A demokraták elnökjelöltje, Joe Biden meglovagolja a BLM-mozgalmat, és igyekszik azzal is megnyerni a feketék és rasszizmus-ellenesek...
Csütörtökön hirdetett ítéletet a Besztercebányai Járásbíróság Mikuláš Černák egykori szlovák maffiafőnök és régi barátja, Miloš Kaštan ügyében,...
11 év után először került válsághelyzetbe az Egyesült Királyság gazdasága – olvasható a “breaking news” szalagcím a...
Több, mint kétszáz embercsempészt fogtak el idén eddig Magyarországon, míg tavaly egész évben százötvenet – mondta a...
Kedden este folytatódtak az egy héttel ezelőtti, kikötőben történt robbanás után kezdődött megmozdulások. A tüntetők a libanoni...
Kigyulladt az építés alatt álló Összetartozás-templom tetőszerkezete kedden, Pesterzsébeten, de a tűzoltóknak sikerült megmenteniük az épületet –...
Július végén a gödi képviselő-testület napirendre vette és meg is szavazta azt a beadványt, amely két hétre...
Varga Judit igazságügyi miniszter nevében hamis Instagram-oldalt hoztak létre. A miniszter jelentette is az esetet, és arra...
Azután, hogy Németország veszélyes térségnek minősítette a Fekete-tenger északi partjait, hiába nyugodt a járványhelyzet, nem érkeznek turisták...
Magyarország már nem “biztonsági potyautasa” az Észak-Atlanti Szövetségnek, hanem a 2016-ban indított honvédelmi- és haderőfejlesztési programnak köszönhetően...
Az izraeli légierő a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista szervezet, a Hamász állásaira mért csapást szerdán, válaszul...
Gyurcsány Ferenc kedvelheti a nyári ruhatrendeket, vagy csak szimplán jófejkedni akar a fiatalok előtt: rövidnadrágban osztja az...
Civil ruhás emberek támadtak kedden a BBC orosz nyelvű szolgálatának újságíróira a fehérorosz fővárosban, Minszkben. Az esetről...
Legutóbb a Müpa által létrehozott autósmozi nézőinek játszottak a Vujicsics együttes tagjai, akiknek – hasonlóképp oly sok...
Egy keddi kormányhatározat szerint újabb 11 honvédelmi sportközpont építése kezdődhet meg. A határozat szerint ezek olyan lőterekkel...
Kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt is kérték a tűzoltók segítségét a keddi zivataros...
Rio de Janeiro polgármestere bejelentette, hogy újra engedélyezi a tartózkodást a város világhírű strandjain, ha a járványügyi...
Az elmúlt 24 órában 139 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában a helyi egészségügyi minisztérium keddi jelentése szerint. Az...
A madárinfluenza-járvány megfékezése érdekében az idén megsemmisített állatokért, eszközökért járó állami kártalanítás több mint 80 százalékát, csaknem...
Budapesten tüntettek a Soros-szervezetek egy transzgender LMBTQ-aktivista miatt, a lengyel nagykövetség épülete elé szervezett megmozdulást három magyarországi...
A fehérorosz rendőrség a vasárnapi elnökválasztás után őrizetbe vette a Lengyelországból sugárzó, fehérorosz nyelvű Belsat (Bielsat) TV...
Őstermelőként dolgozik Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere, aki sokorópátkai birtokán adott interjút a Blikknek.Az egykori olimpiai bajnok...
A francia kormányfő bejelentette kedden, hogy meghosszabbítják a szájmaszk viselésének előírásait a szabadtéri közterületeken, mert a koronavírus...
A venezuelai kormányzati képviselőkkel és más politikai vezetőkkel folytatott megbeszélések tapasztalatai azt mutatják, hogy a decemberben tervezett...
Támogatták a Balti-tenger menti államok külügyminiszterei keddi rigai találkozójukon azt a lengyel kezdeményezést, hogy az Európai Unió...
Bevándorlók tucatjait vették őrizetbe az előző héten a görögországi Kréta szigetén, mert hamis papírokkal próbáltak repülőre szállni...
Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox rádió sportcsatornájának adott interjújában kijelentette, hogy korábban “nagyszerű” volt a...
Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a...
Őrizetbe vettek három férfit, akik egy budapesti szórakozóhelyen összeverekedtek két másik vendéggel. A Blikk úgy értesült, hogy...
Egyetértett az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni amerikai szankciók elfogadhatatlanságában Szergej Lavrov orosz és Heiko Maas német külügyminiszter...
Folytatódik az őshonos nemzeti kisebbségek vitája az Írdalá kampány szervezésében. Jövő hét szerdán Jeszenszky Zsolt politikai hobbista...
Akár Karácsony Gergely büntetőjogi felelőssége is felmerülhet a Pesti úti Idősek Otthonában történt megbetegedések és halálozások miatt,...
Megnyílt a Rákóczi Szövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében a határon túli magyar fiataloknak rendezett vitorlástábor...
Egyeztet az Egészségügyi Világszervezet az orosz hatóságokkal arról, hogyan tudná a szervezet is elfogadni az Oroszországban már...
Év eleje óta csaknem hétezer, Európába tartó illegális bevándorlót szállított vissza a líbiai parti őrség Líbiába, ahol...
A Főtáv Zrt. folytatja a felkészülést a következő fűtési szezonra és folyamatosan végzi a távfűtési rendszer karbantartását,...
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nevében elvben nagyon óvatosan és árnyaltan fogalmazva érdemes csak megszólalni a...
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat...
Voltak már finoman szólva is elhamarkodott győzelmi jelentések a baloldalon az elmúlt 10 évben. Ezeken is túltesz...
A korábbi években megszokottnál szűkebb programkínálattal, de az ünnephez méltó keretek között megtartják idén is a Székesfehérvári...
Nem tud azonosulni a Jobbik új irányvonalával László Attila Tibor, a párt korábbi Békés megyei prominense. A ...
Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek – közölte a holland rendőrség információira hivatkozva...
A Fidelitas felvilágosító kampányba kezdett Balatonlellén, hogy felhívja a Demokratikus Koalíció (DK) nyári egyetemére érkező fiatalok figyelmét...
A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több dunántúli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délben....
Megjelent a Lánchíd felújításának kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési részvételi felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában – tudatta...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS