A falvak alulértékelése ellen is küzd a 100 Szikra elnevezésű megmozdulás, amelynek a Nógrád megyei Ipolytarnóc ad otthont. Trellay Levente az esemény egyik megálmodója egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a településen “az Ipoly még mindig vígan csobog, a Nap felkel, aztán a Rárós-szoros mögött alábukik. Ezen a tájon járva úgy érzed, megállt az idő. A fa még fából van, a gyerekek még rosszalkodnak, és együtt játszanak. Az éjszaka nyáron is hűvös. Aludni jó, és igazi álmaid vannak”. A mesés leíráshoz jön maga a dzsembori, amelynek csúcspontja a 100 Szikra futam. Szombat délután kezdődnek a bemelegítő futamok, végül este élesben is elrajtolnak a szabálytalan motorosok a szabálytalan motorjaikon, és átkelnek a 100 fáklyás tűzkapun. Ehhez a fantasztikus land-art eseményhez jön a grill, a sör és a művészet. Utóbbi idén hangsúlyt kap, amelyről Fenyvesi Zsófi grafikussal, a hétvégi 100 Szikra művészeti vezetővel beszélgettünk.

C.N.- 061.hu

Miért döntöttetek úgy, hogy idén ilyen hangsúlyos lesz a művészet az alapvetően motoros dzsemboriként induló 100 Szikrán? 
Valójában ez fordítva történt, a barátaink nagy része, akik az első két évben eljöttek a dzsemborira a kreatív szakmák valamelyikében dolgoznak vagy művészettel foglalkoznak, a közlekedési eszközük pedig gyakran a motor, így azzal jöttek el Ipolytarnócra, ami pont jó cél, ha egy road tripre indulsz. Ennek a közegnek a vintage és történettel rendelkező tárgyak kultusza, az építés, átépítés, tervezés, design a mindennapjaik része, így adta magát, hogy az eseményt a motorral (is) érkezők házibulijából egy kulturális, művészeti és szociális oldallal is rendelkező izgalmas rendezvénnyé alakítsuk. Úgy érezzük a “motoros” szó sok embert elrettent, mert valahogy túl sok az ehhez a szóhoz kapcsolódó azonnali ellenérzés és beidegződés. Mi a motorozást a gyerekkori bringázás örömének felnőtt verziójaként éljük meg, amikor hasítasz a poros földúton egy szikrázó nyári napon és semmi más nem érdekel, csak a suhanás. Ez az esemény itthoni, általános értelemben vett motoros rendezvény soha sem akart lenni. Nem is az.

Fenyvesi Zsófi, a 100 Szikra művészeti vezetője.

Hogyan lehet egy benzingőzös eseménybe a művészetet belecsempészni?
A 100 Szikra, mint mozgalom (és Egyesület is) arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történik akkor, ha egy kicsi elanyátlanodott faluba szellemi tőkét viszel, a fiataloknak példákat mutatsz, az idősebbekkel összebarátkozol és ha mindezt bizalmi alapon, lassan teszed. Vajon tud-e rövid és hosszabb távú jobb életet hozni egy ilyen kezdeményezés? Mit ad ez a helyieknek és mit ad a látogatónak, alkotóknak? Abban biztosak vagyunk, hogy a közös munka és játék a legjobb módja annak, hogy emberek megismerjék egymást és összebarátkozzanak. Az alkotótábor ötlete ezen alapul. Emellett ez nem a kolonizációról szól, amikor városi emberek megszállnak egy helyet, majd gyorsan távoznak, a helyiek meg maradnak elpakolni. Minél több helyit szeretnénk bevonni az alkotási folyamatokba, megkerestük a környék iskoláit és meghívtuk őket. Jó élményeket és a helyieknek is tetsző alkotásokat szeretnénk létrehozni, amire mi is és ők is büszkék. A művészet és maga az alkotási folyamat hidat képez emberek és csoportok között, ebben hiszünk.

A művészet mely ágai jelennek meg?
Természetművészet, képzőművészet, grafika, tipográfia, animáció, dalszerzés. 

Az alkotók jelentkezhettek vagy meghívásos alapon történt a bekapcsolódásuk, hogyan választottatok?
Ez az első évünk, az alkotóink idén meghívásos alapon kapcsolódtak be, de a jövőben szeretnénk pályázatot hirdetni és úgy megtalálni a résztvevő művészeket. Három természetművészeti installációnk tervezői és építői: Erőss István és a Vizuális Művészeti Intézet, Eger diákjai (http://www.erossistvan.hu), a Lyra Project építészei (https://lyraproject.tumblr.com) és a szlovák Woven (https://www.woven.sk), képzőművészeti Színes falu projektünk vezetője: Szigeti Csongor (http://szigeticsongor.blogspot.com) és a Vizuális Művészeti Intézet, Eger diákjai. A Woven csapatának korábban is figyeltük már a munkáját, nagyon örültünk amikor elfogadták a meghívásunkat, az ő részvételükkel tudtunk a Nemzetközi Visegrádi Alapnál (https://www.visegradfund.org) pályázni, amit óriási sikernek tartunk a rendezvény szempontjából. A MOME Anim szakot mi kerestük meg az együttműködés ötletével.

Szigeti Csongor, intermédia- művész is csatlakozott idén a 100Szikrához.

A Litkei Általános Iskolában a 100 Szikra felkérésére Orbán Tamás (https://www.orbantamas.hu), Artisjus díjas dalszövegíró hozta el a már 4 éve (NKA támogatással) futó programját, a dalszerző workshopot, amelyen a gyerekek 3 napon át profi zenészekkel dolgoznak, a végeredmény pedig egy saját dal, videoklippel. Ez lesz a Szikra dal. Litke amúgy a szomszéd falu Ipolytarnóc mellett, ide járnak a tarnóci gyerekek is. Idén hirdettünk egy Typo design kihívást is, egy pályázatot, amire grafikusok munkáit vártuk, egy kikötés volt, hogy a BE A SPARK felirat jelenjen meg a munkákon. 75 pályamű érkezett, amiből 5-öt választottunk ki, ezekből pólók készültek nagyon limitált darabszámban, az eladásukból származó haszonnal a falu egy közösségi célját támogatjuk.(https://100sparks.com/be-a-spark-design-kihivas-palyamunkak/) A nyertesek pedig itt: https://100sparks.com/typo-design-kihivas-kivalasztottjai/

Lesz az egésznek egy átfogó koncepciója?
Ezen sokat gondolkodtunk, először az ÉBREDÉS szót választottuk, ami lassan inkább a MEGHÍVÁS szóvá vált. Azért szerettük ezt a hívószót, mert olyan alkotásokat szeretnénk létrehozni, amik valamilyen konkrét cselekvésre hívnak, erősítik azt az üzenetet, amiben hiszünk, hogy az együtt “csinálás” képez hidakat. Mássz fel, gurulj le, nézd más szemszögből, fotózd le, oszd meg, lépj be, gyere velünk!

#Nature art: milyen eszközökkel lehetséges ez? Meg lehet találni az egyensúlyt a művészet modern kifejező eszközei és a természet között? 
Mindenképp erre törekszünk. Az ember amint interakcióba lép a természettel, tehát épít valamit valahová azonnal megbont egy egyensúlyt. Kérdés, hogy beáll-e egy új egyensúly, vagy csak a kibillenést érezzük. Én általában úgy döntöm el valamiről, hogy melyik történt, hogy megfigyelem mit vált ki belőlem, ha olyan érzést kelt, mintha az a tárgy/szobor/épület mindig is ott lett volna, biztos vagyok benne, hogy beállt az új egyensúly.

A fesztivált megelőzi egy  hetes művészeti műhely, mit takar ez pontosan? 
Klasszikus alkotótábort. Sátrazás, sok-sok meló és fáradtság, inspiráló beszélegetések, menzás kaja, leégés a napon, elázás, jókedv. Az alkotásokat tervező és létrehozó művészek és segítőik lesznek ott, összesen kb. negyvenen leszünk, a helyiekkel kiegészülve.

Mennyiben van ennek csapatépítő jellege, szerinted miért szükséges a művészvilág ilyen jellegű összefogása? 
Nagyon fontos a közös munka és játék, csak úgy lehet igazán megismerni egymást. A művészvilág nagyon sokszínű, de mi itt most olyan emberekkel fogunk együtt dolgozni, akik értik, hogy az elrugaszkodott, absztrakt gondolatiság pont olyan fontos, mint megfogni a kalapácsot és nekiállni a munkának. A pályám kezdetén rettentően zavart, hogy a művész szó egyfajta elvontságot, képtelenséget is hordozott, legalább is én ezt tapasztaltam, pedig épp a képességek sokszínűsége a jellemzője egy jó művésznek szerintem.

Mire számítotok a helyiektől, hogyan fogadják majd a köztereik “átalakulását”? Van olyan alkotás, amely ott marad? 
Minden ott marad. A helyiekkel való kapcsolat egy lassú építkezés, és a bizalmon kell hogy alapuljon. Van már pár család Ipolytarnócon, aki a szövetségesünk és szívesen dolgoznak és barátkoznak velünk, reméljük egyre többen teszik ezt majd a jövőben. Nagyon sokat számít az együtt töltött idő és beszélgetés. 

Mit gondolsz arról, egy- egy ilyen megmozdulás hogyan őrizheti meg a báját, a hangulatát és hogy kerülheti el azt, hogy egy tömegfesztivállá nője ki magát?
A 100 Szikra Ipolytarnócon egy házibuli, ami megpróbálja olyan jól definiálni a céljait, hogy ezzel meghatározza azt is, hogy milyen közönséget vonz. Volt olyan eset már, hogy az egyik motoros márka leküldte a marketingesét az eseményre… Eljött, körülnézett és hazament. Nem baj. Ő nem értette, menjen nyugodtan.

Fotó: 100 Szikra Facebook

Az esemény időpontja: június 7-9.