Hetvenhét évvel ezelőtt ezekben a napokban zajlott a magyarság egyik legnagyobb XX. századi katonai katasztrófája. A szovjet hadsereg 1943. január 12-én indított nagy erejű támadást a Don-kanyarban a hiányosan felszerelt, a nyári-őszi támadó harcokban már addigra is megtépázott 2. magyar hadsereg frontszakasza ellen. A németek által pajzsként használt hadsereg rendkívüli hősiességgel, de esély nélkül védekezett, végül felbomlott a szovjet nyomás alatt. A frontot 1942-1943-ban megjárt 260 ezer magyar katona fele elesett, megsebesült, fogságba esett a harcokban, vagy megfagyott a rettenetes hidegben. A szocializmus évtizedeiben hallgatni kellett a katasztrófáról, a magyar családok nem gyászolhatták el rendesen a hősi halottjaikat, most viszont már más szerepet kell kapnia a történetnek az emlékezetünkben. Leginkább erről szól a jubileumi huszadik Doni Hősök Emléktúra, amelynek a főszervezője elmondta lapunknak, hogy a gyász ideje lejárt; most már nem az áldozatot, hanem a nekünk is példát mutató hőst kell látnunk a katonáinkban.
A Magyar Honvédség parancsnoka január 10-én adta át parancsát Jásdi Balázs főszervezőnek a Hadtörténeti Múzeumban. A Doni Hősök Emléktúra ünnepélyes megnyitója Székesfehérváron lesz január 16-án, ahol a délutáni szentmise után, 17 órakor válnak szét jelképesen az országalmánál az induló menetszázadok képviselői. Másnap aztán már kezdődik a valódi igénybevétel a kora reggeli ébresztővel és az egésznapos gyaloglással. Ugyanezen a hétvégén további hat menet indul az ország különböző pontjain, az utolsó menetek pedig február 10-jén érkeznek be. A részletekről ITT lehet többet megtudni. A menetek résztvevői egy-egy településen megállva rövid második világháborús megemlékezéseket tartanak. A rendezvény teljesen nyílt, bárki csatlakozhat a túrához, persze ajánlott a megfelelő ruházatban és felszereléssel.
Katonai hagyományőrzés is
Jásdi Balázs főszervező kifejtette, hogy aktív teljesítménnyel tisztelegnek minden évben az elesettek és a hazatértek előtt az évfordulóra időzített Doni Hősök Emléktúrán. Idén már a huszadik következik, minden eddiginél szélesebb körben és nagyobb létszámmal. Épp ezért a korábbi egy, majd néhány menet után idén már tíznél több túrát szerveznek a megnőtt érdeklődés miatt – az elsőn négyen, tavaly már tíz helyszínen 760-an vettek részt. Ezeknek az aktív, tartalékos, illetve nyugállományú katonák, honvéd középiskolások és a környező országok tartalékosai mellett különleges színfoltjai a korhű második világháborús egyenruhában menetelő katonai hagyományőrzők. A rendezvény több jelleget ötvöz, hiszen nem csupán teljesítménytúra, hanem egyben katonai hagyományőrzés, továbbá megemlékezés, amelyen azok is részt vehetnek, akik a menetből kimaradnak. A 60-80 fős túrákat hétvégi napokon tartják január 16. és február 10. között, többségük kétnapos, napi 15-25 kilométer megtételével, de akad olyan, ahol négy nap alatt gyalogolnak száz kilométert.
Lejárt a gyász ideje, a szenvedésünk helyett a helytállásunkra emlékezzünk
Nagyon fontosnak tartjuk minden helyszínen közölni, hogy nemcsak a hősi halott, hanem a túlélő is hős. Bele vagyunk kényszerítve az áldozatkultuszba, csak róluk beszélünk, pedig a túlélők is kínokon mentek át, vitték magukkal a háború borzalmait, a megbélyegzést. Megérdemlik, hogy ha név szerint nem is, de legalább szám szerint tudjuk és felírjuk az emlékművekre, hogy mennyien voltak
– fejtette ki Jásdi Balázs a rendezvény egyik fő gondolatát. Szavai szerint ez egyúttal azt is üzenné, hogy a háború nem egyenlő a halállal.
Ki kell lépnünk az áldozatkultuszból, hőskultuszra van szükségünk. Ha el is vesztünk egy háborút, a fiaink hősök voltak, a vesztes csatának is vannak hősei, sőt dicsőséges mozzanatai. A gyász ideje lejárt, ma már nem a szenvedésre, hanem a helytállásra kell helyeznünk az emlékezés hangsúlyát
– húzta alá. A megemlékezés módjában is vannak a bevett gyakorlathoz képest formabontó megoldások. A szervezők a túra során érintett településeknek segítenek a megemlékezések lebonyolításában, hogy azok ne szomorú versekből és hosszú, unalmas beszédekből álló gyászszertartások, illetve történelemórák legyenek.
A megemlékezés méltóságát nem az időtartama adja. Ne az ünnepség legyen hosszú, hanem a hatása! Legyen figyelemfelkeltő, hangos díszlövéssel, hogy a túlvilágon is hallják: nem felejtettük el őket! A megemlékezés adjon bajtársi élményt és büszkeséget az embereknek, hogy utána beszélgessenek róla!
– jelölte ki az irányt a főszervező, aki azt is kategorikusan kijelentette, hogy a hagyomány bemutatása nem lehet meddő múltba révedés, hanem élőnek kell lennie, a jövőbe kell tekintenie a magyar katona korszakokon átívelő helytállásának és hősiességének bemutatásával. Széles Ernő nyugalmazott dandártábornok, az emléktúrát szervező Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke elmondta: ahogy egyre ismertebbé válik a Doni Hősök Emléktúra, a polgármesterek sokszor maguk kérik, hogy az ő városukat vagy falujukat is érintse. A MATASZ immár a honvédséggel karöltve, minisztériumi hozzájárulással szervezi az emléktúrát, amelynek fővédnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter, védnöke pedig Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.
A MATASZ az újraéledő tartalékos haderő civil kapcsolata
A MATASZ a társadalom és a honvédség közt híd szerepet betöltő civil szervezet. A sorkatonaság 2004-es megszüntetése után növekedett meg ennek a szerepe, hiszen azzal megszűnt a katonák aktív társadalmi kapcsolata. A honvédelem 2010 előtti mostoha körülményeire, lezüllesztésére jól rávilágít, hogy az eredetileg 80 ezres tartalékos állomány a kormányváltás pillanatában már csupán 17 főből állt. Még az adatbázist is megsemmisítették a levéltári elhelyezés helyett, az érintetteket pedig nem értesítették semmiről, így aztán a mostani építkezésnél, a létszám növelésénél azt is nyomozni kell, hogy kik voltak tartalékosok 2010 előtt. A fordulat után előbb a műveleti tartalékosok szervezése kezdődött meg, majd a fegyveres biztonsági őrök átképzése védelmi tartalékossá, végül a lakóhelyük környékén szolgálatba hívható, önkéntes területvédelmi tartalékosok létszámának növelése. A tervek szerint 2026-ig minden járásban felállítanak egy tartalékos századot, megyénként zászlóaljakba rendelve, így kialakítva a mintegy 20 ezres tartalékos állományt. Jelenleg 9000 fő körüli a létszám. A MATASZ bekapcsolódik a tartalékosok toborzásába, az állományba került tartalékosokat pedig civil szervezetként segíti, a felkészültségük szinten tartását, lövészeti és sportversenyeket, közösségi programokat, folyamatos kapcsolattartást, tájékoztatást és érdekvédelmet kínál nekik. Tömören: a néhány hetes kiképzésük után bent tartja a rendszerben a civil életüket élő önkéntes tartalékosokat. A MATASZ-nak ugyanakkor nemcsak a tartalékosok lehetnek tagjai, hanem bárki, aki részt venne a tevékenységében. Ebbe az említetteken túl beletartozik a Honvéd Kadét Program is, amelyben iskolákban tartott elméleti és gyakorlati foglalkozásokhoz biztosít tanerőt. Civil szervezetről van ugyan szó, de gyakran korábbi katonák végzik ezeket a feladatokat. A szervezet tevékenysége vagy akár a honvédelem iránt érdeklődők a MATASZ honlapján találhatnak több információt.
Katalin
2020-01-21 at 08:59
Köztük volt Nagyapám is.
1949-ben jött haza a hadifogságból
Szörnyűségeket mesélt életének utolsó éveiben, akkor szólalt meg. Hiába volt rendszerváltozás a szájakat nehéz volt szóra bírni. Ráadásul hazajöttükkor úgy kezelték őket mint a búnözőket. Debrecenbe került gyüjtőtáborba a kivagironírozás után. Ott tüdőbajt kapott, amit élete végéig szenvedett. Még a kárpótláskor is megkülönböztették Őket az amerikai hadifogjoktól. Neki kellett bizonyítani, hogy orosz hadifogoly volt!? Segítségünkkel nagynehezen sikerült. Ezek a HŐS túlélő katonák nem ezt érdemelték volna.
Nyolc éve nincs közöttünk, de emlékezetünk örökkön örökké Övé és a többi HŐSé!
polizza
2020-01-16 at 12:48
Az akkori hadvezetés adott kitüntetéseket.
A I.vh-ban is, utána is, egészen addig, míg működni tudott, meg hagyták.
És a tiszteletetabban a korszakban meg is adták a kitüntetések tulajdonosainak, sőt, ha több meghatározott kitüntetése volt valakinek, azt még további elismeréssel ismerték el, utódaikban is. És az utódok legalább – mert ők általában tudták a valós történteket, nem úgy mint a kívülállók – igenis emlékeztek, emlékeznek.
A ballib oldal részéről azonban még ma is csak átkozódások között emlegetik őket a kitüntetett felmenőikkel együtt. Emberek tömegei meg még ma sem ismerik a valóságot, a sok évtizedes szoci hazudozás következtében. Azoknak a hiányos ismeretű tömegeknek még ma is csakis egyféle áldozata létezik a háborúnak és aki nem abba a csoportba tartozik, az n@ci, f@siszta, meg még minden egyéb, amit ők minden rossznak tartanak.
Az ő kommcsis@guk persze szent és érinthetetlen, hisz ők maguk voltak a jóság minden téren. És 90 utánra kinevezték magukat az egyetlen demokratáknak, mindenki más ,,nemdemokrata”.
Na ennek kellene végre véget vetni és hivatalosan is kimondani hogy volt, mint volt valójában.
Lám, én sem írtam le úgy, ahogy valójában gondolom………..
Logikus
2020-01-16 at 01:13
Éppen ezért kell a keresztyéni/hazafias nevelés minden oktatási intézményben, már az óvodától kezdve.
HlusztwisijakGotthard
2020-01-15 at 23:53
Isten áleásq legyen rajtuk!
Torockó
2020-01-15 at 14:44
Emlékezet-politikánk ugyanúgy elhanyagolt terület, mint a szemantika. Pedig döntően formálja mindkettő a tudatunkat. Ellenségeinknek átadtuk mindkét területet…
Vajda Miklós
2020-01-15 at 13:36
Csak támogatni lehet az ilyen megemlékezéseket, mert valóban hősök voltak! Ebbe a sorba illeszhető lenne a Budapest védelméért harcoló magyar hősök un. kitörés túrája is, mert azok is hősök voltak. Csak a napi politikától kell megtisztítani a megemlékezéseket.
Hesslerezredes
2020-01-15 at 13:57
Egyetértek, és egyúttal ezek a megemlékezések legyenek emlékeztetők a mai politikusoknak, hogy milyen nagy a felelősségük, hogy mibe lökik bele a népet! Már rég semlegesnek kéne lennünk. Nincs már nekünk több semmi keresnivalónk semmilyen szövetségi rendszerben és a Hadak Útján sem.
Hesslerezredes
2020-01-15 at 13:58
többé
Hesslerezredes
2020-01-15 at 13:22
Azért az nem igaz, hogy a szocializmusban ne lett volna emlékezés a doni katasztrófára. Nemeskürty Istvánnak a Requiem egy hadseregért c. könyvét 1973-ban (!) adták ki. A könyv az akkori viszonyok között rendkívül mértéktartóan ír a történtekről. Vannak benne – kis számban – kötelező elfogultságok, de aki ezeket figyelmen kívül hagyta, az a valós történések egy jelentős részéről informálódhatott. volt Sára Sándornak is egy dokumentumfilm sorozata, amiből jó pár rész lement, akkor tiltották le, amikor a még élő volt katonák elmondták, hogy milyen jó kapcsolatba kerültek a megszállt területeken a helyi lakosság nőtagjaival – minden kényszer és erőszak nélkül! tudniillik a magyar katonaként is úriember volt és nem rontott ajtóstul a házba…
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-01-15 at 13:07
Örök dicsőség a hősöknek!
Joó Sándor
2020-01-15 at 13:06
A valódi hazaárulok népszerü intézkedése volt megszüntetni hazák védelmének biztosítékát.
Schenkhyalfonz
2020-01-16 at 12:23
Speciel Kassát nem mi bombáztuk, hanem a ruszkik, bár lehet, hogy Eperjest tervezték támadni eredetileg.
Hautzinger Gyula
2020-01-18 at 11:41
Ugyan, a háborús bűnök alól felmentett Jánynak, Szombathelyinek sem adták vissza a rendfokozatukat!