Anyu, adjá má’ pénzt, a Soros nem ad eleget!

3

Újságírókat tiltott ki szentendrei „vidékjárásáról” a Momentum. A demokrata, nagyon nyíltan tisztaszemű, a titkolózást nem tűrő fiatalok a „cselekvés kis köreit” szeretik, hogy ezt miből, azt elfelejtik megválaszolni.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy Brendon, a Momentum Mozgalom lelkes aktivistája talált egy Magyarország térképet. Ekkor döbbent rá a Momentum Mozgalom elnöksége, hogy Magyarországon Budapesten kívül is van valami. Eddig erről csak hallottak, de kósza nacionalista pletykára ki ad már?!

Ez legalább olyan nehéz felismerés volt, mint amikor kiderült, hogy a fővárosban nem csak egyszámjegyű kerületek vannak, leszámítva a tizenegyediket, de ott van legalább májer kávéház és trendi galéria. És lehet American Express kártyával fizetni a mokaccsinóért, sok fahéjjal és két férfiasra sminkelt pincér-mosollyal kiegészítve.

A Momentum Mozgalom ezért úgy döntött, hogy országjárásra indul. Erre egészen pontosan negyvenöt napot szán, hogy miért pont ennyit, nem tisztázták. Gyanítjuk, ennyi települést találtak Magyarországon, aminek a nevét közülük valaki, valamikor hallotta már egy romkocsmai kvíz-showban. Habár lehet, ez sem igaz, ott is London jött ki a tuti megoldásnak, amikor a hűség városára kérdeztek rá…

Pénteken Szentendrét választották. Ez kényelmesen közel volt, egyszer Fekete-Győr András állítólag el is indult ide szilveszter-előn újévi malacot beszerezni. Barátai kérdezték, hogy miért itt? Mondta, vidéken sok a disznó. Kérdezték, hol talál friss malacot? Mondta, megy a röfögés után. Ha béget, az is jó. Fizetünk, oszt’ malac. Egyszóval a Momentum Mozgalom elnöke érti a vidék hangját.

Meg a demokráciáét, a szólásszabadságét, a nyitott társadalomét. Ennek jegyében a szentendrei „nyílt, lakossági fórumukra” nem engedték be az Echo Tévé és a Pesti Srácok újságíróit. Jurák Katának egy gender-fan aktivista elmagyarázta, hogy ez ugyan tényleg eléggé nyílt fórum, de ti mégiscsak fasiszta-gyanúsak vagytok, láttátok leírva Habony Árpád nevét és egy törékeny nő kimondott veszélyt jelent ebben a helyzetben a Momentum Mozgalomra, amely demokrata. Itt elfogyott a betanult szöveg.

Aztán „Göndörke” – ez mozgalmi név, egykor Sztálin, Vasember volt a divat, ma itt tartunk – közölte, hogy Kata akármennyire is szentendrei, legyen oly jó, és ne nyilvános lakossági fórumon zaklassa a Momentum vezetőit, hanem forduljon a párt sajtóosztályához.

Ilyesmi nélkül nem is létezhet egy párszáz(?) fős párt! A könyvelési részleg és a boldogabb jövő ügyosztály után ez a legfontosabb, ezek szűrik ki egy modern pártban a korrupciót és a koleszterin-gyanús felvágottakat az elnökségi asztalról.

Persze erre pénz is kell. Soros, alapítvány, CEU-ösztöndíj, a májkrém vegákra gyakorolt káros hatásának tanulmányozása, és csurranó-cseppenő családi apanázs. Muttert és fatert kell megzavarni Klub Rádió hallgatás közben: „Anyu, adjá má’ pénzt, a Soros nem ad eleget!” S anyu és apu pénzt ad, mert SZDSZ-es párttagkönyvet most pillanatnyilag nem tud adni.

Katát egyébként végül beengedték a fórumra, ettől lettek hirtelen legalább húszan. Aztán szóltak az újságírónak, hogy esetleg el is mehetne, mert itt most már „csak unalmas dolgok” jönnek. Ezt maga a pártelnök mondta, ilyesmit nem bízunk alvezérekre és göndörkékre.

Mert itt jött el a fórum azon része, ahol kialakítják a „bizalom kis köreit”. Ekkor már a sajtószabadság és nyitottság jegyében nem lehettünk ott, így csak a korábbi gyűléseken elhangzottabbakból tudunk meríteni.

Kérem a Kedves Olvasót, hogy viselje el személyes kedvencemet, amit egy alelnök „vidéki turnéjáról” tett közzé a Momentum Mozgalom a honlapján: „A számos, felvetett, rendszerszintű problémákra szinte mindig érkezett megoldási terv a MoMo-tól, de nehéz volt megmondani, hogy ezek csak közhelyek, utópiák, naiv álmok, vagy olyan megoldások, amelyek szakmailag is megállnák a helyüket. Ám ez nem is igazán számít, hiszen a politika nem a tényekről, a szakmáról és az igazságról szól, hanem az érzelmekről. Legalábbis nálunk!”

Használjuk a kiművelt szlengjüket: sehol nem tiltja a píszí a bullshit-generátort…

Könyörögve kérem a Kedves Olvasót, ha ez a marhaság elér 2018 májusáig, kerülje el ikszelésnél ezt a nevet. Vagy keressen egy jobb szélhámos társaságot, lomizót, hamiskártyást és házasságszédelgőt. Mindegyik jobb választás ezeknél.

 

U.i.: Tökéletesen igaza van annak az olvasómnak, aki korábban jelezte, hogy leszokik a betű keresgélésről, ha még egyszer ezekről kell hallania. Mert ezekkel már nagyon, de nagyon-nagyon tele van az értékrendje. Kérem, higgye el, én mindent megteszek azért, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznom. De ezek minden áldott nap belenyomják a nagyképű felsőbbrendűségi pénztudatukat az arcunkba. Erre nem lehet nem reagálni. Sőt…

 

 

Fotó: 24.hu