A Simicska árva úgy nem akar vitatkozik a magyar fociról, hogy nem szar minden


Egri Viktor, a G-nap utáni Hírtévé végnapjainak tündöklő csillaga, a Szabadfogás című méltán elfeledett produkció rendszeres vendége lemondta a Nemzeti Sport főszerkesztőjével tervezett vitát. A meghátrálását (ellenkező irányú támadás – MacArthur) azzal indokolta, hogy úgy nem lehet vitatkozni a magyar fociról, hogy nem szar minden.

Apró gyerekként mindenki űrhajós, vezénylő tábornok, esetleg masiniszta szeretett volna lenni, aztán legtöbbünket másfelé sodort az élet. Ahogy a tinédzser lányok többsége sem lett végül felnőttként világmegváltó NGO-knál dolgozó társadalommérnök-muciológus, hanem elmentek például válóperes bírónak vagy fodrásznak. Szóval kevesen vannak, akik azzal foglalkoznak, amire vágytak, de a legtöbben beleszoktunk a szakmánkba. Talán még szeretjük is. De az tényleg ritka, hogy valaki azzal foglalkozik, amit utál, gyűlöl, ki is szoktuk őket röhögni, köztük a pinától undorodó nőgyógyászt meg az erő használatáról lemondó, kiábrándult értelmiségiként merengő Obi-Wan Kenobit a sorozat első három részében.

Meg mint Egri Viktort, aki úgy sportriporter, hogy utálja a sportot, legfőképpen a focit, ami a Föld eme helyrajzi száma alatt természetesen a magyar focit jelenti. 

A Simicska-árva ugyanis arra hivatkozott, hogy a magyar válogatott sikeres szereplése olyan hatással van a közhangulatra, amely nem teszi lehetővé, hogy megfelelően érvényesítse álláspontját a magyar labdarúgással kapcsolatban. Egri úgy véli, „az 50-es évek óta nem ért el a magyar válogatott ilyen csapatok ellen ilyen eredményeket, így hiába nem történt semmi, de látszólag igen” – írja a Mandiner.

Fordítsunk libbancsról magyarra! Mivel nyert a válogatott – mit nyert, szétverte az angol hülyéket, a hülye angolokat idegenben –, ezért nem tudja most képviselni azt a rendkívül kiérlelt álláspontját, miszerint minden szar, ami magyar és foci. Mert ő szerette volna elmondani, hogy mi vagyunk a legpocsékabb (foDball)nemzet, földre köpnek a külföldi stadionokban, ha magyar játékos látnak és a torinói piacon múltkor is megszólította őt egy (magyar melós helyett) olasz csemegeárus, hogy megkérdezze, meddig tűrjük még Orbán Viktor randalírozását a pályákon… Aztán Sallai gurított kettőt, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel egyet, egyet, Egri Viktor meg inkább akkor elbújik. 

Még arra sem képes, hogy Kéri Laciként elnyafizza magát az Atv stúdiójában, a hatalmas, narancssárgába borult választási térképet nézve, hogy „Olga, ezt én nem értem!”

Pedig Egri Viktor sem érti. Nem érti, hogy miközben szerinte minden szar, miért nyer a magyar válogatott. Hogyan lehet, hogy nemcsak itthon, hanem idegenben is legyőztük a világ legjobbjának tartott angol válogatottat. Közben meg döntetleneztünk a németekkel és meccseltünk egy komolyat az olaszokkal. Nem érti, miért nem pofozózsák a magyar válogatott, ahogy ő azt így, ebben a formában többször megszakértette. A magyar válogatottat adó foDballisták meg úgy vannak Egri szakértelmével, mint a primitív, rasszista, erőszakos angolok pfujolásával – magasról és ívesen leszarták. 

Pedig csak le kéne szállnia a döglött lóról – ahogy azt Doktorminiszterelnökúr szokta volt tanácsolni az ellenzéknek.

Elfogadni, hogy nem minden szar, ha nem minden szar.

És odajárulni a Zsurnaliszta Vitaesten Szöllősi György elé, és kifejteni, hogy nem minden szar. Múltkor még minden szar volt, de Rossinak köszönhetően a nem túl acélos MLSZ is kezd életjeleket mutatni. Persze mondhatja, hogy ettől még nem lettünk újra foDball-nagyhatalom, de senki nem is várja ezt. Mondja azt, hogy látja piskáloló fényt az alagút végén, és reméli, hogy nem kúrjuk el megint. Meg hogy el kellene kezdeni a sportágnak felzárkóznia Rossi mester és a magyar válogatott mögé. De nem alábukni és kibekkelni, míg újra nem veszít a válogatott!

Magyar válogatott – mindenszerizmus 4:0


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

9 hozzászólás

  1. “… a világ legjobbjának tartott angol válogatottat…”
    A legelvakultabb angol szurkolókon túl ki tartja a világ legjobbjának őket?
    Nagy volt a lendület, és átesett a ló túloldalára a blogger.

  2. Na majd Fajkasházy meg fogja kritizálni ezt a meccset is. Hiszen ő pöszesége belepusztulna, ha valami dícsérő szót kellene kimondania a magyar fociról, vagy ne adj isten Orbán Viktorról.

  3. Az angol nem a világ legjobb csapata, a világ EGYIk legjobb csapata. Ettől függetlenül oda-vissza lenyomni, főleg idegenben 4-0-ra, ezt valóban erős szellemi próbatétel szaharnak nevezni.

  4. A magyar szakma is megnémult !
    Bukott kapitányok,sportigazgatók,edzőcskék………..
    Néma csönd.
    AKKOR MÉGIS CSAK A ROSSI??

  5. Egyre többször “jó Magyarnak lenni!”
    Remélem sikerül ezt,ezeket a boldog pillanatokat egyre gyakrabban átélni.

  6. Dávid Zsuzsa

    Ez a Viktor csak tévedésből lehetett Egri.

    • Egri Viktort érteni kell. Először is, a megértést segíti a ‘szar’ szó használata; valójában a ‘rassz’ fordítva olvasása segít, hogy eljussunk az agyonhasznált rasszizmushoz, amit orvosi javallatra mellőz, mivel szamárköhögés helyett annak felnőttkori, akut változatát, az ökörtüsszentést váltaná ki. Márpedig a “minden rasszista” ellenére nyert a magyar csapat, ám a térdelők erkölcsi nagysága miatt őket illette volna a győzelem.
      A sportújságíró a sport szó eredeti, fosztóképzős alakját érti-időtöltés, szórakozás. Az angolok káromkodása, a Himnusz megzavarása anti-rasszista indíttatású volt.
      Harmadik ok, hogy hazafi: nem kívánta leleplezni a tudomására jutott csalást, örömrontó lenni, bár Orbánt, szokásait, stadionjait megveti.

      Orbán megtévesztő szokása, hogy közlendőit titkárjainak tollba mondja. Bennfentesek szerint aranyhegyű luxus márkájú tollat vagy a csak neki levágott lúd tollát tartja a szája elé. Ahol sérül a jogállam, ott a diktáló valójában diktátor; Orbán ezt leplezi a tollbamondással.
      Orbán csalással akar eredményt felmutatni az ország anyagi , szellemi kapacitásának elfecsérlésével célja elérésére.

      A magyar csapat csupa hi-tek robotból áll. Nos, a NER és Orbán ide ontja a temérdek ellopott pénzt. Rossi harmadvonalbeli edző, a stadionépítés kidobott pénz , a futball akadémiák nem az akadémiai futballt szolgálják. Orbán csak így remélhet némi sikert elérni. Nanotechnológia, mesterséges agysejtek AI 3 , 178 millió US dollár egyetlen játékos előállítása. A 8041 fős orvos, mérnök külön büdzsét jelent. Ezért nincs elegendő orvos a közgyógyászatban.! Csak havi 19,000 dollár annak a specialistának az illetménye akit hazai híján alkalmaznak, hogy mesterséges köpetet hozzon létre, hogy azt a robot megfelelő erővel, irányban, távolságra sercinthesse.

      A játék része,hogy Orbán a mérkőzés után ‘elbeszélget’ a robotokkal. (Külön salátatörvény készül, amelyben szerepel a tiltás ,hogy róla robot készüljön és az őt megbuktathassa). A valóságban a focisták elkülönítve ámulnak, hogy a róluk mintázott robotok mennyivel jobban játszanak, mint ők. Örülnek, hiszen óriási összegű titoktartási szerződést írtak alá. Boldogok, amikor a nyomkövető kutya az izzadságszagukat nem tudja megkülönböztetni a robotokétól.
      Ezért mesterkélt Orbán és az őt körülvevő futball lobby öröme, míg milliók hisznek a csodában.

      Egri Viktor megkeseredettsége a szörnyű titok terhe alatt így lesz érthető.

  7. Portfolio signature 2022. június 19. 06:15
    Ez a nagy baj a magyar inflációval

    “A magyarországi infláció az európai uniós átlag feletti, de önmagában nem ez a legnagyobb probléma vele. Ennél sokkal figyelmeztetőbb, hogy ha az árszabályozás alá bevont termékeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a hazai pénzromlási ütem a tagországok közül az egyik legnagyobb. Ez arra utal, hogy a magyar inflációnak vannak olyan erősítő tényezői, amelyek máshol nem, vagy csak kevésbé jellemzők. Mutatunk erről néhány ábrát.”

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220619/ez-a-nagy-baj-a-magyar-inflacioval-551317?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregato

  8. Namond!
    A két hivatkozott ábrán nem a magyar az egyik legmagasabb infláció az EU-ban, hanem a volt keleti tömb országai közül a legalacsonyabb. Egyedül Horvátország áll jobban, mindenki másnál sokkal jobban elszaladt az infláció.
    Ha az adatok mögé nézünk, akkor azt látjuk, hogy au EU-ból érkező befektetések éppen a volt keleti tömb munkaerejének a kizsákmányolásával és a termelés eredményeinek a lenyúlásával tudják alacsonyabban tartani az inflációt. Ehhez járul a protekcionista gazdasági szabályozás is, amivel minden lehetőséget, mint rongyszőnyeget húznak ki a lábunk alól. Ha engedjük. Jól példázza ez azt, ahogy diszkriminálják a keletről érkezett vendégmunkásokat, és közben azon rinyálnak, hogy magyar arezsicsökkentés előnyeiből kimaradnak. Pl. nem tankolhatnak olcsóbban. Ahogy a magyarok tehetik. A most tervezett egységes adókkal éppen azt a kevés előnyünket próbálják negligálni, amivel jobbak a befektetési körülményeink.
    Szóval a keleti blokkból érkezettek magasabb inflációja nem ok, hanem okozat, még pedig az EU által megszabott egyelnőtlen verseny, az imperialista gazdaságpolitikájuk következménye.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük