mindez éppen egybeesett az új kulturális erőtér rohamos megerősödésével és terjedésével, Magyarországon az a sajátos helyzet jött létre, hogy a sajtó szinte az első pillanattól fogva elsősorban a kozmopolita, s mint a legújabb kutatásokból tudhatjuk, szabadkőműves hátterű erők kezében volt. A nemzeti érdekekért következetesen síkra szálló sajtó idehaza sajnos a kezdetektől fogva kisebbségben van.
A Világ című napilap 1910-ben indult Budapesten és egyike volt a kozmopolita, majd később bolsevik érdekeket szolgáló sajtótermékeknek. Mögötte a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Galilei Kör, vagyis a keresztény- és nemzetellenes szabadkőművesség állt. Az 1911. január 8-i címlapon Galileo Galilei dicshimnusza, valamint az egyetemes magyar kultúra gúnyos bírálata olvasható. Utóbbit Jászi Oszkár jegyzi. Forrás: Arcanum Adatbázis
Tovább tetézte a bajt, hogy ez az idegen erő olyan hatalmas mértékben nyert teret a kultúrában, hogy különösen a városi környezetben – amely polgárosodottság terén magától értetődően jóval előrébb járt, mint a vidéki Magyarország – szinte teljes egészében átvette a vezető szerepet. Alig néhány évtized leforgása alatt – sportnyelven szólva – átvette a vezetést az idegen szellemiségű kultúra az eredeti, magyarral szemben. Ennek eredményeként rövid idő alatt a magyar néplélektől idegen, kozmopolita szellemiség lett a normális, az irányadó, miközben a magyarság, a nemzet sorsáért aggódó, témájául azt választó alkotások a különcök…
Népi-urbánus ellentétből nemzeti-liberális, azaz életpárti-életellenes szembenállás
Mivel a téma, a mondanivaló és a megközelítés szükségszerűen elválasztotta egymástól a két tábort, innen gyökerezik a később népi-urbánus ellentétként emlegetett különállás is, amely mára liberális és nemzeti kultúrára válik szét, és persze ez az oka annak is, hogy – bármennyire kívánatos és szerencsés volna is egyébként, ha megtörténne – lényegében lehetetlen és értelmetlen dolog arra várni, hogy teljes vertikumában egységesül a magyar kultúra.
A két tábor tagjainak ugyanis teljesen más a nyelvezete, mások a prioritásai, lényegében csak annyi a közös nevező, hogy mindkét tábor magyar nyelven ír, magyar nyelven alkot. Ez persze komoly összekötő kapocs lehetne, ám mégis nagyon kevés, ugyanis ami az alkotás tartalmát, mondanivalóját, művészileg kódolt vagy nagyon is nyílt üzeneteit illeti, lényegében egy egész világegyetem választja el egymástól a kulturális élet két szekértáborát. A távolság olyan nagy, hogy a hídépítés lehetősége több, mint kérdőjeles lenne még akkor is, ha mindkét fél részéről egyértelmű szándék mutatkozna erre. Ám ilyen szándékról szó sincs…
És azt is ki kell mondani, hogy ha a legelemibb kérdésekben sincs közös nevező, ha a liberális oldal már a „nemzet” szó leírásától is rosszul van, mert abban – minden ok nélkül – ordas eszmék megjelenését vizionálja, sőt, olykor egyes alkotóik, szerzőik, művészeik kifejezetten nemzetgyalázó alkotásokkal rukkolnak elő, akkor bizony nem is nagyon van ok a hídépítésre. Még a békés egymás mellett élés sem várható el akkor, amikor azt látjuk, hogy a liberálisok a rendkívül magas lovukon ülve bennünket maximálisan lenéznek, a nekünk fontos dolgokat megvetik. Hiába telt el már a rendszerváltozás óta is három évtized, a felállás ma is úgy néz ki, hogy mindenben ők akarnak irányadók lenni, mi pedig örüljünk a morzsáknak, amelyeket nagy kegyesen elénk tesznek… S bár 2010 óta végbement némi kiegyenlítődés, a szélsőségesen liberális – s ezáltal szükségszerűen nemzetellenes oldalt szolgáló – kultúrterror továbbra is tort ül a nemzeti kultúra felett.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), mint állatorvosi ló
A kultúrharc leghangosabb és legnagyobb visszhangot kiváltó „csatatere” napjainkban az SZFE-ügy, vagyis a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajló hercehurca. Aki azonban azt hiszi, hogy a színinövendék-képző csak most számít harcterületnek, az nagyot téved. Korábban is szükségszerűen az volt, ugyanis vezetősége a kommunizmusban is döntően idegen szellemiségűekből állt.
Csurka István író – aki dramaturg-szakos hallgatóként 1952 és 1957 között járt az SZFE elődjébe, a Színház- és Filmművészeti Főiskolára – a következőképpen emlékezett vissza az akkori vezetésre a 2006-ban megjelent, „Az esztéta” című kötetében:
„Simon Zsuzsa férjével, Mányai Lajossal, a kiváló színésszel Nagyváradról jött fel az oroszok bejövetele után. … Élet-halál ura volt 1956 nyaráig, amikor mindenütt megroppant a hozzá hasonlók hatalma. Helyettese Redő Ferencné volt, ketten együtt nőben testesítették meg Rákosit és Gerőt. Redőné nem volt szakmabeli, csak pártmegbízott, valószínűleg ávós. Simon Zsuzsa művészetéről sem tudott senki semmit, művészi tekintélyét is erőszakosságával, gonoszságával tartotta fenn. Napirenden volt a tanárok és a diákok kirúgása, eltávolítása. Simon Zsuzsa olyan színészegyéniségek felett regnált, mint Lehotay Árpád, Básti Lajos, Sulyok Mária vagy a rendező Gellért Endre, és olyan párttekintélyek és hatalmasok viselték el, mint Major Tamás. Törpe uralkodott óriások felett.”
Csurka István drámaíró 1952 és 1957 között járt az SZFE elődjére, ahol a forradalom idején a Nemzetőrség vezetője is lett. Már hallgatóként átlátta, hogy mi zajlik a kultúra egyik legfontosabb fellegvárában, s ezt később irodalmi műveiben és közéleti publicisztikáiban több ízben meg is írta. Fotó: Fortepan/Hunyady József
A helyzet Simon Zsuzsa után sem lett sokkal jobb: Meruk Vilmosról, aki az 1960-as években volt vezető tanára az intézménynek, például a portálunkon megjelent írásból kitűnik, hogy talán még vonalasabb, elkötelezettebb bolsevik volt Simon Zsuzsánál is.
Ami a rendszerváltás utáni időszakot illeti, el lehet mondani, hogy jórészt ugyanez a szellemiség tartotta a kezében továbbra is az intézményt. Ascher Tamás, Máté Gábor vagy éppen Gothár Péter – akiknek a neve évtizedeken keresztül fémjelezte a Színművészetit – éppen ugyanazt a magyar néplélektől teljesen idegen értékrendet vitték tovább, amelyet a Simon Zsuzsa-, Meruk Vilmos-féle vonal is képviselt. Ki kell persze hangsúlyozni, hogy a személyek terén nem lehet általánosítani, sem az SZFE, sem pedig a kulturális élet egyéb vonatkozásaiban. Általános következtetés csak a szellemiség fő irányvonala kapcsán vonható le, amely egyértelműen liberális, s amelyben még napjainkban is kisebbségben van a nemzeti oldalhoz sorolható művészek, alkotók szerepe és súlya.
Mi áll az SZFE-botrány hátterében?
Ezzel el is érkeztünk oda, hogy megpróbáljuk megfejteni: mi áll a Vas utcai események mögött valójában? Mert a történet nyilvánvalóan nem arról szól, mint amit a fiatalokkal az éterbe kiabáltatnak. A dolog igazából és mindenekelőtt arról szól, hogy egy rendkívüli fontosságú felsőoktatási intézmény kinek a kezében lesz a jövőben? Marad-e ugyanannak a klikknek a kezében, amely a simonzsuzsai és merukvilmosi vonalat képviseli ma is, és amely – a sors kifürkészhetetlen akaratából és a nemzeti oldal gyengesége, nemtörődömsége folytán – a 30 éve lezajlott rendszerváltozás ellenére meg tudta tartani magának a színészképzés hazai fellegvárát, vagy pedig végre nemzeti szelek is fújhatnának a Vas utcában, és az ott diplomát szerző fiatalok ilyen szellemiséggel is találkozhatnának a színművészetin töltött éveik során?
Ez a nagy kérdés, és itt keresendő az SZFE-ügy valódi mögöttese.
A színművészeti jelentős intézmény, a magyar művészeti életben az egyik legjelentősebb, és éppen emiatt jóval több, mint egy felsőoktatási intézmény.
A színművészeti és annak birtoklása egy jelkép, méghozzá nagyon komoly jelkép. Annak a jelképe, hogy vannak helyek, vannak területek, amelyet ez az erőtér, illetve annak előretolt hadtestjei – a napjainkban liberálisnak titulált, belterjes, belpesti „művészvilág” – semmilyen körülmények között nem adhat át a nemzeti oldalnak. Különösen teljes egészében. Nemcsak a színművészeti tartozik persze ide, hanem a legfontosabb fővárosi kőszínházak is, amelyek szintén ennek a körnek a kezén maradtak a rendszerváltozás óta eltelt 30 évben.
Ezek védelme, minden eszközzel való megtartása kulcskérdés a balliberális, életellenes erőtér számára. A szóban forgó intézmények ugyanis komoly bástyák, afféle hídfőállások is, amelyek egyszerre szolgálnak munka- és kifizetőhelyként, a leendő színművészek befolyásolásának, elköteleződés-kialakításának helyszíneként és a liberális értékrend terjesztőjeként is.
Amíg a Színház- és Filmművészeti Főiskola a Rákosi-korszakban a bolsevista ideológia terjesztésének egyik legfontosabb fellegvára volt, addig napjainkra a szélsőségesen liberális, életellenes, ezáltal pedig szükségszerűen keresztény- és nemzetellenes gondolatiság – Csurka István zseniális jelzőjét idézve: az „Ascher-Café” – központja. A körhöz tartozók természetesen „védett személyek” voltak mindig és azok ma is.
Amíg a bolsevizmusban a bigott kommunista elköteleződés alapból is védelmet jelentett és hatalmat, pozíciókat biztosított, manapság a liberális értékrend nyílt vállalása és képviselete jelenti a „védettség” biztosítékát. Amely természetesen nyakon van öntve a szólás- és a művészi szabadság hangsúlyozásával, miközben a dolog arról szól, hogy csak a magukéval egyező világnézettel képesek azonosulni, s ennek védelmét ez a kör el is várja saját tagjaitól.
A dolgok menete jelzi, kik mozgatják a szálakat
Így válik érthetővé az a rendkívüli ellenállás, amely a színművészeti – amúgy szükséges, és elkerülhetetlen – átalakulását kíséri.
A metodika itt is a megszokott, ugyanaz, amelyről sorozatunk egyik korábbi részében – az abortusz-ellenes tüntetések kapcsán – már szót ejtettünk, és ez igazolja azt, hogy az SZFE-ügy az életpárti-életellenes küzdelem egyik területévé is vált.
A szálak valódi mozgatói nem, vagy csak alig-alig nyilvánulnak meg közvetlenül a történések során. Ha megkérdezik őket – és érdekes módon, nem igazán kérdezik meg személy szerint őket –, persze méltatlankodnak egy sort, és tiltakoznak, de igazából a tiltakozás hangsúlyos részét elvitetik a hallgatókkal, a színi növendékekkel, azokkal, akik naivitásukban, fiatalságukban, valamint az ebből fakadó alul- és félreinformáltságukban síppal, dobbal, nádi hegedűvel tüntetnek, tiltakoznak, és olykor bizony különböző otrombaságokat is fröcsögnek. De mégis szimpatikusak lehetnek az átlagembernek, a nagy tömeg egy részének, amely maga is alul- és félreinformált, és nem lát egyebet, mint fiatalok egy csoportját, amely lázad, és amely oda mer mondogatni a politikai vezetésnek. Persze, hogy ez sokaknak tetszik, miközben, ha megkérdeznénk találomra száz embert az utcán, hogy valójában tudja-e, miért is tüntetnek a Vas utcában, talán jó, ha tíznek lenne valami közelítő válasza a kérdésre.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tiltakozó megmozdulása az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fő utcai épülete előtt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Különösen feltűnő kettős mérce
A történések valódi mögöttese persze nincs nyíltan beismerve. Helyette a „művészi szabadságot” féltik. Az vitán felüli, hogy a művészi szabadság fontos dolog, alapkövetelmény, mint ahogyan az is, hogy ez minden művész életében meglegyen és hogy mindenki a retorzió félelme nélkül hangot adhasson véleményének, vállalhassa világnézetét. Ez nemcsak a művészvilágban, de bármely más ember életében is alapvető fontosságú kellene, hogy legyen. A gond ott van, hogy ez a jog korábban csak a bolsevik-kommunistákat, ma pedig csak a liberálisokat illeti. Nekik mindent szabad, ők megmondhatják a magukét, ők kiállíthatnak vagy éppen színpadra tűzhetnek elképesztő szellemi és erkölcsi színvonalú, alpári, olykor kifejezetten aberrált műveket, alkotásokat, kifordíthatnak és egyedien értelmezhetnek bármilyen színdarabot, legyen az kortárs, vagy évszázados, és legyen az magyar, vagy világirodalmi alkotás.
Ha a János vitézben Iluska orálisan kényezteti Kukoricza Jancsit, ha Szent István király udvarában náci karszalagos német katonák masíroznak, az csupán a művészi szabadság és az egyedi rendezői értelmezés megnyilvánulása. Ha azonban valahol egy nemzeti szellemiségű színházban az igazgató vagy a rendező felveti annak szükségességét, hogy örök értékeket képviselő magyar és külföldi drámákat, valamint elhallgatott szerzők (pl. Nyirő József, Wass Albert) műveit kellene végre színpadra állítani, akkor az adott művész vagy rendező személyére elképesztő támadás-özön zúdul.
Fasiszta, neonáci, újnyilas és ki tudja, mi minden lesz még az adott rendező vagy színi direktor, és akár még annak a veszélye is fennáll, hogy az illető örökre indexre helyezi magát a „liberális” hegemóniával átitatott magyar kulturális életben. Máris megkezdődött például azok lejáratása, akik vállalták, hogy igenis tanítani fognak az SZFE-n. A kettős mérce, mint bunkósbot, nagyon sok helyen jelen van az életünkben. De talán sehol nem olyan látványos és feltűnően szemforgató az alkalmazása, mint a művészeti életben és a kultúrában. És ez a megdöbbentő állapot a kultúra szinte teljes vertikumában megfigyelhető, az írói élettől kezdve a sajtón át egészen a képző- és alkotóművészetig.
