Agyonlövöldözés, avagy a multi-kulturálatlanság következményei


Magyarország a világ egyik legjobb helye, amit általában nem nagyon akarnak tudomásul venni azok, akik valamilyen ideológia fullextrás ígéretei alapján képzelik az életüket, ahhoz mérik mindennapjaikat. Ennek bizonyítására kevés magyarázóbb erejű mozgóképes információt lehet közzétenni, mint az amerikai rendőrök testkameráinak felvételeit. Valamint így legalább van haszna az Origó bulvár és bűnügyi rovatának is, ahol a cikket találtam. Mert magamtól azért van annyi eszem, hogy nem keresek ilyeneket.

Én még az antivilágban voltam határőr, ahol magától értetődő volt, hogy meg akarják védeni a határt. Habár az a másfél év nem a legszórakoztatóbb része volt ifjúságomnak, tanulságai számosak. Például az ötvenes-hatvanas években közvetlen tapasztalatot szerzett és alkoholista tisztjeink elég érzékletesen elmagyarázták, hogy miért és mennyire kell elfelejtenünk mindent, amit a tévében láttunk.

A valóság nagyon más.

Például még egy csőre töltött és tűzkész gépkarabéllyal is csak viszonylag nagyobb távolságról lehet sakkban tartani valakit. Rengeteget játszottuk ezt fegyverkarbantartás közben és helyett. Csőre töltetlen fegyvert csőre tölteni eltart egy darabig, messziről is odaér a delikvens, és az már egy másik, nagyon rossz helyzet. De a csőre töltött és kibiztosított fegyvernél is elég egy kis habozás, egy kis ütemtévesztés, és a túl közel lévő támadó lefegyverezhet bennünket vagy megakadályozhatja, hogy lőjünk. Maroklőfegyvernél a veszélyes távolság talán kisebb, de ebben az esetben még gyorsabban kell döntenie a rendőrnek, hogy lőjön-e vagy ne. A zsebből kihúzott kéz vagy tárgy esetén pedig alig van idő az azonosításra, különösen, ha a veszélyes helyzet egy már a közelben lévő, addig normális viselkedésűnek tűnő személy akciójából alakul ki. Arról nem is beszélve, hogy a drogosok és pszichésen zavart személyek minden veszélyérzet nélkül, a saját testi épségükkel nem törődve támadhatnak.

Ez mindig halálos játék, mondom annak, aki nem tudja értékelni a határvadászaink munkáját. Fegyvert fogni valakire kulturális sokk, mint ahogy az is, hogy feltételezed, a másikra fegyvert kell fognod, mert esetleg bántana.

De az érdekes az, hogy nálunk ez nagyon-nagyon ritkán történik meg az ország átlagos polgáraival, a fatális végkimenetel még annál is sokkal ritkább.

Más kultúrákban, már amennyiben Amerika kultúrának tekinthető, az ilyen esetek mindennaposak.

Amerika egy több, illetve nagyon soknemzetiségű társadalom, amelynek integrálódott középosztálya nagyjából az európai, fehér, keresztény kivándorlókból jött létre. Más etnikumok és vallások integrációja finoman szólva nem történt meg. Pedig erre volt elég idő a feketék esetében és a hatvanas évek óta pedig a liberális modell tesz meg mindent ezen integráció sikeréért (haha).

Ezekből a felvételekből a következő nagyon kemény következtetések adódnak a mi mindennapjainkra nézve:

  • Az azonos kultúrájú és azonos vallású, illetve domináns etnikai többségi társadalommal rendelkező országokban lehetséges a nálunk megszokott közbiztonság, a kevert népességű, hatalmas deklasszált tömegekkel együtt élő társadalmakban nem. Különösen, mert ezek nem is egy társadalomként funkcionálnak, hanem párhuzamos kultúrák és társadalmak léteznek egymás mellett.
  • Nem győzöm ismételni, normális kultúra csak zárt társadalmakban van, a nyitott nagyvárosi együttélés nem a kultúrák keveredése, hanem a személytelenségbe vezető kultúravesztés, amely deprivált emberek tömegét hozza létre, mindenkit, végül a keresztényeket, muszlimokat is megfosztja a kultúrájuktól. Amit látunk az az amerikai fegyverviselési kultúra torzult maradványa, amikor is szinte minden más kulturális gát már fölbomlasztatott.
  • A folyamatos vészhelyzetekre szocializálódott rendfenntartók számára is hatalmas megterhelés a szolgálat, látványosan „koptatja” őket ez az igénybevétel. A valóságban eldönthetetlen az utolsó pillanatig, hogy egy helyzet mennyire veszélyes és nincs objektív döntés a lövés előtt.

A magyar rendfenntartók kulturálisan egy még normálisan működő társadalomra vannak kiképezve.

Néhány elmebeteget leszámítva még a magyarországi etnikai csoportok, kultúra vesztett deklasszáltak is sokkal, de sokkal integráltabbak és normakövetőbbek, mint például az amerikai átlag vagy a muszlim bevándorló Európában.  A liberálisok által gyűlölt tiszteletet és együttműködési és „tűrési” készség nálunk általános és csak az utóbbi időben kezdték meg a szélsőliberálisok a lebontását.

Nem becsüljük meg eléggé a „zárt társadalmunk” előnyeit.

A mi világunkban az erőszak sokkal többször rituális, mint gondoljuk, sokkal kevesebbszer lépünk ki az erő alkalmazása esetén is a tudattalanul meglévő és a szélsőségeket meggátoló kulturális korlátaink mögül.

Amikor egy erőszakmentes nyolc év és egy nagyon megnyert szabad választás után bizonyos szélsőséges, szélsőliberális ellenzéki csoportok minden ocsmány eszközzel megpróbálják provokálni a rendőrséget azért, hogy erőszakhullámot szabadítsanak el, nem csak az a céljuk, hogy a diktatúra narratívához, szigorúan nyugati felhasználásra, képanyagot szolgáltassanak.

A végső cél annak elfogadtatása, amit London muszlim polgármestere olyan kedvesen a londoniak tudomására hozott, miszerint a terror, az erőszak, a brutalitás a nagyvárosi élet és később persze a vidéki életforma velejárója is lesz.

Kérem, mindenki nézze meg ezeket a felvételeket.

Ma még abban a helyzetben vagyunk, hogyha szakítunk a liberális elvekkel nemcsak fenntarthatjuk a rendet Magyarországon, hanem az elmúlt harminc év alatt a liberális politika miatt a társadalmi ellenőrzés alól kivont csoportokat is visszaintegrálhatjuk az ezen a tájon megszokott biztonságos normalitásba.

Amerika egy kevert, minden tekintetben széthulló világ, amelyet csak felgyorsítanak majd az egyre erősebbé váló, invazív vallási és etnikai csoportok, amelyek még a saját deklasszált tömegekhez képest is kevésbé hajlandók együttműködni bármilyen hatósággal. Nyugat-Európa nagyvárosai is egyre inkább ilyenek.

Egyre többször halljuk azt a félmondatot, hogy a „rendfenntartó erők lelőtték”.

Ezek a felvételek a jövőnket mutatják, ha bedőlünk az amerikai, nyugat-európai „kulturális” modellnek. Tényleg akarja ezt valaki?


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

8 hozzászólás

  1. Most olvastam,hogy Angliában felfegyverzik a „bobby”-kat. Másként nem tudják már kezelni a helyzetet.

  2. A harmadik felszólítás után ki kellett volna lőni a kezéből a kést.

  3. Ki kellett volna lőni a kretén kezéből a kés, és végighúzni bilincsben az úton, hogy a többi is szokja a bánásmódot.

  4. ekszvájzed

    * Pardony: ELŐ-szeretettel, de az „erő” is stimmel, ofkorsz. Végül is jól írtam … 🙂

  5. csakafidesz

    Amerikában a rendőr napi szinten kénytelen a fegyverét használni, mert a bünözőknél kivétel nélkül van fegyver.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük