Ausztria bekeményít

24

 

Az osztrák kormány tegnap bejelentette: kiutasít negyven muszlim imámot és bezár hét mecsetet. Ugyanis Ausztriában nem lehet külföldről finanszírozni vallási intézményeket és azok vezetőit. Ráadásul a kereszténység elleni uszításból is elég. Kíváncsian várom, hogy ezután mikor zúdul rá a „demokratikus világ” haragja Bécsre… A visegrádiak után ők is mennek a „rossz fiúk” közé, vagy elkezdtek dőlni a píszí-dominók?

 

„Kemény fiúknak” nevezte tegnapi rádióinterjújában az új osztrák és olasz vezetőket Orbán Viktor. S – mintegy a magyar miniszterelnök szavait alátámasztandó – Sebastian Kurz osztrák kancellár oda is csapott a píszí világnak.

„Párhuzamos társadalmaknak, a politikai iszlámnak és az iszlamista radikalizálódásnak nincs helye ebben az országban” – közölte a politikus, miután bejelentette, hogy hét mecsetet zárnak be, és legalább negyven imámot kiutasítanak az országból.

Helyén értsük: nem azért, mert muzulmánok. Azért, mert a keresztény kultúra megváltoztatására, helyenként eltiprására buzdítanak a vallásszabadsággal takarózva. Az egyik mecset például a terrorista gyökerű, szélsőséges Szürke Farkasok szervezethez tartozik – csak érdekességként; velük fényképezkedett egykoron Vona Gábor is.

A bezárások és kiutasítások másik oka: a vallási intézményeket, illetve vezetőiket külföldről pénzelik. Amit az osztrák törvények tiltanak. A jogszabályt mellesleg nem a mostani „migráns-ellenes fasiszta” néppárti-szabadságpárti kormány, hanem 2015-ben az euro-konform kabinet hozta.

Brüsszel akkor hallgatott, hiszen ez „csak egy jogszabály” volt. Ha baráti kormánynak ez kell pár népszerűségi pontért, hát hajrá. Már, amíg nyílnak a kapuk a migránsok előtt.

Az új osztrák kormány azonban – ha helyenként „finomkodó bécsi modorban” is – már nem kér az illegális bevándorlókból. Mulatságos újságcikkben olvasni: az osztrák főváros iskoláiba már több kis Mohamed iratkozik be, mint Hansi. Azonban, ha a Te gyereked kerül ebbe a környezetbe, egészen más lesz a „leányzó fekvése”. 

Kurzék közölték, nem fogják tűrni, hogy Bécs is Brüsszellé vagy Párizzsá változzon. Ha szükséges, lezárják a határokat is. Katonákat, harckocsikat vezényelnek a határra.

Ausztria „széplelkű” szubkultúrája sír, és Brüsszellel és Berlinnel együtt lépéseket követel az osztrák kormány ellen. De mit csináljanak? Ilyen-olyan eljárás, szankció?

Jól hangzik, most Brüsszelben és Strasbourgban meg is szavazná a többség. Csakhogy az már a jelenlegi uniós rendszer összeomlásához vezetne. Mert ha a Kurz-kormány kitart, akkor ellenük is marad végső lépésként a kizárással való fenyegetés.

S akkor mi lesz? A lengyelek szavazati jogát megvonják, mert saját maguk akarják megszabni igazságügyi rendszerük működését. A magyaroktól pénzt vesznek el a Stop Soros miatt. (Mellesleg, észrevették a párhuzamot a „külföldről való finanszírozás” tiltása miatt? Kit is védenek megint az EU bürokrata urai?)

De kétségünk se legyen, a csehek és a szlovákok is kapnak a fejükre, mert nem kérnek a migránsokból. Ehhez jönnek most a „keményfiúk”, az osztrákok és az olaszok. A dánokkal is kell valamit kezdeni, hiszen a minap betiltották a burka viseletét. Dőlnek a píszí dominók. 

Előbb vagy utóbb valakin példát kell statuálni, csakhogy egyre többen vannak a „renitensek”, és ha összefognak – akkor a merkeli-macorni-junckeri álomnak annyi!

Még a végén nem ők zárnak ki, hanem őket teszi partvonalra Európa lakossága.

 

 

fotó: tagesspiegel.de