Az SZFE-ügy kimenetele – éppen az intézmény korábban már említett, sajátos vezető szerepe okán – alapvető hatással lehet a kultúra egészére is. Ha sikerül életképes egyetemet létrehozni és működtetni az új vezetésnek, valamint a világhírű szakemberekből felálló új oktatói gárdának, akkor bizonyságot nyer, hogy hiába hangoztatják mindig ezt az életellenes erők, a megmondó-szerepben tetszelgő, szélsőségesen liberális kultúrhegemónián kívül is van élet. Sőt, igazából ott kezdődik a magyar élet sorskérdéseivel foglalkozó nemzeti kultúra.
A felbecsülhetetlen gazdagságú népzene-kincsünk, valamint a hozzá kapcsolódó néptánc, mint az autentikus magyar hagyomány része, alapvetően járul hozzá nemzetünk önazonosságának megőrzéséhez. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó kultúra nélkül nincs magyar megmaradás
Éppen ezért az előttünk álló időszak egyik legfontosabb feladata lesz – természetesen az SZFE-n túlmutatóan is – kieszközölni, hogy a magyar kultúra ismét a nemzeti sorskérdések felé forduljon és értékelvűvé váljon. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor tudja majd a kultúra újra betölteni azt a szerepét, amely korábban évszázadokon át jellemezte, s amely jelentősen hozzájárult magyarságunk megőrzéséhez. Tekintettel arra, hogy a nemzet legfontosabb identitás-formálójáról beszélünk, a kultúra saját kézbe vétele, valamint a nemzeti érdekek szerint szükséges átalakítása nem maradhat el, ha évezredes, keresztény értékeinken nyugvó magyar jövőt, magyar megmaradást akarunk a Kárpát-medencében!
K
2021-02-08 at 08:01
Tisztelem BebnedekKárolyt, de jellemző rá és a jelenlegi politikai életre hogy az egészséges nézeteket azonnal elvetik, mint például:
Benedek Károly
2021-02-07 at 13:43
hozzászólásában.
K
2021-02-08 at 07:58
A magyar kultúrális élet a kezdetektől fogva liberális volt, minimum Kossuth lajos lúzer liberális beállítottságához igazodva.
Petrovics(Petőfi) Sándor is liberális volt, és az akkori liberális kultúr maffia üdvöskéje volt, költőt csináltak belőle, de bárki ír hozzá hasonló verseket ,amit később szakértők lektorálnak mint annak idejében ahogyan Vörösmarty egyengette az ő útját.
De…. 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé, majd 1993-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották Orbán Viktort, és ez biztosan kihatással volt Szájer József liberális életvitelére, vagy más FIDESZ-tag jelenlegi látens liberális életvitelére.
A liberalizmus jelenleg is benne van totálisan a kultúrában, a FIDESZ gyakorlatában, ezt bizonyítja az is hogy a jelenlegi évi 20 ezer abortusz téméjéhoz hozzá sem mernek nyúlni, vagy a HUNEXIT pánik szerű kikerülése.
*************
Tisztelem Bebnedek Gábort, de jellemző rá és a jelenlegi politikai életre hogy az egészséges nézeteket azonnal elvetik, mint például:
Benedek Károly
2021-02-07 at 13:43
hozzászólásában.
Theo
2021-02-08 at 00:35
Jo reggelt!
A Magyar Idokben Szakacs Arpad mar reszletesen bizonyitotta mindezt, de az igaz, hogy meg nem jutott el mindez ilyen szeles olvaso kozonseghez. Nem beszelve a politikai vezetoinkrol. Mi, koznapi emberek mar regota tudjuk es panaszoljuk mindezt, ahol csak lehet. Majd akkor hiszem el, hogy tenyleg valtozas lesz, ha Fekete Peter vegre elhagyja a fedelzetet es valaki olyan kerul oda, aki sziven viseli a magyar kulturat. Elvegre magyarok lennenk vagy mi.
moliere
2021-02-07 at 23:44
Csurka István Színház- és Filmművészeti Egyetem
.
?
Gipsz Jakab
2021-02-07 at 22:19
Benedek Károly által felvetettek telitalálat👍
HlusztwisijakGotthard
2021-02-07 at 22:07
Gáspár Anettet folytatva:Gábor Miklós akkori színházi párttitkárként meg zokogásba a tört ki a nagyvezér halál-
hírére…..
Gáspár Anette
2021-02-07 at 21:06
“az nem lehet…”
2021-02-07 at 17:46
.
Amikor kirobbant a Gothár-Máté ügy, miután Pogány Judit a védelmükben rendezett tüntetésen a kolléganőibe páros lábbal tiporva lerikácsolta magát a sárga föld alá, Bánsági, Udvaros, Nagy-Kálózy, Básti és a többi női kvóta Selmeczi György csasztuskáját vernyákolták bele a nagy liberálfasiszta valóságba.
Egyedül Nagy-Kálózyról nem tudtam volna elképzelni, de sorry, épp akkoriban folyt Rudolf Péter pályáztatása a Víg Színház élére. Habár, ettől függetlenül is, próbálta volna magát kivonni liberálfasisza dalárdából…
Lenyomták őket megélhetési színésznőkké. Így múlt el a világuk dicsősége…
Gáspár Anette
2021-02-07 at 20:57
térden
Gáspár Anette
2021-02-07 at 20:56
” Meruk Vilmosról, aki az 1960-as években volt vezető tanára az intézménynek, például a portálunkon megjelent írásból kitűnik, hogy talán még vonalasabb, elkötelezettebb bolsevik volt Simon Zsuzsánál is.”
.
Simon Zsuzsa 53-ban, Sztálin halálának hírére oltárt épített a főiskolán és ott zokogott réden, “haját tépve, ruháját megszaggatva”, de közben nem mulaszotta el lesni-figyelni, hogy ki hogyan “gyászol”.
Közbátorsági Bizottmány
2021-02-07 at 20:39
@nonvideor
Másfél évszázad: 150 év
Most 2021 van.
Ebből ha levonunk 150-et: 1871 jön ki.
Nekem.
Magának 1916.
Hogy csinálja?
Leopard
2021-02-07 at 18:21
Szimbiózisban voltak- vannak a feleszu maffiaval- Apro- Dobrev -klan. Ezt kell mindig az arcukba vágni. MAFFIA MŰVÉSZET. EZ VOLT.
Leopard
2021-02-07 at 18:17
Az ” urbanus” oldal azt szokta hazudni: a művészetük objektív tukor-es kritika a hatalommal szemben. NOS A HATALOM SOKFELE- HATALOM PL A KULTURHATALOM IS AMIT BIRTOKOLTAK. ES IDEOLOGISZTIKUSAN HASZNÁLTAK. Innentől kezdve nincs tovabb türelem.
"az nem lehet..."
2021-02-07 at 17:46
Rendkívül fájdalmasnak és megalázónak találtam , ahogy Udvaros Dorottyát és Bánsági Ildikót-akik “vállalták”a Nemzeti Színházat-természetesen csodálatos alakításokkal,lehetőségekkel-és az SZFE botrány után is hetekig “kitartottak”-gondolom nem bírva a háttér támadásait-megadták magukat…rettenetes volt látni-és persze az “önkritika”gyakorlás után nekik kellett az első “nyilatkozatokat “felolvasni..Istenem, szánalmas volt-és végtelenül sajnáltam őket. Nem tudom, most hogy’vannak???
gyozo2018
2021-02-07 at 17:31
“A nemzeti érdekekért következetesen síkra szálló sajtó idehaza sajnos a kezdetektől fogva kisebbségben van.”
Most is!
És eme kisebbségben is telepakoljuk a jobboldalinak deklarált médiumokat a balliberális legalja hordalékkal, mint Schiffer – Dopeman-Gyulyás Márton és társai.
Benedek Károly
2021-02-07 at 17:22
Átkozom Deákot!
Kemény Szilárd
2021-02-07 at 16:50
“Helyettese Redő Ferencné volt, ketten együtt nőben testesítették meg Rákosit és Gerőt.”
Kommunistából, liberálisból nincs kegyetlenebb és rombolóbb, mint egy női páros. Ezt láthatjuk most Ferencvárosban, ahol a Baranyi-“Szuzi” páros pusztítja a jót, és hozza helyzetbe az értéktelent, a romlottat. És ezt láthatjuk mindenhol, ahol megjelennek a kvótanők, a pofára kinevezettek.
Irigység, cinizmus, kútmérgezés, provokációk, szaglászás, tisztogatások, a tehetségek pusztítása.
Óvakodj a női komisszároktól!
nemzeti
2021-02-07 at 16:16
Állami pénzen
Nonvideor
2021-02-07 at 15:28
https://azoreg.pestisracok.hu/megint-jonnek-es-jonnek/
Nonvideor
2021-02-07 at 15:27
“immáron szűk másfél évszázada. ”
&
Frászt!
Másfél évszázada még csak 1916-ot írtunk!
Miről tetszik beszélni? Dobálóznak a cikkírók a számokkal.
Nem tudja az ember, hogy Deákot áldja, vagy átkozza. Ha a médiáról és kultúráról beszélünk, én átkozom.
Forduljunk csak egy szavahihető tanúhoz, az Öreghez:
Amikor az Antall-Boross korszakban vezettem A HÉT műsorát, szerepet vállaltam a médiaháborúban, akkor egy fogadáson Ungvári Tamás íróval, irodalomtörténésszel beszélgettem. Egyszercsak így szólt hozzám: „…tudod Pista, amit Ti most a Magyar Televízióban csináltok, az számunkra elfogadhatatlan. A sajtó a kiegyezés óta a miénk. Most az egyszer félre néztünk. Többé ilyen nem történhet meg.” Elgondolkodtam a szavain, főként a kizárólagosságon. Október 13-a után nem tudom ki nézett félre.”
&
És meg is érkeztünk a lényeghez: 2019. október 13-át megelőzően hazaárulás történt. Eredménye: Harácsony és a többiek.
“
Nyugati Ádám
2021-02-07 at 15:22
Kovács Attila a magyar politika lényegéről írt cikkének minden állítása igaz. Egy héten belül ez a harmadik olyan gondolat közlés, amely a lényegről, azaz a magyar nemzet közeli jövőjéről és távolabbi perspektíváiról szól. Megjelenési sorrendben Békés Márton, Lánczi András eszme és filozófia történetileg kialakult rendszerbe helyezte a nemzeti hogylét alakulását. Kovács Attila pedig a kultúra leggyakrabban fogyasztott, a tudatra és a tudattalanra leginkább hatást gyakorló szegmense irányítottságáról írt időbeli áttekintést, vázolva a nemzet szempontjából szükséges átalakításának tényleges okait. Mivel a tudat és tudat alatti befolyásolást a tőke és információ birtokosok a valós terekből a virtuálisba helyezték át, ezért a forrásokat is a tudatot befolyásoló magas kultúráról a tudat alattit célzó, ún. szórakoztató iparra irányították, ezért a fontossági sorrendben a már egyébként is megdolgozott bölcsészet helyére SZFE lépett. Még egy közepes képességű értelmiség is tudja, hogy egy bayreuthi modernizált Wagner rendezés is képes kifacsarni a zeneszerző mondanivalóját. Ugyanígy a Kállai Ferenc zseniális játékára alapozva, humorral átitatva, utólag elviselhetőnek lehet látszatni a kommunista diktatúrát. A három lényeglátó írás szerzői kiválóan bemutatják, hogy 2022-ben mi forog kockán, és min kell változtatni azért, hogy a kultúr-bolsevista liberalizmus helyett, a normalitásra alapozott nemzeti érdek érvényesüljön. Remélem, hogy az agyalás nem csak a mit-ről, hanem a hogyan-ról is folyik. Taktikai okokból természetesen nem nyilvánosan.
Királytigris
2021-02-07 at 15:06
Érdekes, hogy a kommunista és a globalóliberalista mindig nemzetrothasztó. Sőt 1918-óta szemérmetlenül, hazaáruló módon, kíméletlenül, ha kell terrorral hatalomra tör. A magyar haza, a magyar értékek számukra smafu.
Miért?
Leopárd
2021-02-07 at 14:57
2 VÉGLETET KELL ELKERŰLNI-AZ EGYIK A HOLLYWOOD KOMPATIBILIS FILM-A MÁSIK AZ ANTITÉZISE-AZ UN. NÉPNEMZETI GICCS.(PL. KOLTAY G).
Leopárd
2021-02-07 at 14:55
Amikor a nyugat-díjakat oszt -ún. magyar filmeknek-ott azért egyértelmű , hogy mi a helyzet. A Fidesz meg belelkesedett. KIT ÉRDEKEL HOLLYWOOD?MOST MÁR A FIDESZ ÁLLJON LE ERRŐL.
Leopárd
2021-02-07 at 14:51
MIVEL a magyarok időnként naívak, és hamar lelkesednek-tényleg fennáll egy veszély-nevezetesen az, hogy a legújabb akció-egy álváltozás is lehet-mutatis mutandis olyan, mint a Vajna-típusú. Amikor a pesti klikk nekiesik egy emberünknek-akkor az még nem biztos , hogy tényleg a mi emberünk-mindig a gyakorlata alapján kell megítélni-nem az alapján, hogy a másik oldal szidja-az lehet trükk is.
Benedek Károly
2021-02-07 at 13:43
Rakovszky István
2021-02-07 at 13:20
.
Hülye!
Torockó
2021-02-07 at 13:32
Tényfeltáró a cikk, a kommunista-liberális-kozmopolita emlőkön (nem volt más) nevelkedettek számára. Sokan máig pozitívnak tekintenek a rontást ránk hozó Galilei szabadkőműves Körre, amit példának tekintettek a kommunista “kultur”politikusok.
Tehát több, mint 100 éve vagyunk egy magyarellenes kulturkör áldozatai. Ez az a humán terület, (az oktatás, tudomány kultúra, újabban a sajtó is), amin alapul a mai “liberális” illegitim-hatalom. Aminek megtörése rendkívüli fontosságú és éppen ezért hatalmas összefogást, tudatosságot és erő, pénzt igényel. Reméljük megadja a magyar nép a felhatalmazást a következő Orbán kormánynak, hogy ezt is véghez vigye.
hivő
2021-02-07 at 13:25
Kiváncsi lennék egy
statisztikára hogy a
különböző kulturális
intézmények milyen alapon
kapják az állami,adofizetők
pénze,támogatást.
Ha a szinházak a ténylegesen,
eladott jegyeik alapján kapnák a
támogatást,mert
ez mutatja hogy kell e ez a
fajta ..művészet..akkor lehet
hogy sok megszünne,eltűnne.
Rakovszky István
2021-02-07 at 13:22
Hazaszeretet / Nemzetköziség
(nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky Iván (1885-1960))
1.
Nem hiszek én soha abban,
Ha akármily nagy szavakban,
S akármilyen egyre-gyakran
Valaki azt hirdeti:
Az egész emberiséget
Szereti; épen ezért meg
A haza mindegy neki.
(más változatok az utólsó két sorra:
Szereti, mint egy egészet
És a hon mindegy neki!
Szereti, s ahon evégett
Egészen mindegy neki!)
2.
Mert, ha kivel együtt élünk,
Kivel egy nyelvet beszélünk,
És egy Úristentől félünk,
Szivünk át nem öleli:
Úgy a szeretettel baj van,
Gyökere nincs dús talajban,
Gyümölcsét nem érleli.
(Magját nem érlelheti.)
3.
Aki tud szívből szeretni,
Együtt sirni és nevetni,
Áldozattal számot, vetni,
Nem távolban keresgél:
Kell,hogy elsőbb azt szeresse,
Aki ott van őmellette,
S azt a földet, melyen él…
4.
Gyűlölködő, irigy jellem,
Melyben nincs testvéri szellem,
Akinek a szomszéd…ellen,
Hazátlanul meglehet:
De szent érzést, amely átfog
Egy egész embervilágot,
Ilyen sziv nem rejteget!
5.
Nehéz utat kell befutni!-
Világtestvérséghez jutni,
Mindenkit szeretni tudni,
Csak ilyen áron lehet:
Ne is, áhítson rája,
Akinek az iskolája
Nem volt a Honszeretet!
6.
Ezért sosem hittem néked,
Aki folyton azt beszéled,
Szeretsz minden távol népet
S a hazát nem szereted:
Mert aki még ezt sem tudja,
Annak, ugyan miből futja,
Hogy szeressen egyebet?
Rakovszky István
2021-02-07 at 13:20
Sajnos arról egy szót sem ejt a cikk, hogy az életellenes magyarul író söpredék nagyrészt nem magyar származású, legfeljebb magyarosították a vezetéknevüket.
Tehát ideje lenne ezeket kitoloncolni Hazánkból‼ Menjenek oda, ahova vér szerint tartoznának‼ Legyen az kelt vagy nyugat vagy észak/dél‼
Benedek Károly
2021-02-07 at 13:14
Az új SZFE is akkor fogja a magyar kultúrát, a magyar színjátszást szolgálni, amikor Vajna föltámad, töredelmesen bocsánatot kér a magyaroktól az egyirányú támogatásokért, a magyar filmipar magyar kultúrától való függetlenítéséért, és
magyar rendezőkkel megrendezteti a hiteles történelmi panorámafilmjeinket: Attila, Szent István, Mátyás király, Bethlen Gábor és számos, más történelmi személyiségeinkről, valamint Nyírő, Wass és számos elfogult rasszista alapon mellőzött alkotó műveinek megfilmesítését.
.
Másodkézből hallom, hogy Felvidéki Judit rendező beletrafált a lényegbe, miszerint reméli, hogy mint Vajna is volt az NFA-nál, Koltai Lajos lesz az SZFE-n a “trójai faló”.
A rendezőként bukott Koltai Lajos áll a filmrendező szak élére. Ezt is soroljuk a többi “kis magyar abszurd” közé. Ő kiváló operatőr, de ugatja a rendezést. Lásd a Sorstalanság című, “nem tud rendezni, de nagyon szeretne” alcímmel illethető opuszát, melyben bónuszként a tudatlansága, műveletlensége okán a hívő zsidóságot is megalázta. Képesek ők is annyira szeretni egymást, hogy nem kell ahhoz kívülálló, megalázzák ők egymást és magukat, ha kell. Hogy a Sorstalanság költségvetése felének eltűnéséről már ne is ejtsünk szót. Valakik nagyon nem akarták, hogy a film megszülessék. Hát nem is lett belőle film. Nos, Koltai mint filmrendező megbukott, de majd jól behozza nekünk a Hollywood-kompatibilis, profi oktatókat Amerikából, hogy attól koldulunk.
.
Nyomaték és belesimul a képbe a szintén “zseniális” Soós Péter, aki az Űrgammák (Strausz Éva, aki a forgatókönyvben a szereplőket is a saját gyerekeiről nevezte el, plágiumpert nyert a produkcióval szemben), a Jóban rosszban (analfabétáknak), a Tűzvonalban vagy a Hacktion gagyi sorozatok rendezője.
.
Talán Felvidéki Judit abban reménykedik, hogy Lajos folytatja Vajna megkezdett munkáját és kapunk még néhány “zseniális” rendezőt (akikről a Vajna elleni kezdeti óbégatás után nagy lett a csend, miután kiderült számukra, hogy: “A mi fiaink”), mint pl. aki a “Dalolva szép az élet” (1950) c. Rákosi-propaganda film forgatókönyve alapján összebarkácsolt miniatűrrel köpte szembe a magyarokat. És Vajna a haveroknál még egy Oscar-díjat is kilobbizott neki. És a magyarok üdvözülten tapsikoltak, mert nem vették észre, hogy vágták orrba őket, és taposták bele a betonba.
.
Szorítok Szarvasnak és a névsorban szereplő néhány reménységnek. Megjegyzem, örvendetes, hogy a félamatőr Koltay Gábor nem tanít rendezést, habár Koltai Lajoshoz viszonyítva, Koltay Gábor “Sorstalansága” a Honfoglalás munkacímű szégyenletes western film, a többiről nem is beszélve. Van annyira magyargyalázó gesztus amatőrök kezébe letenni a legfontosabb magyar témákat, mint amilyen Szász Hunyadi munkacímű aljaskodása lett volna 7 milliárdért.
Balázs Gézának is szurkolok, csak kérdés, hogy az újak is folytatják-e a verbális magyar színművészet, színi kultúra leépítését és a színészek csupán kellékké és díszletté “ócsítását”.
Apropó! És hol van Pozsgay Zsolt, aki a műveivel, színházi és filmrendezéseivel szakmányban nyeri a fesztiválokat?!
És hol van Szakács Árpád művelődéstörténész, aki sorozatban tárta fel a kulturális finanszírozás abszurditását, és hol van Galántai Csaba színháztörténész, báb-rendező, aki többek között a bábművészetnek a gender-lobbi által megszállt területeiről írt megrázó cikket a Magyar Nemzetben?!
.
Vidnyánszky ott van. Most még. Vigyázó szemeteket a Magyar Művészeti Akadémiára vessétek! A vezetésben 90%-os a liberális arány. A veszély fennáll.
kbandi1
2021-02-07 at 12:37
A magyaroknak nemzeti kultúrára van szükségük, nem pedig haladónak hazudott tahó proli liberális böszmeségre, amivel történelmi fejlődés során kialakult erkölcsi alapértékeket akarnak megsemmisíteni.
A TV folyosón fetrengő, parlamenti ülésteremben virnyogó haladó tudatú elvekre semmi szükség, ha nem tetszik, el lehet innét menni, mondotta egy főelhomályosító, dolgozatát vesztett, magát intellektuellnek tartó hazug, maradék komcsi.
Amit a migránsokkal tesznek, a legocsmányabb a nemzeti azonosság pusztító az ideáik közül. Nem szabad engedni, a téveszméiknek teret adni.
kotász doktor
2021-02-07 at 12:17
Mekkora igazsága volt a”nagyleninnek”,hogy a művészetek kö-
zűl szamunkra legfontosabbik a film!
Mondta ezt akkor,amikor nemvolt internet és a “kultúra”tö-
megbefolyásoló képessége sem volt sehol.
És amikor Földi László kijelenti:az internet lekapcsolása
lehetne a megoldás,mennyire is telibe talált ezzel!
Szövérdi Péter
2021-02-07 at 12:01
A rákosi-kádár időszakban a mindenttagadás a túlélés egyetlen eszközeként szolgált a lelki egészségünk titkos megőrzésére. Akkor a pusztítás ellen, az életben maradásért tagadtuk az ellenséggel azonosulást.
Az akkori és mai bolsevisták (=liberálisok) átvették és ma már harci vírusfegyverként alkalmazzák ellenünk a mindenttagadást. Náluk az a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság, ha győz a nemzetellenesség, a korlátlan magzatgyilkosság és a bevándorló milliók befogadása. Megtiltják, hogy hagyományaink, hitünk és egészséges felfogásunk szerint éljünk. Elbolondított ifjúságot gyártanak a médiatúlsúly és az internet aljas céljaikra felhasználásával. Nézzünk körül és cselekedjünk. Ne betelepítettekre hagyjuk a sorsunk irányítását. Szellemi saria folyik ellenünk. Ha hagyjuk!
Gullwing
2021-02-07 at 12:01
A balosok útálják a saját nemzetüket, mindig a internacionalista elvárásoknak akarnak megfeleleni.
Minden ballibcsi féreg.
Searching For Liberal Bullshit
2021-02-07 at 12:01
A kultúra az a terület, ahol még eddig nem sikerült elérni legalább az 50%-os arányt, bár ennél is jóval több kellene, mert társadalomban, ha a konkrétumokról beszélünk, jelentős kisebbségben vannak azok, akik egyetenek azzal, ha a Juiska lepippantja Jancsit a színpadon. Még az O1G fixáltak között is. Remélhetőleg ’22-ig sikerül stabilizálni a helyzetet.