
Az Egységes Diákfront a 24.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy eddig a március 16-ai demonstráció, a szeptember 2-ai vonulás, az október 5-ei hídfoglalás és az október 11-ei tüntetés szervezőjeként elmaradt a meghívása, ezért immár követeli a szereplést a köztévétől.
Hét napja van reagálni a köztévének
A szervezet jelezte, ha megfelelő módon nem mutathatja be a magyar népnek a közoktatás helyzetét, megmozdulásait a jövőben az MTVA székházánál is folytatni fogja. Levelükben ultimátumot adtak az MTVA-nak: hét napon belül várják a választ, viszont a meghívást csak akkor fogadják el, ha az interjú:
- az M1 televízióban,
- hétköznap, főműsoridőben (18:30 és 21:30 között),
- legalább öt percig,
- élő adásban zajlik.
Az Egységes Diákfront a támogatóit is megszólította. Mint írták, amennyiben az M1 nem méltatja őket válaszra november 16-ig, akkor közösen az MTVA-székháznál követeljék a megfelelő tájékoztatást az oktatás helyzetéről.
– adta hírül a 24.hu.
Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook hozzászólás
Balogh György
2022-11-11 at 21:10
KIS PRIMITÍV HÜLYE KORCSOK! …csak lettetek volna a “Kádári” szocialista realista oktatási szellem idején diákok! Szerencsétlen kis nyomoroncok, sírva könyörögnétek egy ideológiai megváltáshoz! Kíváncsi lennék anyátokra és apátokra, hogy tartalmilag milyen értelmi színvonalon tengődtök odahaza! SZÁNALMAS CSORDA!
mutant pig
2022-11-11 at 12:15
Mert ha nem szerepelhettek majd a tévében, akkor majd mi lesz, hm?….Nem fogtok leérettségizni?
A gyerekeimnek fogtok szántani, mert nekik egyenként több eszük van, mint nektek együtt! XD
Judit
2022-11-11 at 08:28
Ezekre nem érdemes azt mondani szégyelljétek magatokat, ezeket a soros-sátáni–böszmék-böszméje terelte össze.!!! Vagyis az anyjuknál követelőzhetnek senki másnál.!!!
Matu
2022-11-11 at 07:45
Én beengedném őket, de:
1. nyilván nem az teljes egységfrontot, hanem maximum három fős képviselői delegációt
2. mondják el, amit akarnak
3. utána pedig válaszoljanak a riporter kérdéseire
A napnál fényesebben kiderülne, hogy valójában hatalmas katyvasz van a fejekben, nem pedig elképzelés. Csak néhány jó kérdés, semmi Kálmán Olgás közbevágás-belezavarás, és máris ott állnának megfürödve.
Mérleg
2022-11-11 at 00:31
Rohadt pedagyogyósok és ezek a suhancok, szándékosan nem “diákok”!
Mégis mit képzeltek? Kit érdekel a megrohadt butapesti beltenyészeten kívül az ugatásotok? Méghogy az MTVA-ba főműsoridőben! Ne már!! Ott a retek tv, meg az atv, meg a szennyportálok.Meg a faszbook, meg az összes olyan üres csatorna, mint a fejetek!
Agi
2022-11-10 at 21:16
Cseh Katalin muve ez.Tanar- diak delegecio jart Brusszelben Cseh szervezesel.
Megrazo ,felkavaro dolog volt ahogyan a szenvedesukkel szembesultek Brusszelben. Sokan zokogtak amikor megtudtak milyen helyzetben vannak nalunk a diakok es a tanarok- meselte Kati.
Kati a korrupt hazudozo,aki lopja az unio penzet.
Szőke ciklon
2022-11-10 at 19:26
Nagy hibát követ el az, aki beengedi az ellenséget a házába. Aki ezt teszi, az bizonyára nem olvasta el a “Három kismalac” mesét! Tanulságos! Forró vizet az anarchistákra!
Andromeda
2022-11-10 at 19:18
Szerintem meg lehet tenni, amit kérnek, de nem úgy, ahogy ők akarják, hanem egy kerekasztal beszélgetés keretében. Hajrá!
Nahát
2022-11-10 at 19:17
Miért nem a háború ellen tüntettek?
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-11-10 at 19:09
Nagyot tévedek, ha azt hiszem, hogy ennek a szervezetnek a főkolomposai megint csak kis hisztis, de törtető HP-k.
khm
2022-11-10 at 18:31
ezek NEM DIÁKOK!
Nick Rivers
2022-11-10 at 18:26
noÁr diaktagozat
Ungarn über alles !
2022-11-10 at 18:26
Vízöntő
18:13
ez hajaz az egységes, meg a nem egységes izraelita hitközségre – hasonló a szaga is !
Ungarn über alles !
2022-11-10 at 18:24
“HÉT NAPJA VAN REAGÁLNI A KÖZTÉVÉNEK”
…mert ha nem, akkor megszállják az összes romkocsmát – meg farszíjat húznak mindenkivel aki hátat mer fordítani nekik !
Vízöntő
2022-11-10 at 18:13
Egységes Diákfront!
Ki a fene ez? Mert meg van személyesítve! Felszólít!
Mint a rabló, beront a bankba, a pénzt ide vagy lövök! Ha riasztót nyomsz lövök! Ha megjöttek a rendőrök akkor meg: Kocsit vagy lövök! (Golyót vagy bilincset egyik sem szokott kérni, de a végén mindig abból kapják az egyiket!)
Szóval Egységes Diákfront ki a fene maga?
Hogy nem tánc- és illemtanár az biztos, mert akkor köszönéssel és bemutatkozással kezdi! Hogy olyan nem volt a felkészítőik között? Na ezt elhiszem, mert rájuk is ráfért volna!
Egyébként kezd derengeni ki maga!
Ja, mit is akar az mtv-ben? Bemutatni a magyar közoktatás helyzetét?
Legalább 5 percig???
Javaslom menjen vissza abba aki küldeni próbálja, ne tegye tönkre a szilveszteri kabarét az előzetese sikerével!!!
Carolus
2022-11-10 at 17:48
Miért is nem lep meg, hogy rákeresve, az egységes diákfront (nem tévedés, olyan, mint a népfront) nevű hazaáruló, ötvenhat emlékét meggyalázó csoportot ugyanazok alapították, akik a freeszfe tüntetéseket szervezték pl. partizan média, monoszkóp terepmunka, index, noár, és persze ugyanazok is pénzelik ld. guruló dollárok.
Szemét, pénzért bármire kapható, hazaáruló banda.
Valaki
2022-11-10 at 17:42
Na kedves MTVA!
Itt a lehetőség!
Be kell engedni kb 3 szószólót,azzal a feltétellel, hogy
a riporter előre nem közölt kérdéseket tesz föl nekik.
Pl. tanulási eredményeikről, történelmi,matematikai, földrajzi, politikai tudásukról adjanak számot!. Mennyi időt töltenek az iskolában ? Hol tartanak a tananyagban? Naponta mennyi időt szán a pedagógus a politikai hadviselésükre.?
Tudják e , hogy Gyurcsány alatt kivágták volna őket e töredékéért is, nem beszélve a drága könyvekről, amit megvetettek velük a tanárok, aztán nem tanítottak akkor sem semmit. Foglalkoznak e velük a szüleik? Tudják e milyen lehetőségeik vannak ?
Ha megfelelő szintű a tudásuk , beolvashatjáák!
Annonym 2.
2022-11-10 at 17:31
Remèlem nem engedik őket szerepelni. Ha a szemkilövetőnek mindani vamòja van àlljon ki,ne bùjjon a gyàva a diàkok hàta mögè.A diàkseregnek sem kūlönb a hàttere,piros ingesek a gyökereķ. Nem hiàba szajkòzta ferkonya,hogy mì lesz itt ősszel,a cselszövő,màr akkor fonogatta mocskos terveit. Àlszik e? A titkos szolgàltunk? ÈBREDÈS,DE GYORSAN! Minden szinten felszàmolni a csűrhèt.
Asperrimus
2022-11-10 at 17:21
Még valami: régen az alamuszinszky provokátorok által áhított szabad világban, a kádári szocializmus haladó középiskoláiban iskoláiban azzal fenyegették a kezelhetetlenebbnek mutatkozó diákokat, hogy ha kirúgják őket az iskolából, akkor egyetlen másik középiskolába sem fogják felvenni őket az országban, és akkor mehetnek a dolgozók iskolájába, amíg be nem töltik a tizenhatot, aztán mehetnek dolgozni, ahol találnak munkát. Persze egyetlen alkalmat sem láttam, hogy ezt megtették volna, de amúgy a kockázat valódi volt. Hála Istennek ez a korszak mögöttünk van, de amit ezek akarnak kiengedni a palackból, annál még az is jobb volt, pedig meglehetősen utáltam, és most sem tudok nosztalgiával gondolni rá. Talán túlságosan ki lett engedve a gyeplő. Nem kellene kicsit megrántani?
lyukas zokni
2022-11-10 at 17:17
gyereknek egy dolga van : tanulni.
Asperrimus
2022-11-10 at 17:14
Ultimátum? Kártyázni akarnak? Ja, jut eszembe egy szakállas vicc:
Tüntetők maroknyi csoportja skandáljak:
– Menstruáció, menstruáció, menstruáció…”
Egy ember odakiabál nekik:
– Emberek, talán inkább demonstráció!
A tüntetők:
– Az mindegy, csak vér folyjon!
Mária néni
2022-11-10 at 17:00
El lehet menni magániskolába. De kérd ki először a tananyagot,
fizesd be a tandijat, és fogd be a szád, mert különben kirúgnak.
pampafu
2022-11-10 at 16:57
Mi meg azt mondjuk, ebből az anarhista, felbőszitett/identitás nélküli/
diákháborgásból ELÉG !
MISZTOTFALUSI
2022-11-10 at 16:56
Undorító, külföldről fizetett ügynökök! Tanárok-diákok egyaránt!! Takarodjatok vissza az iskolába, tanítani-tanulni!! Hitvány mocskos ügynök-csürhe!!!
kati
2022-11-10 at 16:49
Azt olvastam, hogy ezeket a diákokat a soros szervezetek trenírozzák, oktatják őket a gyűlölködésre. Egy diák tanuljon és ne arra áhítozzon, hogy a Tv-ben szerepeljen. Jó lenne már ennek a hisztinek véget vetni!
Majom Vadász
2022-11-10 at 16:41
A Szaros Gyurka faszszopó diákokat ki kell baszni az iskolából, ha nem akarnak tanulni, csak szakképzettség nélkül dirigálni szeretnének a társadalomnak. Végük is szakképzettség nélküli segédmunkásokra is szükség van Európában! Pártot is szervezhetnek maguknak, ha az országot szeretnék vezetni. Egy szabad országban mindent lehet, csak tartsák be a demokrácia szabályait! Ők lehetnek a SZGYFSZTP párt (Szaros Gyurka Fasz Szopó Tanulatlanok Pártja). A választók majd elmondják a véleményüket róluk!
Nahát
2022-11-10 at 16:30
Mondjátok be az ATV-n vagy az RTL-klubon élőben, főműsoridőben! Ja, hogy onnan elhajtottak benneteket, mert a reklámidejük másodpercenként ér milliókat? A köztévé nem arra való, hogy Gyurcsány ott tobzódjon! A 24.hu Gyurcsány lapja, ha Feri akar valamit közölni, mondja el a fb-on, folyton oda írogat. Ti meg inkább tanuljatok.
Agresszív Kismalac
2022-11-10 at 16:28
Én is had dirigáljak médiának. Mindjárt megmondom mikor milyen műsort adjanak le, mert akkora pofám van, azzal kell megtölteni a képernyőket.
TalEle
2022-11-10 at 16:27
Ez a sorosista [email protected]ó pesti csőcselék menjen tüntetni a ReTeKlubhoz meg az ATV-hez…A lehető legrosszabb az lenne, ha az MTVA engedne a zsarolásuknak! Ha sorosisták azt látják, hogy engednek nekik vagy nincs retorzió, akkor egyre gátlástalanabbá ás agresszívabbá válnak, lásd 2018 decemberében a randalírozásukat az MTVA székházban!
U.i.: Amúgy lehet menni még a rekvirált Apró-villához is, amiért a villalakók blokkoltatják Brüsszellel a pedagógusok fizu emelését…
Rolo
2022-11-10 at 16:12
Inkább iskolába kéne járni…nem a csótányékkal🪳🪳🪳 tüntetgetni!
DodokaChj
2022-11-10 at 16:09
Plàgium komment;. Miért az M 1 ?A libernyàkok szerint azt a kutya nemnézi…irány az RTL had értesüljenek a széles tömegek…😂😂😂
Nahát
2022-11-10 at 16:05
Egységes Diákfront meg Gyurcsány 24.hu-ja. Csodálatos párosítás. Ezt a társaságot is amerikai pénzből finanszírozzák, és Gyurcsány ügyvédjei írják a követeléseiket. Az állami TV nem arra való, hogy Gyurcsányt kiszolgálják! El a kezekkel a független tömegtájékoztatástól!
Tapfer Mariann
2022-11-10 at 16:01
Szégyellhetik magukat, akik tanítás helyett hergelik a gyerekeket ebben a nehéz, háborús, válságokkal teli helyzetben.
ERZSI
2022-11-10 at 15:58
Sajnos sokat vannak az utcán keveset az iskolában a tanáraikkal együtt, biztos jó néhány ráérő ember akit megfizetnek megy velük, ahogy vannak szégyeljék magukat! Ezeknek semmi ismeretük nincs az életről, az hiszik majd a többi ember összehúzza magát, hogy kedvükre élhessék a semmit érő kis dolgaikat, vagy egyszerün Magyarország fizetett elllenségei!
Tények
2022-11-10 at 15:58
PATKÁNY BUZI HORDA, A KURVA ANYÁTOKNAK ADJATOK ULTIMÁTUMOT.
OLYEN MOCSKOKRA MINT TI A JÖVŐBEN NINCS SZÜKSÉGÜNK.
RAGASSZÁTOK MAGATOKAT GYURCSÁNY FARKÁRA, TI ÁLLATOK
Grimmbusz
2022-11-10 at 15:57
Ezeknek az élő adás a heppjük……
Talán nem kellett volna eljátszani a bizalmat mindenféle sztriptízzel meg matricaragasztgatással (á la Jakab Péter) meg a műsorvezető sértegetésével, meg mindenféle monodráma előadásával a kérdések megválaszolása helyett.
Királytigris
2022-11-10 at 15:54
Gyerekek!
Szaros Gyurka küldi a pénzt? Lesz pénz, paripa, fegyver?
Akkor hajrá! Majd megunjátok, aztán hazamentek…tanulni, hogy sikeres legyen a tanév!