Február 28-i premierrel ismét színpadra állítja az Udvari Kamaraszínház Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! című kisregényeinek színpadi változatát, A Világ és Vége című darabot. Andrási Attila rendező, a társulat vezetője drámai-zenés formában, új hangzásvilággal dolgozza fel a témát, ahol a zenének és az énekszónak legalább olyan fontos szerepe lesz, mint a kimondott szónak és a mozdulatoknak. A cselekmény a két világégés között játszódik, Erdély elvesztéséről szól, arról a ma is képtelen és szinte elképzelhetetlen helyzetről, amikor este nyugovóra tér az ember Magyarországon, reggel pedig Romániában ébred, anélkül, hogy egy tapodtat is mozdult volna jobbra vagy balra. Hogyan lehet ezt feldolgozni lelkileg? Mi, akkor még nem élt magyarok, de szívünkben, genetikánkban hordozva ezt a traumát, hogyan tudjuk kezelni, hogyan tudunk közelíteni hozzá több mint száz év távlatából, és hogyan tudjuk enyhíteni, felmutatva utódainknak megoldásokat, akár a humor, az irónia eszközeivel is. A 25 éve elhunyt Wass Albert veretes magyar nyelvezete keveredik Andrási ízig-vérig modern stílusával. A rendezővel az író megítélésén kívül arról is beszélgetünk, hogy egy nemzeti tragédiával foglalkozó darab milyen történelmi gócpontokba tud kapaszkodni a követhető, átélhető történetmesélés érdekében. 

LSZF- 061.HU

Több évvel ezelőtt már repertoáron volt a Világ és Vége darab, ezúttal milyen módosítás után tűzik ismét műsorra? 
Mivel Szabadkán születtem, a határon túl, folyamatosan érdekelt az elcsatolás időszaka, a kisebbségek sorsának alakulása. Amikor kezembe került Wass Albert eme két regénye, akkor döbbenten olvastam, hogy

ugyanazok az érzések, ugyanazok a cselekedetek, ugyanaz a valóság volt Erdélyben, mint Délvidéken vagy Felvidéken.

Később végigutaztam a Kárpát-medencét, és ez az észrevétel megerősítést nyert, így kötelező volt színdarabot alkotnom eme kötetekből. Elkészítettük, és nagy sikerrel játszottuk Kárpát-medence-szerte. Aztán jöttek más előadások, így több éve lekerült a repertoárról. Viszont mivel sokan keresték úgy éreztem, hogy korszerűsítve ismét színre kell vinni. Lényegében száz éve ugyanaz a probléma, ugyanabban a formában, ugyanúgy jelen van a Kárpát-medencében, ezért most korszerű zenével az urbánus ifjúság számára készítjük ezt az előadást. Nem musical, nem operett, egy sajátságos zenei formát találtunk, amelyikben lehetséges a drámát, a vígjátékot és a zenét ötvözni. Miért vígjáték, amikor valójában egy nehéz sorsról szól? Azért, mert bármilyen nehéz is a sors, mindig ott van a tragikum mellett a komikum is. Úgyhogy ez az előadás egyszerre nevel és szórakoztat is.

Wass Albert regénye mellett mit szőttek még az előadásba, táplálkoztak például egyéb forrásból, hogyan sikerült darabot faragni a kötetekből ?
Harminc éve foglalkozom ezzel a témakörrel, így nyilvánvalóan máshonnan is merítettem egy-egy gondolatot. A párbeszédet azt drámává kellet átírni, ami a könyv történetét kíséri végig. Legfőképp a művek szellemét követjük, nem feltétlen a betűit.

A Trianoni időszak személyes vagy kollektív tragédiájának hangsúlyozása volt a fontos a darabban?
Hát az az igazság, hogy ez egy kollektív érzés, amelyet személyeken keresztül lehet a legjobban bemutatni szerintem. Ezekben mind van tragédia, vígjáték, tragikomédia. Vannak alakváltó emberek, akik mindig ahhoz a nemzethez tartoznak, amelyik éppen hatalmon van. Ebből Délvidéken is volt elég, Erdélyben is.

A sorsok kavalkádja fut végig az előadáson, és persze a tragédiája is, ugyanis a II. világháború után időszakban fejeződik be az előadás,

és ott tragikus dolgok is történtek. A darab amúgy a könyv által megírt időszakból 1919-től indul, amikor a nemzetünk lényegében elvesztette a történelmének a színterét.

Bizonyos értelemben sokkal nehezebben megragadható a trianoni trauma, mint mondjuk, egy forradalom, amelynek mindig van egy színre vihető eseménysora, könnyebben megmarad a kollektív emlékezetben. Milyen gócpontba lehet kapcsolódni a darabban egy ilyen nemzeti tragédia kapcsán? Tulajdonképp mi Trianon emlékezetdramaturgiája?
Először is a legelső az a magyar királyság megszűnése. Mindannyiunk, akik a határon túl születtünk a mai napig lényegében magyar királyi alattvalónak valljuk magunkat, kicsit még mindig abban a múltban élünk. Én is, aki harminc éve átjöttem az anyagországba.

Amikor ez a történelmi folytonosság megszakadt, és hirtelen a Balkán gyarmatává vált a szülőföldünk, akkor az egy sokkos állapot volt, és az a mai napig.

Olyan, mintha amputálták volna a kezünket, ám mi a levágott végtagban élünk tovább, a testünktől távol. Aztán a következő megfogható dolog, amiről a szüleim, nagyszüleim mesélték, az a visszacsatolás. Már előző nap varrták a zászlókat, sütötték a kalácsot, ugyanis húsvétra érkezett a Magyar Király Honvédség Szabadkára. Tömegek várták őket virágesővel. Annak ellenére, hogy az anyaország is messze a mennyországi állapotoktól, egy külhoni csak itt érzi itthon magát. Amikor átlépi a határt, belép a maradék Magyarországra, akkor úgy érzi, hogy felszabadult. Én ezt így élem meg, de ezt hallom az ismerőseimtől, délvidéki barátaimtól, családtagjaimtól. A magyar állam belénk épült, ezért vagyunk magyarok. Az egyik kedves barátom úgy fogalmazott egyszer, onnan ismered meg, hogy a többségi vagy a kisebbség nép gyerekei játszanak az elszakított terület játszótéren, hogy a magyar gyerekek csendben játszanak.

Andrási Attila (középen) és a darab szereplői a felolvasó próbán

Mit üzen az előadás napjainkban?
Bemutatja, hogyan tudtunk talpra állni, szembesülünk azzal a fajta hűséggel a magyarsághoz, amit a főszereplő jelenít meg, illetve azt az ingoványt, amit az identitásvesztett másik két szereplőnk mutat be. Hol románnak, hol magyarnak, hol kommunistának vallják magukat, és a totalitarizmusnak azt a két arcát, ami rátört a ’40-es években, és velünk maradt egész a rendszerváltásig.

Wass Albert megítélés a mai napig szélsőséges. Hogyan viszonyul Ön az íróhoz, milyen Trianon- krónikásnak tartja például? Mennyire tartotta fontosnak, hogy a darab többi alkotóival is beszéljenek erről a megítélésről? 
Soha nem beszéltünk erről a megítélésről, természetesnek tartottuk, hogy különböző emberek vagyunk, akiknek különböző írók tetszenek. Szerintem Wass Albert rengeteget írt, és ebben a rengetegben vannak egészen kiváló és nem annyira jól sikeredett könyvek, de összességében kiváló író, és nagyszerű költő. Ha célba lövünk, akkor nem mindig találjuk el a tízest, de azért a nyolcason kívül Wass Albert nem igazán lőtt azt hiszem. 

25 éve, 1998. február 17-én a floridai Astorban hunyt el  Wass Albert erdélyi magyar író. Wass mély empátiával ábrázolt magyart, székelyt, románt, zsidót, örményt és szászt, majd németet és amerikait. Monumentális életművet hagyott hátra, több mint 50 könyvvel. Számos művét több nyelvre lefordították. Idehaza az addig tiltó listán szereplő szerzőt a rendszerváltozás után fedezték fel az olvasók, akik körében népszerűsége azóta töretlenül növekszik.  Született Erdélyben, elmenekült Németországba, és Amerikában lelt új hazára. Onnan figyelte hátrahagyott hazája sorsát. Művei istenhitről, hazaszeretetről, a hazáért való aggódásról szólnak. 

A vezető kép a társulat korábbi előadásán, a Tizennyolc című színdarab alkalmával készült, amely a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be.