A vs.hu-n megjelent “Figyu, minek nekem jogsi” cikkel kapcsolatban felvetődik néhány jogosnak tetsző gondolat. Míg néhány évvel ezelőtt Magyarországon is a státuszszimbólumok közé sorolt autó nem csak azért volt menő, mert lehetett vele villogni a haverok, osztálytársak, rokonok és egyéb irreleváns kapcsolatok előtt, hanem azért is, mert abszolút befutónak számított a csajok előtt a padlógázas száguldás letekert ablakokkal életérzés. Nem beszélve a rendszerváltás utáni áldott állapotokról, amikor a Trabantok és Ladák igazán izgalmas korát felváltotta egy választékban és ízlesben is gazdagabb korszak. Azonban a slusszkulcs mutatóujjon való pörgetésének túlfetisizált képe szerencsére kezd halványodni. Megjelent egy új generáció, akinek az énképe és öntudata túlnőtt a ‘Mutasd kinek van nagyobb’ versengésen és egyre inkább úgy tűnik, ha meg is maradt a centizés kényszere, az autó már egyre kevésbé játszik benne szerepet. Megjelentek jellemzően az y generáció fejében olyan fogalmak, mint a környezetvédelem, környezettudatosság, fenntartható fejlődés, praktikusság, ésszerűség és nem utolsósorban anyagi megfontolások. Egyrészt nem olcsó egy autó, nem olcsó fenntartani, nem olcsó az üzemanyag és a gyógyszeres kezelés sem a pszichiátrián, ha a netán dühkezelési terápiaként használt kurvaanyazás és ökölrázás a volán mögött nem hozza meg a kívánt eredményt.
“A Michigani Egyetem Közlekedési Kutatóintézetének tavaly megjelent kutatása szerint a 16 és 24 év közötti amerikaiak egyre csökkenő hányadának van jogosítványa. Míg egy generációval ezelőtt, 1983-ban még a 16 évesek 46 százalékának volt jogsija, addig 2008-ra 31 százalékra csökkent ez az arány, mindössze két évvel később, 2010-ben pedig már csak 28 százaléknyi vezetésre jogosult 16 évest mutattak a statisztikák.”
Magyarországon természetesen nem tudunk hasonló kutatásról, azonban elég megnézni az autógyártók eladási statisztikáit, hogy képbe kerüljünk. Jó persze, a válság kezdetéig azért szépen szárnyaltak az eladások, szól közbe egy területi képviselő a harmadik sorból kopott öltönyében. Igen, és vannak olyan kutatások is, mint a napokban megjelent meddig lakik a gyerek a szülőknél felmérés, ami számszerűsítette azt, amit már eddig is tudtunk, hogy a húszas éveik végére a csemeték és palánták közel fele nem érzi igazán szükségesnek, hogy albérletbe költözzön, vagyis végre elhúzzon otthonról. Azért ebben szerepet játszik a válság is, szól közbe egy középkorú nő kezét tördelve idegesen. Nyilván, ahogy abba is, hogy miért estek az eladási mutatók.
De tévedés lenne csak ebben látni az okokat. A Magyar Kerékpárosklub évtizedes hazai munkája karöltve a Critical Mass közösségi mozgalommal meghozta gyümölcsét. Évről évre egyre többen választják itthon is közlekedési alternatívaként a biciklit. Jól lehet a téli mínuszokban csak az igazán hárdkór arcok tekernek, de azért még így is elég szépek a mutatók.
A Múzeum körúton 2010-ben elhelyezett kerékpárszámláló adatai szerint minden évben növekedést mutatott a kerékpárosok száma. 2010 augusztusában a napi átlagos kerékpárforgalom a Kálvin tér irányából az Astoria fele 1012 volt. Ez a szám 2013 augusztusában 2624-re emelkedett.
(Még több infó a számláló adatairól:http://kerekparosklub.hu/szamlalo/adatok)
A Michigani Egyetem felmérése szerint a jogosítványt megszerzők számának csökkenésében hagyományosan a car sharing megjelenése is szerepet játszik, azonban ez itthon még annyira gyerekcipőben jár, hogy ezt nem igazán számíthatjuk bele a biciklisek számának növekedésébe. Van azonban egy sokkal kézenfekvőbb indok. A Critical Mass megmutatta az embereknek, hogy biciklizni nem csak nyaranta és hétvégente lehet a házunk és a kisbolt között egy liter tejjel a szatyorban, hanem akár közlekedni is lehet vele. Mondjuk a munkahelyre és vissza. Vagy munka után ki a szigetre egy sörrel, hogy aztán a Jászain kövesse még egy. Vagy eltekerni a Római-partra hekkezni egyet. És akkor az egyik pillanatban az ember rájön, hogy már nem is pusztán közlekedési eszköz a bicikli, hanem szórakozás. Hogy egyre több cimborának van biciklije és ezért az ember egyre többet van azokkal, akik szintén bringával járnak, ha az idő engedi. Hogy már nem is feltétlen kell lennie egy úticélnak ahhoz, hogy az ember biciklire szálljon. És már meg sem lepődünk azon, hogy az egyik kis pajtásunk elnevezi kétkerekűjét. Ahogy a szétmatricázott váz is teljesen magától értetődő.
Szóval létrejött egy szubkultúra, aminek a biciklizés alapjaiban változtatta meg a szabadidő eltöltésével kapcsolatos szokásait. Biciklizni a belvárosban, az Andrássyn, az akármelyik körúton fasza dolog. Még akkor is ha közben az idegbeteg autósofőrök miatt még mindig sokszor extrém sportnak érezzük és napi szinten kerülünk egy olyan helyzetbe, amitől az adrenalinszintünk az egekbe szökik.
De a belvárosban biciklizni szívás mert sok az autó és a szmog és minden más véleményre csak annyit mondanék: ha szex közben az vonja el a figyelmed, hogy miért nem borotválta le a barátnőd a lábát és ezért csökken a felhasználói élményed, akkor egy hülye vagy. Ha addig várok a biciklizéssel, míg megszűnnek a benzinnel működő autók, saját magammal tolok ki. Ahogy elég idióta látványt nyújt az a faszi is, aki a fentebb vázolt ‘probléma’ miatt mellőzi az aktust. Persze ezt is lehet, mindent lehet, de a metroszexualitás nem menő. Soha nem is volt és soha nem is lesz az.
Bringázni viszont de.
Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
Facebook
YouTube
RSS