A valódi konzultáció!


Imádott tesz-vesz pártunk nem bírja abbahagyni az aktívkodást, és ezúttal a Fidesz kedvenc fegyverét, a nemzeti konzultációt igyekszik saját, lilás árnyalataiban nevetségessé tenni.

A nemzeti jelzőt viszont nagyon ügyesen kiszedték ebből a fogalmi rendszerből, hiszen a Fidesz azt ugyanúgy lejáratta és tönkretette, mint 2002 óta a kokárdát. Helyette – rendkívül termékeny módon – a VALÓDI szó lépett be, ami a balliberálisok igazi minőségét jelenti 2010 óta. Ahogy Semjén Zsolt nem igazi keresztény, vagy Kövér László nem igazi konzervatív, Lukácsi Katalin és Bokros Lajos viszont azok. Ennek szellemében nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor valójában nem is kíváncsi a konzultációja során született válaszokra, hiszen a rosszindulatú kérdésfeltevés során csak manipulált, és a Fidesz kottájából játszott válaszok születhetnek. Ellenben itt van végre a friss, fiatalos, csillogó szemű Momentum, amelyik őszintén más szellemben kérdezi meg tőlünk, hogy szerintük miért van ennyi baj az oktatás-egészségügy-korrupcióval az országban.

Rögtön az elején igen érdekes szűrőn akadunk fent, ha most jóindulatúan nem vesszük figyelembe, hogy a genderelméletet teljesen ignorálva pusztán két nem közül választhatunk. Kötelező (nem Kövér) foglalkozás rovat?

Humoros fricska ez vajon Orbán Viktornak, akiről köztudomású, hogy még soha egyetlen percet nem dolgozott? Esetleg ez a sok csillogószemű joghallgató és kötvénykezelő-gyakornok a még hozzájuk képest is bohém életművésznek tekintett színházcsináló-aktivistákat pellengérezi ki? Lesz megint Közveszélyes Munkakerülés, mint a diktatúrában? Hogyhogy nem az Orbán vezeti be? Maradjon ez az ő kis titkuk, mindenesetre Buddy a Macskafogóból ilyesmire reagálta azt a bayerzsolti tézist, hogy: „Nem akartam eddig kinyírni, de most már kinyírom, mert ronda, szemtelen egér ez!”

A hosszas formális bevezetés után végre beindul az érdemi rész, ami Horváth Ádám legszebb Etus-végemonológjait idézi.

  1. „Kis pénzünkből alig lehet kijönni a hónap végéig” (182 700 forintos átlag, mintha alattatok nem lett volna ennyi se).
  2. „Nem merünk társaságban már politizálni se, mert a fideszesek leugatnak, vagy megvernek, mint Ungváry Krisztiánt, vagy Ras G-t majdnem” (fideszesként mondom, hogy a verbális agresszió mintha valahogy pont fordítva lenne, de kizárólag a ti bosszantásotokra előttetek én is egyre gyakrabban vállalom már fel, hogy amit dr Miniszterelnök Úr csinál, az úgy van jól).
  3. „A kórházak meg úgy általában az egészségügy borzasztó” (igen, már Megyó is megmondta 2002-ben a miniszterelnöki vitában, hogy rozsdásodnak a csövek a barcikai kórház alagsorában, amúgy lásd egyes pont!)
  4. „Miskolcról Budapestre vonatozni annyi ideig tart, mint 50 éve. Több száz településen meg hasonlóan rossz a helyzet” (Több százon meg nem. Amúgy miért nem lehet hihető dolgokat hazudni? Mikor vonatoztatok ti Miskolcról Budapestre? Ajánlom az ország egyetlen települését, amelyet tényleg ismertek. A Fidesz 2010 óta gyakorlatilag tönkretette azt a BKV-t, amit szakszerű igazgatásotok 20 év alatt illatos virágoskertté varázsolt. Ja, nem).
  5. „Megszűnt a sajtószabadság, de legalábbis folyton jobban megszűnik, mert kevés az ellenzéki csatorna, és folyamatosan vásárolják őket” (sajnos én még mindig túl soknak találom, lehetne esetleg nem becsődöltetni őket, és akkor működhetnének továbbra is)
  6. „A kormány már az oktatásra is rátette szőrös mancsát, többé nem világnézetileg független, amit ott tanítanak” (nagyon helyes, jártam én eleget a ti iskoláitokba, és azok se voltak világnézetileg függetlenek, jöjjön csak a pilisi szívcsakrás magyarkodás, ha benneteket ez ennyire irritál, tanultam én eleget ugyanezek libsi megfelelőit általatok)
  7. „Sok a nyugdíjas, de kevés a nyugdíj. Kevés a munkás kéz, a fiatalok külföldre tántorognak inkább” (Ja, hát valahogy ennyi munkáskéz még sose volt 1990 óta, de ez most mindegy is, mert a lényeg, hogy ti mit éreztek. Nyilván egy gyors és jelentős nyugdíjemelés megállítaná a fiatalok külföldre vándorlását, ami állítólag mégis jó szerintetek, csak akkor rossz, ha a Fideszt próbáljátok vele basztatni)
  8. „Korrupció” (Ez tényleg szörnyű. Most meggyőztetek, és inkább mégse szavazok jövőre a Fideszre. Gyertek inkább ti, koalícióban mondjuk az…. MSZP-vel?)
  9. Brüsszel helyett Moszkvát kell megállítani. Köcsög a kormány, hogy szerinte ne. (Amint Moszkva akar majd kultúraidegen népességet erővel betelepíteni, rögtön helyeselni fogok)
  10. „Egy ilyen rövid kérdőívben biztosan nem sikerült minden problémára kitérnünk, ami Önt foglalkoztatja. Van olyan probléma, amire szeretné még felhívni a figyelmünket? Esetleg megoldási javaslata is van? Ezt kérjük itt írja meg:”

Úgy volt, hogy ugyanezért a küszöbömig jöttök, ahol együtt rajzolunk majd problématérképet. Most ehelyett csináltatok egy online Hyde Park Cornert? Vagy megcsináltátok, írjam meg, és utána kijöttök megint személyesen is ugyanezért? Ezzel az okos szervezettséggel szeretnétek, hogy rátok bízzam szeretett hazám vezetését? Tényleg?


  Kurtz ezredes

5 hozzászólás

  1. Geszti Róbert

    Ha lehetne kicsit érthetőbben, mert ez nekem túl magas.

  2. Aj,de szeretném,ha a küszöbömig jönnének. 🙂

  3. Hol érhető el ez a konzultáció? Ki akarom tölteni, persze a magam módján…

  4. Ez valódi, ha jól értem. Hogyan érhető el?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük