A Mandiner szúrta ki, hogy Magyar Péter azt rótta fel a III/III-as besúgóknak, amit ő is gyakorolt férjként, amikor a tudta nélkül hangfelvételeket készített Varga Juditról.
A portál felidézi, miután Magyar Péter titokban felvételt készített feleségéről, Varga Judit volt igazságügyi miniszterről, sokáig kérkedett is ezzel minden lelkiismeret-furdalás nélkül. A Tisza Párt elnöke ugyanakkor egy videóban most saját esetéhez kínosan hasonló emberekről beszélt,
a III/III-as ügynökök voltak azok, akik besúgók voltak a belső elhárításnál, lehallgattak családokat, akár férj a feleséget…
Forrás: mandiner.hu
Facebook hozzászólás
Peti piti ügynök
2024-09-23 at 17:05
“A III/III-as ügynökök voltak azok, akik besúgók voltak a belső elhárításnál, lehallgattak családokat, akár férj a feleséget”
– mondta a Tisza Párt elnöke egy videójában.
Helyben vagyunk: akkor tehát ciki Peti bevallotta, hogy mocskos kis piti ügynök. Ő is lehallgatta a feleségét…
nemzeti
2024-09-23 at 17:01
Nemzeti !!!
Ilyen név nem létezik Magyarországon,csak ha tősgyökeres zsidó vagy. Tehát zsidó vagy.
Ezzel azért ne büszkélkedj még a 21 században sem.
Főleg a mai puskaporos világban.Úgyhogy válassz más nevet sürgősen mert vétesz a GDPR,Internethotline szabályai ellen. Be foglak súgni !
nemzeti
2024-09-23 at 16:56
Túl sok már belőle !
süli
2024-09-23 at 16:46
Szóval a peti a III/III nagy elődökhöz méri magát!Már túltett rajtuk aljasságban.Embergyűlölő a faszi ,mindenkit baromnak néz.
De ez nem meglepő,akkor volna az ha Petőfi-volna számára a mérce.Mintha miatta írták volna papírra a tízparancsolatot,mert naponta szegi meg mindet.
Már nem kell sokat várni amikor önmaga lesz saját maga példaképe!DE lehet hogy ezen is túl van már.
SZJ
2024-09-23 at 16:25
Egébként a villanybesúgó hálózatről mit lehet tudni ? Ki tartja nyílván, ki férhet hozzá az adatokhoz, hol tárolják , mire akarják felhasználni ? Hatályos GDPR szabályok vannak. Ez is annyira komoly, mint az egymillás minimálbér ?
Tudományos libsizmus
2024-09-23 at 16:10
Buta szegény mint az ágyú.
bl
2024-09-23 at 15:41
Nemzeti
2024-09-23 at 10:43
A nemzeti oldal az a Fidesz, a többiek pedig az álnemzeti oldal KGBélával és a hasonszőrűekkel az élen. Nyugatra is az hajaz, aki a keletre hajtott.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-23 at 15:37
Petike te már csak tudod, hogy hogy működik. Te nyitottál a szektatagoknak anonim besúgóhálózatot, és te vetted fel a FELESÉGED és zsaroltad a semmivel, és fenyegetted a gyerekeid. Istenem, milyen beteg ez a család, ahol ilyen kikerülhet az alomból…
Jó hír
2024-09-23 at 15:15
Nemzeti
Nemzeti kormány…? Ez jó hír. Visszajön Bethlen István, meg Gömbös Gyula…?! Reméljük, hogy Horthy kormányzó úr is!
Van
2024-09-23 at 14:32
elemeslampa2024-09-23 at 13:51
@Van
“nem derült ki semmi”
Igen ,a gyapjasok számára!
elemeslampa
2024-09-23 at 13:51
@Van
nem derült ki semmi, csak hogy hazudtok szokás szerint és tetves hazaárulók vagytok
Tiszás besúgók
2024-09-23 at 13:45
A kórosan pénzéhes belbudai ficsúr pénzért zsarolta meg a feleségét, s ehhez az általa kikényszerített beszélgetésükről titkon készített felvételt használt a “jellemóriás”. Mocskosabb viselkedés, mint mondjuk a komcsik által zsarolással besúgásra kényszerített, szerencsétlen családapák tette.
Ja, amúgy meg, hogyan is áll a tiszás “messiás” által gründolandó besúgóhálózat létesítése…? Hányan jelentkeztek már tiszás besúgónak?
Lila
2024-09-23 at 13:38
Talpra magyar, te tényleg Tisza szavazó lehetsz, azok hazudnak úgy, mint a vízfolyás, és úgy, mint a főnökük. Soha nem voltál Fidesz szavazó, mert akkor nem használnál ilyen szavakat a miniszterelnökre.
mébell
2024-09-23 at 13:32
Csak neked Talpra magyar: ,,Besuggó” volt ám az öreganyád segge!(na ez 2g)
Van
2024-09-23 at 13:28
elemeslampa2024-09-23 at 13:1
Tehát megint nem az a baj,hogy a kormány hazug ,tolvaj és korrupt,ha nem az ,hogy kiderült!
Gratulálok 🙈
elemeslampa
2024-09-23 at 13:18
Westeros – 2024-09-23 at 13:05
Terelsz komcsi…
Aki kormányzati bűncselekményekről beszél azzal kapcsolatban, amit Varga mondott, az vagy hülye vagy szándékosan csúsztat.
Jogállamban “lehallgatni” csak a megfelelő szervek a megfelelő jogi garanciák mellett lehet. Ezt egy jogi végzettségű embernek tudnia kellett volna.
Ha a másik tudta nélkül törvénytelenül teszed figyelembe sem veszik. Ha pedig manipulatív módon megvágod jól megütöd a bokádat.
Jobb ha tőlem tudod meg öcsi.
elemeslampa
2024-09-23 at 13:10
@Nemzeti – 2024-09-23 at 09:21
“Még a Szuverenitásellenes Hivatal élére is egy III/III-as bolsevikot neveztek ki. ”
Jaja az 1978-as születésű Lánci Tamást aki óvodás korában beárulta, a csoporttársát mert összetörte a felhúzós autóját.
Senki nem rejtegeti az ügynökaktákat. Téged azért nem engednek be, a hivatalba, mert a koszos bűzlő csöveseket akik hónapok óta nem fürödtek senki nem szereti.
“Ideje, hogy a nemzeti oldal elsöpörje ezt a bolsevista MSZMP utódpártot.”
Mármint, ha magadra meg poloskára gondolsz, aki éppen a magyargyűlölő Manfréd Webernek hajolt be na nektek semmi közötök ehhez a nemzethez.
Logikus
2024-09-23 at 13:09
Meglepődik valaki ezen a gerinctelen és jellemtelen bohócon?
Meglepődik valaki azon aki terrorizálta a feleségét, és a saját gyerekei nem akarnak szóba állni vele?
Westeros
2024-09-23 at 13:05
Lehallgatni valakit és rögzíteni egy beszélgetést egy családtaggal, amin az illető kormányzati bűncselekményekről beszél, két külön dolog. Aki összekeveri ezeket, az vagy hülye vagy szándékosan csúsztat.
Nahát
2024-09-23 at 13:01
Azt írja: a III/III-as besúgók lehallgattak családokat, akár férj a feleséget. Na innentől vagyok meggyőződve arról, hogy Magyar Péter bolond. Saját magáról állította ki a besúgói igazolványt. Ezen én annyira már meg sem lepődtem, miután azt is ő verte nagy dobra, hogy a Diákhitel Központnál túlárazták (vagyis személyesen ő, mivel ő volt az igazgató) a szerződéseket. Tipikusan úgy működik, mint Gyurcsány, aki közölte, hogy jöttek hozzájuk a külföldi pénzek, de, hogy honnan, jobb nem tudni, és Márki-Zay is saját magát buktatta le, amikor kikotyogta, hogy Amerikából támogatták őket guruló dollárokkal. Magyar Péter semmivel sem jobb, mint Gyurcsány, a pártja épp a minap szavazta meg Brüsszelben a fegyverküldéseket Ukrajnába. Egyik kutya, másik eb.
elemeslampa
2024-09-23 at 13:00
@és akkó’ mi van ? – 2024-09-23 at 10:53
“Nem értem mi a gond azzal ami régen volt ?”
Régen? Ja csak a poloska ezt nem ‘régen’ csinálta…
” Anno Orbán Viktor a Belűgyminisztérium besúgója volt KISZ titkár korában.”
Középiskolás korában? És a BM??? Te sem lehszel hülyébb..
elemeslampa
2024-09-23 at 12:53
Talpra magyar! – 2024-09-23 at 09:02
“Én úgy tudom hogy a szuveneritásvédelmi nagyember volt III/III besuggó”
Kiiiiii? Az 1978(!!!)-ben született Lánczi Tamás??? Ember 1990-1978 a csóka 12(!!!) éves volt a rendszerváltozás idején. Óvodás korában szervezte be a Kádári titkosszolgálat vagy mi?
Öreg te tényleg tiszás vagy, ott gyűlnek az ilyen tökéletesen agyhalottak.
elemeslampa
2024-09-23 at 12:42
Az azért kemény, hogy a hívei itt védik a védhetetlent.
Ez a hapsi konkrétan belecsinál a szájukba ezek a szerencsétlenek meg visszamennek repetáért. Szerintem konkrétan odahaza gurgulázva röhög, mekkora a looserek imádják még pénzt is adnak neki..
Soha nem értettem mi járhat annak a svédnek a fejében akinek a lányát megerőszakolta valami migráns, a szerencsétlen agyhalott meg bocsánatot kért. Hát olvasva Poloska híveit ezek is így lennének vele ha saját lányukat kapná el a kretén.
Beszédes
2024-09-23 at 12:38
Ritka egy sz@r alak!
Zebegény
2024-09-23 at 12:20
PrüsszelPress2024-09-23 at 12:16
pm
2024-09-23 at 09:03
”
Igen. Mindegy, hogy a felesége volt, vagy nem, ez a beépített ügynök feladatul kapta, hogy az igazságügy-minisztert provokálja, a beszélgetést titokban felvette, majd közzé tette.”
Ez most komoly?🤣
PrüsszelPress
2024-09-23 at 12:16
pm
2024-09-23 at 09:03
Igen. Mindegy, hogy a felesége volt, vagy nem, ez a beépített ügynök feladatul kapta, hogy az igazságügy-minisztert provokálja, a beszélgetést titokban felvette, majd közzé tette.
Akkor kellett volna letartóztatni!
Minden jogalap megvolt rá.
§
Csak hát azt is következmények nélkül megtehette, hogy bejárt a minisztériumba, és ellenőrzése alá vonhatta a miniszter közvetlen munkatársait, zaklatta őket, akadályozta az érdemi munkát.
.
Varga miért is nem tiltotta ki a minisztériumból?
Ja, mert akkor otthont állt volna bál?!
És ennek minden ódiumát az ország biztonsága kell viselje?!
.
Pontosabban volt következménye: a minisztérium egyik legérzékenyebb osztályának, a sajtó osztálynak a vezetőjévé nevezték ki.
.
Nem volt elég, hogy az akkor még alvó ügynök Vargáné Hungaro Péter a miniszter rokonaként jogtalan kiváltságokat követelt és élvezett. A hírek szerint a miniszterelnök kabinetjének a munkatársa volt a legjobb barátja (ő nyilatkozta, legalább is ami a hírekben megjelent, nem cáfolta), aki mégis maradhatott a pozíciójában, egy ilyen “barátság” ellenére.
Meggyőződésem, hogy nemcsak egy magyarpéter van a pályán.
saghy rozi
2024-09-23 at 11:47
A támogatóihoz nem jut el ez az infó sem.
SZJ
2024-09-23 at 10:57
Annyiban segítenék, hogy nem a III/III.-as ügynökök voltak a besúgók, hanem bármi okból zsarolható, vagy meggyőződésből aljas átlagemberek. Ők kapcsolatot tartottak az ügynökökkel és az állambiztonsággal, összesítettek, döntéseket hoztak.
Azzal nem lehet leülni,információt cserélni, tárgyalni, aki lehallgat másokat. A tárgyaló fél nem tudhatja, hogy mire fogják felhasználni a véleményét, félmondatait. Csak nyilvánosan lehet vele kommunikálni.
aladin
2024-09-23 at 10:57
Hát akkor ez a nyomorult szarcsomó Magyar Péter is egy III/III-as bsugó és még ez mer pofázni másokra, akkor meg karora vele száradni.
Francisco do Brasil
2024-09-23 at 10:56
Kész röhej!
.
és akkó' mi van ?
2024-09-23 at 10:53
Nem értem mi a gond azzal ami régen volt ? Anno Orbán Viktor a Belűgyminisztérium besúgója volt KISZ titkár korában.
Nemzeti
2024-09-23 at 10:43
bl 2024-09-23 at 10:23
Nem kell a magyarázkodás. A nemzeti oldalnak nincs félnivalója a komcsik titkaitól, csak a bolsevik oldalnak.
Majd akkor magyarázkodj amikor megalakul a nemzeti kormány és kiteregeti a komcsi szennyest, akkor lesz miért magyarázkodni a bolsevik oldalon.
Axel Paulai
2024-09-23 at 10:41
Talpra magyar!2024-09-23 at 09:02 A III/III banda 1986-ban ledaráltatta és elégettete az ügynökaktákat, majd hamisítottak néhányat, ügynökeik beépültek az igazságszolgáltatásba, miután gyorstalpaló jogász diplomát kaptak, és ott védik a haverokat. A III/III-as besúgózást azok nyomják, akik pont hogy benne voltak és hasznot húztak a kommunizmusból, mint gyurcsányi. Gondolom maga is vagy az apja részese volt komcsi maffiának. Maga soha nem szavazott a Fideszre, maga csak hazudik!
mz/x
2024-09-23 at 10:31
Andras Krasznoi
“Magyar Péteren eddig sem találtatok fogást, ezután sem fogtok”
Téged nem kell hülyének nézni bizonyítod, hogy az vagy.
bl
2024-09-23 at 10:23
Nemzeti
2024-09-23 at 10:03
Ami fontos volt az ledarálta a belügy 89-ben, ami meg nem volt fontos vagy épp azért fontos, hogy menti a bolsevikok irháját az benmaradt a rendszerben. Biztosat tudni szinte lehetetlen, abban viszont van igazság, hogy sokan próbáltak a Fidesz szárnyai alatt kikelni, erre pont a Erőss unoka a példa.
A Fidesz csak annyira makulátlan amennyire ezt a magyar viszonyok lehetővé teszik, innen még mindig kizártak mindenkit aki valami hibát követett el, ellenben a baloldalon sose volt semminek semmilyen következménye (ennek aztán meg lett az a következménye, hogy egyre hitványabb a felhozatal, Petike a szép példa rá).
Cuki
2024-09-23 at 10:21
Talpra magyar! 2024-09-23 at 10:13
Én is remélem, hogy Magyar Péterből “ujj miniszter” lesz
🤣🤣🤣🤣🤣
varga eszter
2024-09-23 at 10:19
Talpra magyar!2024-09-23 at 10:13
Helyesírást megtanulni, alsótagozat 2. osztály_! Amúgy tényleg azt tetszik gondolni, hogy ha és amennyiben kormányváltás történik, annak Orbán Viktor lesz a vesztese? Ki kell ábrándítanom, Ön és az Önhöz hasonlók fognak hatalmasat szívni, akár a torkosborz.
Talpra magyar!
2024-09-23 at 10:13
Szőke ciklon 2024-09-23 at 10:10
én korábban beláttam, hogy hiba volt Horn Gyulára és Gyurcsányra szavaznom, 2010-től fideszes vagyok. Vagyis voltam, mert most már a Tisza párt elkötelezett híve vagyok, tudom, hogy Ő kelme lesz Hazánk ujj miniszter elnöke a Dagatt már alkalmatlan
Szőke ciklon
2024-09-23 at 10:10
Nekem is úgy rémlik, hogy az un rendszerváltás után a kommunisták egyik miniszterelnöke pufajkás, a másik meg III/III-as ügynök volt. A “Talpra magyar!” nevű 2-bitesnek üzenem, hogy magyarból elégtelen, magyarnak meg nulla!
Géza
2024-09-23 at 10:08
Nemzeti!
Te egy seggfej vagy, ezt már sokszor megmondtuk neked! Húzz el az anyádba a 24.hu-ra meg a telexre!
Géza
Cuki
2024-09-23 at 10:08
Nemzeti 2024-09-23 at 10:03
“Ő nevez ki III/III-asokat az állami hivatalok élére.”
Mint pl a Diákhitel központ vezetőjét?
🤣🤣🤣🤣
Te ugye Tisza szavazó vagy?
Nemzeti
2024-09-23 at 10:03
@bl
Orbán rejtegeti a kommunisták ügynökaktáit. Ő nevez ki III/III-asokat az állami hivatalok élére. Ő retteg attól, hogy a nemzeti oldal kormányra kerül és nyilvánosságra hozza a bolsevikok titkait.
A Tisza Pártnak nincs félnivalója, a komcsi fidesznek annál inkább. A III/III-asok bukása közeleg.
bl
2024-09-23 at 09:49
Most olyat mondott a Tisza Párt elnöke, amit nem kommentálunk, mert fölösleges.
„A III/III-as ügynökök voltak azok, akik besúgók voltak a belső elhárításnál, lehallgattak családokat, akár férj a feleséget…”
– mondta Magyar Péter.
bl
2024-09-23 at 09:45
@Nemzeti
A Fidesz tagok a 80-s években még 20-as éveiket töltötték, volt köztük mindenféle ember, meg az is igaz, hogy megfigyelték őket, de azt állítani, hogy ők lettek a III/III ügynökei nevetséges. Inkább azt kellene nézni, hogy kinek voltak az ősei ÁVH_sok, pufajkások, vérbírók, I II III ügynökök és akkor az derülne ki, hogy a jelenlegi ellenzék kivétel nélkül. Ha van is köztük jószándékú egy idő után vagy beáll a sorba vagy kigolyózzák. A jobbikosoknak még a vezetékneve se igazi, a balosok meg benne ültek a húsosfazékban, ott vannak a mai napig kirobbanthatatlanul.
anti-soros
2024-09-23 at 09:37
Ez tényleg elmebeteg…
Nemzeti
2024-09-23 at 09:21
A fidesz van tele III/III-asokkal. Még a Szuverenitásellenes Hivatal élére is egy III/III-as bolsevikot neveztek ki. A kommunista ügynökaktákat is azért rejtegetik, hogy elő ne kerüljenek Orbán, Kövér és a többi III/III-as jelentései.
Ideje, hogy a nemzeti oldal elsöpörje ezt a bolsevista MSZMP utódpártot.
GiczeiyTünde
2024-09-23 at 09:11
Talpra magyar!
Én meg úgy tudom, hogy te elloptad a szomszéd macskájának a kajáját.
Ez kb. annyira bizonyítható, mint amit te írtál. Nagyon nagy hülye vagy, ha azt hiszed, a te vádaskodásod bármit is jelent.
Cuki
2024-09-23 at 09:04
Ez a faszi tényleg hülye
Egyre jobban úgy tűnik, hogy a követőit akarja alázni, hogy: nézzétek, ilyen hülye vagyok és ti még mindig követtek!
🤣🤣🤣🤣
pm
2024-09-23 at 09:03
Az is, csak manapság már ez sem számít..Aki nem hallotta azt a felvételt amit ő maga tett közzé, nagyon tanulságos. Ott szó sem volt férj -feleség viszonyról. Az egy kihallgatás volt , egy ügynök beszéltette a léprecsalt áldozatot.Aki éppenséggel az igazságyügyi miniszter volt. Mai napig nem értem hogy ezek után hogyan maradhatott szabadlábon.
Talpra magyar!
2024-09-23 at 09:02
Én úgy tudom hogy a szuveneritásvédelmi nagyember volt III/III besuggó de erről nem nagyon láttam a ps en semmit.